"Vagy ne született volna, vagy, ha született, örökké élne" – tartja róla egy lengyel mondás. Tán nem véletlenül…
Szilágysomlyón, 1533. szeptember 27-én született Báthory István, Erdély fejedelme, Lengyelország királya. Famíliája az akkoriban Erdélyhez tartozó Partiumban birtokolta a somlyói mellett a szatmári és szinéri uradalmat is. Báthory István gyermekkorában I. Ferdinánd bécsi udvarában apródoskodott, ahol humanista műveltséget szerzett. Felnőtt ifjúként tért haza a Habsburg uralom alatt álló Erdélybe és előbb Habsburg Ferdinánd, majd Izabella és János Zsigmond híve lett belőle.
Kiváló diplomáciai és katonai képességei révén gyorsan emelkedett a társadalmi ranglétrán, így megszerezte a váradi főkapitány tisztségét is. Később, János Zsigmond uralkodásának végén jogosan merült fel neve az elkövetkező lehetséges fejedelemként. Ekkoriban az osztrákok kivonulását követően, 1556 és 1565 közt komoly határharcok zajlottak a János Zsigmond uralta Erdély és a Magyar Királyságot vezető osztrákok közt. A helyzetet súlyosbította Balassa Menyhért osztrák oldalra való átállása és az ezt követő 1562 –es nagyarányú császári támadás. Ám később, 1564 –ben János Zsigmond aratott győzelmeket – Kassáig előretörve – amit újabb osztrák ellentámadás vert vissza Schwendi Lázár vezetésével. A háborúskodást végül az 1565 március 13 –án kötött Szatmári egyezség zárta le ideiglenesen.
Ebben János Zsigmond lemondott magyar királyi címéről, lehetséges fiai számára csak Erdélyt ismerte el örökségül, gyermektelensége esetére pedig Erdélyt az osztrákokra hagyományozta, néhány északi megye azonnali átadásával. Az egyezséget Bárthory vitte Bécsbe, ám mivel közben az alkut visszavonta János Zsigmond, így Báthoryt két évre börtönbe vetették, a szultán pedig megtorló hadjáratot vezetett Magyarország ellen. A török hadműveletek során esett el Gyula, Jenő, Világos, majd a Zrínyi által hősiesen védett Szigetvár is. A harcokat a drinápolyi béke zárta le 1565 február 17 –én, az Erdély és Magyarország közti vitákat pedig az 1570 augusztus 16 –án aláírt Speieri egyezmény. A szerződésben foglaltak szerint János Zsigmond lemondott a rex electus címről, amely a magyar királyságra támasztott igényeinek alapja volt. Ezért megkapta a Erdély és a Partium princepsi címét. A princeps (herceg) ebben az esetben az erdélyi vajda rangot takarta, aki a Magyar Királyság egyik tartománya felett gyakorolt nem szuverén fennhatóságot. Az egyezmény a török hódítás miatt a földrajzi Erdélyhez kapcsolódó Partium korábban vitatott kiterjedését is tisztázta: Bihar, Kraszna és Közép-Szolnok vármegye területére terjedt ki. A Szapolyai-családra nézve örökletes princepsi címről volt szó, de a család kihalása után Erdélyben újra a Habsburg-háznak lett volna joga princepset kinevezni. Török támadás esetén a két fél kölcsönösen segítséget nyújt egymásnak, János Zsigmond feleségül kapja I. Miksa unokahúgát, Albert bajor herceg leányát, Máriát. János Zsigmond 1570. december 1-jén ratifikálta az egyezményt, Miksa 1571. március 10-én.
Miután János Zsigmond 1571 tavaszán befejezte életét, két befolyásos erdélyi nemes szállt harcba a hatalomért. A speyeri egyezmény értelmében Erdélynek Miksa uralma alá kellett volna kerülnie. II. Szelim szultán – aki többé-kevésbé saját birtokának tekintette Erdélyt, ahol az ő vazallusa uralkodik – küldött egy okmányt, amelyben megnevezte az új fejedelmet. Erdély ekkor két pártra szakadt: a Bekes Gáspár vezette osztrák pártra, és a Báthory vezette törökös pártra. Mivel az utóbbi tábor valamivel erősebbnek bizonyult, az 1571 május 25-én a gyulafehérvári országgyűlés Báthoryt ruházta fel a fejedelmi hatalommal, amit persze a szultáni athnamé törvényesített. A két csoport közti viszály 1575 –ben a keresztelőszentpáli csatában „csúcsosodott ki”. Az ütközetben a Habsburgok által támogatott trónkövetelő Bekes Gáspár döntő vereséget szenvedett!
