Groteszk társadalmi körkép "Frankisztánból"... Érdemes elolvasni a globalista EuroNews cikkét, hogyan is zajlott ez és hogyan álltak hozzá a tanár segítségkéréséhez, akiket a muzulmánok azonnal célkeresztbe állítottak! Később ez vezetett lefejezéséhez is - írta a Világhelyzete.
"Felháborodott muzulmánok és szülők kezdtek online bosszúhadjáratba Paty ellen. Az apa egy iszlamista szervezet vezetőjével ment be az iskolába, panaszt tenni az óra miatt. Az online hadjárat pedig felkeltette a későbbi gyilkos figyelmét, aki már hetekkel korábban elhatározta, hogy megöl valakit, aki szerinte megsértette a prófétát.
Patyt - aki egyébként évek óta tanította a témát ugyanígy - egyértelműen aggasztotta, hogy ezúttal iszlamista fanatikusok szálltak rá, ezért segítséget kért az iskolától. Az igazgatója annyit mondott csak, hogy Paty kérjen nyilvánosan bocsánatot az osztálytól és e-mailben engesztelje ki a szülőket.
Október 9-én az oktatási hivatal felügyelője egy vallási ügyekre szakosodott oktatási referenssel találkozott Paty, aki hiába mondta neki, hogy halálos fenyegetéseket kap és kért védelmet. A tanfelügyelő megrótta, amiért nem tartotta magát a semlegesség elvéhez és utasította, hogy kérjen bocsánatot, hátha ezzel sikerül lecsendesíteni a vihart.
Paty egy héttel később halott volt."
Új hozzászólás