Hiába volt a Hármas szövetség tagja Olaszország, a Monarchia hadvezetése felkészült arra, hogy esetleg Olaszország az antant oldalán belép a háborúba és délről lerohanja Tirolt. Conrad vezérkari főnök már 1914 augusztusában megbízta Rohr Ferenc tábornokot, hogy erősítsék meg a Monarchia-Olaszország közti határszakaszt. Rohr 5 hadosztályt állított fel, ezek azonban többnyire képzetlen, önkéntes egységekből álltak, világos volt, hogy egy olasz támadást csak lelassítani tudnának, a sikeres védekezéshez azonban nem rendelkeznek elegendő erővel. A Monarchia hadvezetése azzal számolt, hogy csak a Száva térségében tudják majd megállítani az olaszokat.
Az I. isonzói csata egyike volt az első világháború folyamán az olaszországi Isonzó folyó mellett vívott tizenegy csatának.
1915. június 23-án megkezdődött az első isonzói csata és július 7-éig tartott. Egy olasz sereg a doberdói fennsíkon és a görzi hídfőnél, míg egy másik a tolmeini hídfőnél harcolt. A cél Trieszt elfoglalása lett volna. Hét napon át az olasz nehéztüzérség lőtte a frontvonalat, majd megindult a gyalogság meglehetősen tervszerűtlen rohama. A Monarchia erőinek a kétszeres túlerő ellenére sikerült az olasz hadsereget megállítani. A Monarchia csapatai előnyös pozícióban harcoltak, a szögesdrót akadályok lelassították az olasz támadást. Július elején a Monarchia parancsnoka, Svetozar Borojević két hadosztályt küldött az Isonzó folyóhoz, melyekkel együtt a Monarchia csapatainak sikerült stabilizálniuk védelmi vonalaikat.
Cadorna július 7-én leállította a támadást, az olaszok szinte semmilyen eredményt nem értek el, veszteségük 16 000 fő volt, a Monarchia vesztesége 10 000 fő. A VII. magyar hadtestet a Krn sziklatömbtől az Isonzó-vonalra helyezték át, így a csata végén részt vettek a doberdói fennsík védelmében. A csata során Jenő főherceg parancsnokként sorra látogatta a harcoló csapatokat, többször kiment a frontvonalakra, bátorította a katonákat, így erősítve a védők morálját.
Olaszországnak nem sikerült gyors támadásban az Osztrák–Magyar Monarchia hátországába vonulnia, a frontvonalak stabilizálódtak, állóháború alakult ki. Egyedül a tolmini hídfő egy pontját (Colowrat-hegy), és a Bovec körüli magaslatok, a Plezzo fennsík egy részének (Krn) elfoglalását könyvelhették el az olasz csapatok sikerként.
Új hozzászólás