A törököknek valójában majdnem mindegy volt, hogy ki lesz az erdélyi fejedelem, csak Habsburg-párti ne legyen. A Királyi Magyarország és Erdély ne kerüljön egy kézbe, mert abból még – az ő szempontjukból nézve – „baj” lehet. Miksának ugyan nem tetszett az új felállás, de nem akart a törökkel kezdeni. Kockázatos lett volna egy újabb törökellenes háború. Mit tehetett mást, mint, „nagyon örült”, hogy Erdélyben végre egy hithű katolikus lett a fejedelem.
Báthory pedig nekiállt „rendet csinálni” Erdélyben. „Felülvizsgálta a korábbi fejedelmi birtokadományokat, számba vette az állami jövedelmeket, fejlesztette a kereskedelmet és a bányászatot. Az erdélyi vallási türelmet ő sem bolygatta, bár célja a katolicizmus erősítése volt.” Azt se lehet elmondani róla, hogy támogatta volna a további vallási újításokat, 1579-ben, mint vallási újítót, a dévai várbörtönbe záratta Dávid Ferenc unitárius püspököt. 1581-ben jezsuita kollégiumot alapított Kolozsváron, amely a mai Szegedi Tudományegyetem jogelődje.
Báthory fejedelem lengyelországi uralkodása úgy kezdődött, hogy 1572. július 7-én elhunyt a Jagelló-ház utolsó férfi tagja, II. Zsigmond Ágost lengyel király, aki egyesítette Lengyelországot a Litván nagyfejedelemséggel és Livóniával. Hatalmas királyságot hozott létre, melynek trónja igencsak csak csábító lehetett bármely ambíciózus ember számára.
Szabad lett a pálya, a lengyel urak körülnéztek a „piacon” és meg is választották királyukká 1573-ban Valois Henriket, a francia király öccsét. Mivel nem akartak maguk fölé túl nagy hatalmú uralkodót, mindjárt alá is írattak vele egy, a királyi hatalmat jelentősen korlátozó okmányt. Henrik persze mindenbe belement, mert „királynak lenni mámorító”. De nem kellett neki sok idő, hogy rájöjjön: nem ilyen lovat akart. 1574 februárjában koronázták meg, de már június 19-ére virradóan, szabályosan elszökött Lengyelországból. Elhunyt a bátyja, a francia király és ő úgy vélte: kellemesebb Franciaországban „királykodni”, mint a „zűrös” lengyelek között.
A lengyel trón, Henrik rövid, de dicstelen uralkodása után ismét megürült. Nem sokáig maradt így, jelentkező továbbra is akadt bőven. "A Habsburg-ház három jelölttel képviseltette magát, Miksa császár mellett fia, Ernő, valamint I. Ferdinánd fia, Ferdinánd herceg is jelentkezett a trónra. IV. (Rettegett) Iván orosz cár is részt kívánt venni a vetélkedésben, valamint I. (Öreg) Zsigmond lengyel király lányának, Jagelló Katalinnak a férje III. (Vasa) János svéd király is. A ferrarai Alfons d’Este herceg gazdagsága révén jöhetett számításba, de voltak támogatói a cseh Rosenberg Wilhelmnek is."
