Némethy Gergely hadai június elejére ellenőrzésük alá vonták a Dunántúl nyugati és középső részét. A nagyobb erődvárosokon (Győr, Komárom) kívül csak Sopron dacolt Bocskai seregével, főként azért, mert falai közé május folyamán több részletben érkeztek német csapatok. Elsőként Wolfgang Dorn kapitány 300 muskétása, majd Seifried von Kollonich tábornagy 500 lovasa és Adam von Trautmansdorff ezredes ismeretlen számú csapata vonult be a városba. 1605 május 28-án Némethy Rábahídvégről felszólította a várost a meghódolásra, de az nem is reagált a levélre. Hasonlóan távol maradt a június 2-i csepregi gyűléstől is.
Június 6-án Hagymássy Kristóf vezetésével megérkeztek a felkelők első egységei Sopron alá. A sereg főként fegyvert fogott jobbágyokból, kevésszámú nemesből, illetve török és tatár segédhadakból állt. Fauth Márk soproni krónikája szerint a parasztok 1200-an voltak.
Amikor tábort vertek a város határában, Dorn és Trautmansdorff lovasai és muskétásai kirontottak rájuk. Ágyút is hoztak magukkal, amely rögtön az első lövésnél szétszakította a felkelők zászlaját. A gyakorlatlan parasztok megfutottak, a császári lovasság szinte mind egy szálig levágta őket, a lovas nemesek el tudtak futni. Hagymássy is majdnem ott veszett, amikor lovával egy árkot ugratott át. Kínkeservesen jutott Keresztúrra, ahol a felkelők gyülekeztek. Trautmansdorff 7-8 zsákmányolt zászlót küldött Bécsbe, ahol körmenetben vonultatták fel azokat. Mátyás főherceg megdicsérte a várost.
De az öröm korai volt, mert június 10-én a török segédcsapatokkal megerősített felkelők visszatértek, ezúttal már Némethy Gergely vezette őket. Útközben Balfot és Kópházát is feldúlták. Másnap a soproni külvárosok estek áldozatul a pusztításuknak. A császári lovasság, a velük harcoló kozák és rác egységek, valamint a muskétások rontottak ki a felkelőkre. Az irreguláris rác és kozák csapatok közreműködésében nem volt sok köszönet, a prédálásból ők is kivették a részüket. Közben a tűz kezdett átterjedni a belső városra is, de szerencsésen megfékezték. A külvárosok viszont három óra alatt hamuvá lettek.
A felkelők ezt követően körülzárták a várost. Június 17-én Nádasdy Tamás és Dersffy Ferenc Lakompakról felszólították Trautmansdorffot és a várost a kapitulációra, de azok elutasították. A nőket és gyerekeket ugyanakkor Bécsbe vagy Bécsújhelyre vitték. Ennek ellenére a bent maradottak helyzete egyre elviselhetetlenebbé vált. A hőségben a zsúfolt városban sokan legyengültek és meghaltak. Az ürülék miatt borzalmas bűz terjengett.
Június 27-én a Szent Mihály-templomnál táborozó felkelők meggyalázták az egyházi épületet. A polgárok közül erre sokan kitörtek és ádáz küzdelem kezdődött. Mintegy 150 muskétás és polgár titokban a temetőn keresztül bejutott a templomba és kemény küzdelem árán kiverte onnan a fosztogató hajdúkat.
Az ostromzárat végül Giorgio Basta tábornagy serege törte szét. A 6000 császári zsoldos június 28-án érkezett Sopron alá, mire Némethy visszavonult. A katonák és a polgárok Keresztúrig üldözték a menekülőket. A császári haderő átcsoportosítását az tette lehetővé, hogy június végén Rhédey Ferenc katonái felhagytak Pozsony ostromával, és Érsekújvár alá vonultak. A magyar és a császári fővárost fenyegető közvetlen veszély elmúlt. Báthory Erzsébet június 28-án azt írta Batthyány Ferenc dunántúli főkapitánynak, hogy „ím ezen órában érkeztek levelek, hogy az tábor elszállott volna Soprony alól, kit csak közhírrel hallottunk, úgy hogy az Rába[n] által akarnának visszamenni, melyet nem tudnék mire vélni.”, majd „már megírtam volt kegyelmednek az levelet hogy azúta ismeg hírem érközék, hogy Lövő és Újkér táján halnak az tatárok, és Sárvár felé sietnek, Sárvárt es mind az várast [várost] igen fenyögetik.” A Keresztúrig előrenyomuló zsoldosok elfoglalták Báthory Erzsébet itteni kastélyát, és alaposan feldúlták, a gazdasági épületeket felgyújtották. A kastélyt korábban a felkelők is megtámadták, de a legnagyobb dúlást a császáriak tették. Az úrnő Batthyány Ferenchez Lékáról írott levelében így panaszkodik: „Kegyelmednek azt írhatom, hogy tegnap Sopronból az németek kijöttenek az én keresztúri házamra. Ágyút hoztanak, városomat, majorjaimat tőből kiégették, azmint hírét hozák. Ugyan meg is vették a kastélyomat. Miért köllessík ezt rajtam cselekedni, nem tudom, mert az élő Istennel bizonyétom, hogy az én kegyelmes Uramnak híve voltam, s leszök is, míg élek.” A Habsburg-hű nemesasszony birtokát a zsoldosok tehát ugyanúgy pusztították, mint a „rebellisekét”.
Irodalom: Istvánffy Miklós: História az magyarok dolgairól. 3. kötet. Bp., 2009. Dominkovits Péter: „Egy nemzetek lévén…” A Nyugat-Dunántúl Bocskai István 1605. évi hadjárata idején. Bp., 2006. Nagy László: A Bocskai szabadságharc katonai története. Bp., 1961. Katona Imre: Bocskay csapatai Vas megyében. In.: Vasi Szemle. 1973. 2.
Új hozzászólás