Sport

A 2024-es ötkarikás játékoknak Párizs, a 2028-asnak Los Angeles, a 2032-es seregszemlének pedig az ausztráliai Brisbane ad otthont. Számítások szerint a 2036-os olimpiát ismét egy európai ország rendezheti meg, így információink szerint Magyarország erre nyújtja majd be pályázatát. A szombati évi rendes közgyűlésen 40 igen, egy nem szavazat és egy tartózkodás mellett módosították a szervezet alapszabályát is. Gyulay Zsolt elmondta, hogy az alapszabály-módosítás fő célja a tagság körének bővítése, valamint a delegálási rendszer visszaállítása...

A FINA közleménye felidézi, fővárosunk bevált helyszín, már több alkalommal is a házigazdája volt FINA-rendezvényeknek, úszó-világkupáknak és a vízilabda Bajnokok Ligája nyolcas döntőjének, 2017-ben pedig világbajnokságnak is otthont adott, amelyet rekordszámú néző követett figyelemmel a helyszínen és a televízió képernyői előtt. Legközelebb 2027-ben került volna sor vizes-vb-re hazánkban...

Az esztendő legjobb férfi sportolójának megválasztott lengyel labdarúgó a Bayern Münchennel bajnok lett és német Szuperkupát nyert, a naptári évben 43 Bundesliga-gólt szerzett, amivel megdöntötte Gerd Müller 1972-es rekordját. A sorozatban harmadik olimpiai bajnoki címét nyerve a kardozók közt történelmet író Szilágyi Áron a hetedik helyen zárt...

A csütörtökön érvénytelenített önkormányzati határozat elfogadása volt az első azoknak a lépéseknek a sorában, amelyekkel a Bákó megyei város elindította a katonatemető átalakítását. A most érvénytelenített határozat alapján állította ki maga számára az építési engedélyt is, amellyel román parcellát hozott létre, és emlékművet épített a temetőben...

Az esetről beszámoló sport.ua honlap szinte dicséri az ukrán játékosokat, amiért nekiestek a magyaroknak. A bunyós jelenet nem sokkal a találkozó vége előtt zajlott le, a Kijev mellett zajló tornán éppen sort cseréltek a sárga-kékek, s a jégre kikorcsolyázó játékosok azonnal ledobták magukról a fejvédőt, amivel jelezték verekedési szándékukat...

Tudjátok mit jelent az, ha valaki 3x olimpiai, 9x világ- és 15x Európa-bajnok? Nem videojátékban, nem a kanapéról és nem álmokban. Tudjátok mit jelent? Azt jelenti, hogy azt csinál amit csak akar! Halhatatlan, örökös Bajnok. Szégyen ahogy ma és az elmúlt napokban megnyilvánulnak sokan. Évek óta mindenki fürdik a sikerében, amikor kevésbé megy akkor pedig hirtelen hazaáruló lesz belőle...?

Sorozatban harmadik olimpiáján is bejutott a döntőbe a kardvívó Szilágyi Áron, miután 15:13-ra legyőzte a grúz Szandro Bazadzét. A fináléban az olasz Luigi Samelét könnyed vívással, 15:7-re múlta felül, így harmadszor is aranyérmes, ami ebben a versenyszámban korábban még senkinek sem sikerült...

"Szervezetünk az önkormányzatok számára a környezeti fenntarthatóság fejlesztésében igyekszik segíteni, viszont egyazon fenntarthatósági stratégia részét képezik a fenntarthatóság gazdasági és szociális aspektusai is, ezért a szervezet stratégiákért felelős vezetőjeként és egyben elnökeként az ENSZ fenntarthatósági céljaival és dokumentumaival munkánkhoz teljes mértékben tisztában kell legyünk, ezért figyeltünk fel ezen jogsértésre is..."

Különös elégtételt hozott a számtalan nemzetközi szervezet és a médiák által eltitkolt és meghamisított valóság a labdarúgó EB fináléjára. Azon túl, hogy a szerethető, szimpatikus olaszok elkenték a nagyképű, agyon támogatott és térden csúszó angolok száját, kidugta fejét a szivárvány színű „respect – no to racism” táblácskák, karszalagok és reklámok mögül a valóság. Idézzünk fel csak néhány momentumot az események sorából...

A Magyar Olimpiai Bizottság honlapja emlékeztetett: a megnyitók történetében először minden ország 1-1 női és férfi sportolója együtt viheti majd a nemzeti lobogót. Kiemelték: amíg az olimpiai fogadalomtételen két ifjúsági olimpiai bajnok mondhatta az eskü szövegét – Késely Ajna úszó és Péni István sportlövő -, addig a MOB sportolói bizottságának javaslatára a zászlóvivőknél két rutinos versenyzőre esett a választás...