Azért is lehetett ennyi aspiráns, mert az ottani törvények szerint bárki jelöltethette magát királynak, feltéve, ha nemes volt és katolikus. Ezen túl, még meg kellett fogadnia, hogy a Rzeczpospolita területéről fogja irányítani az országot, és le kellett tennie a koronázási esküt. Nem valami kemény feltételek…
Báthory ennek ellenére, eleinte nem igazán törődött azzal ki kerül a lengyel trónra. Neki csak annyi számított, hogy az illető ne Habsburg legyen, mert ha még ezzel – az akkor hatalmas – birodalommal is megerősödik a Habsburg-ház, hát Erdélynek annyi. De egy ekkora új hatalom lehetősége a törököknek sem tetszett. Ha Lengyelország a Habsburgoké lesz, ha Rettegett Iváné – szinten jelezte szándékát a lengyel királyságra – borul a pillanatnyi status quo. A török porta ezt meg nem nagyon akarta. Meg is üzente a lengyel országgyűlésnek, hogy rendben, ha Jan Kostka vajdát, esetleg II. János svéd királyt választják, „de nem emelne kifogást Báthori István, a szultán hű alattvalójának személye ellen sem”.
Báthory seregében lengyel zsoldosok is harcoltak, ezek hazatérve pedig legendákat zengtek a fejedelem vitézségéről, bőkezűségéről, Erdély gazdagságáról.
A lengyel főnemesek ugyan a Habsburg-jelöltek valamelyikét támogatták, de a köznemesség ezen igencsak háborgott. Ők ragaszkodtak ahhoz, hogy honfitársuk legyen a király. A vita már odáig fajult, hogy már-már fegyverrel döntöttek, mikor felvetődött a gondolat, hogy az akkor ötven éves Jagelló Annát, II. Zsigmond Ágost húgát adják feleségül valakihez, így megoldódna a külföldi király, honi király ellentét. Hogy ez a férj, akár Báthory is lehetne, először Stanisław Szafraniec, a bieczi kastellán vetette fel. Ezzel sikerült közös nevezőre hoznia a vitatkozókat, mert a lényeg úgyis az volt „hogy a korona semmiképpen se jusson osztrák jelöltnek.”
Báthory ugyan tíz évvel fiatalabb volt a hölgynél, de belement az alkuba és 1576. február 8-án a medgyesi templomban mindenki színe előtt szent esküvel fogadta, hogy a választási feltételeket magára nézve kötelezőnek ismeri el, választási ígéreteit pedig maradéktalanul teljesíti. Ez után már nem volt akadálya a koronázásnak: 1576. május 1-jén Krakkóban, a waweli székesegyházban lengyel királlyá koronázták Erdély fejedelmét, Báthory Istvánt.
Zűrös helyzetben került a trónra. Rettegett Iván, kihasználva az utolsó Jagelló király erélytelenségét, meg a királyválasztás körüli huzavonát, jelentős területeket foglalt el a Baltikumban, majd a lengyelek ellen intézett támadást.
A lengyel hadsereget addigra alaposan sikerült lezülleszteni, morálja valahol a béka hátsó fertálya tájékán mozgott. Báthorynak újra kellett szerveznie az egészet… És ő meg is tette: a magyar huszárok mintájára alakították át a lengyel lovasságot, a gyalogságot pedig a hajdúk példájára. Még arra is volt gondja, hogy egészségügyi csapatokat állítson fel, ez a lengyel hadseregben addig ismeretlen volt.
A lengyel, magyar, német zsoldosokból felálló új hadsereg pedig bőven adott fejtörést az ellenségnek. De nem csak a hadsereget szervezte újjá, az ellenségnek is érdekes leckéket adott: IV. Iván, minden oroszok rettegett cárja valószínűleg kapkodhatta a levegőt, mikor kézhez kapta a lengyel király válaszlevelét, amelyben csak úgy, egyszerűen párbajra hívták:
"(…) tettel kívánok bizonyítani, mivel pedig azzal vádolsz, hogy keresztény vért akarok mindenáron ontani, hát gyere ki egyedül egy bizonyos helyre, te is, én is kíséret nélkül, s szemtől szembe mérjük össze erőinket; amit is ha meg nem teszel, csak még jobban megmutatod az egész világnak tespedtségedet."
A nem annyira derék cár valószínűleg nem tudta, hogy nem túl okos dolog levélben fenyegetni, sértegetni a lengyel királyt, aki magyar, főállásban Erdély fejedelme, és Báthory Istvánnak hívják…
Az új király megmutatta, hogy nem csak a levélíráshoz ért: három hadjáratban legyőzte Rettegett Ivánt. Minden oroszok cárja rákényszerült, hogy igénybe vegye XIII. Gergely pápa támogatását, akinek közbenjárására megúszta annyival, hogy „csak” Livóniáról kellett lemondania a svédek és a lengyelek javára.
És „hogy teljesítettek” ezekben a hadjáratokban a magyarok?
Gdansk ostrománál a védők kitörve támadták Báthory seregét. A magyar gyalogság - mintegy 900 fő - Vadas Mihály kapitány vezetésével ellentámadásba ment át és megrohamozta az ellenség ágyúállásait. A heves tűz ellenére levágták a tűzéreket, megfordították a frissen zsákmányolt ágyúkat és lőni kezdték az ellenséget. Sikerült teljesen szétszórniuk a támadókat, megkönnyítve a sereg többi részének ellentámadását.
Egy másik alkalommal Báthory a Newelt ostromló litvánok megsegítésére küldött egy hétszáz fős kontingenst. A csapatot bizonyos Bornemissza János vezette… Igen, az egri hős, Bornemissza Gergely fia. Apjához méltón, mindjárt lendített kicsit az ostrom hatékonyságán… Mikor a védősereg "kinyitván a kaput, megtámadta a mieinket. Ezt látván Bornemissza, fegyverbe szólította, s ütközetre buzdította katonáit. Maga kardot rántott s mindenki előtt ő rohant az ellenségre, sokat levágott, a többit sűrű lövések között a várba űzte. A muszkák nem kíséreltek meg több kirohanást."
„Báthory magyar katonasága segített meghozni a döntő és Lengyelország számára kedvező fordulatot a livóniai háborúk utolsó szakaszában.”
Nagy terve, Lengyelország, Magyarország és Erdély államszövetsége, egy közép-európai nagyhatalom, mely sikeresen dacolhatott volna mind a törökkel, mind a Habsburgokkal, nem valósulhatott meg. 1586. december 12-én váratlanul meghalt a litvániai Grodnóban.
Báthory művelt humanistaként igyekezett bekapcsolni a fejedelemséget Európa szellemi vérkeringésébe, a jezsuiták 1579-es behívásával pedig – békés eszközökkel – óvatos kísérletet tett a katolicizmus pozícióinak megerősítésére. Ugyanakkor tény az is, hogy katolicizmusa néha erőszakos jelleget öltött, mint amikor például a dévai várbötönbe záratta Dávid Ferenc unitárius püspököt.
Az uralkodó országlása alatt nem csak Vilniusban alapított egyetemet, hanem a fenti szerzetesrend letelepítésével a kolozsvári kollégium születésénél is múlhatatlan érdemeket szerzett. Az általa Kolzsváron alapított jezsuita kollégium a mai Szegedi Tudományegyetm jogelődje lett.
Báthory rendezte az erdélyi fejedelmek birtokügyeit biztosította az abból befolyó jövedelmeket, támogatta az oktatást és az iskolákat. Mindezen túl a fejedelem gondoskodott a kereskedelem és bányászat fejlesztéséről is. Bár gyermekkorától haláláig hithű katolikusnak vallotta magát, mégis fenntartotta a négy vallás rendszerét Erdélyben.
A lengyelek legnagyobb királyaik közé sorolják Báthory Istvánt nem kis részben azért, mert a Livónia birtoklásáért vívott háborúban (1579-1582) részben erdélyi segédcsapatok bevetésével jelentős győzelmet aratott IV. Iván orosz cár hadserege felett.
Báthory 1586. december 12-én befejezte dicsőséges pályafutását, és mivel gyermeke nem született, birodalma egy csapásra széthullott: a fejedelmi székben unokaöccse, Báthory Zsigmond, míg a lengyel trónon a svéd Vasa (III.) Zsigmond (ur. 1587-1632) követte őt.
Források: Wikipédia; Szabó Béla: Báthory István magyar katonái a livóniai háborúban (1579-1582); Bánlaky József: A magyar nemzet hadtörténelme; történelemcikkek
Új hozzászólás