A lengyel–magyar kettős blokkolás keltette izgalmak kiszorították a héten az európai küzdőtér reflektorfényéből azt a két vétót, amit Bulgária és Hollandia jelentett be, és amellyel újabb fájdalmas csapás érte az EU bővítéspolitikáját – írta meg az Index. Az uniós külügyminiszterek e heti találkozóján végérvényessé vált Szófia fenyegetése, hogy megakadályozza Észak-Macedóniával az EU-csatlakozási tárgyalások megkezdését, ha a tagjelölt ország továbbra is megtagadja nyelvének és identitásának bolgár gyökereit, vagyis, ha ezt a követelést az EU nem hajlandó integrálni tárgyalási pozíciójába – HOPPPÁÁ.
Az Index közlése szerint Szkopje nem volt erre hajlandó. Közben Hollandia is bejelentette Albánia csatlakozási tárgyalásainak blokkolását. Álláspontja szerint Tirana bizonyos feltételeknek még nem tett eleget az igazságszolgáltatásban és a törvényhozásban.
Az Index szerint ezekből is látszik, hogy sokat változott a bővítési hangulat Brüsszelben és a tagállami fővárosok többségében az elmúlt 10–15 évben, messze járunk már attól a majdnem euforikus hangulattól, ami a balkáni háborúk lezárását követő éveket jellemezte az ezredforduló után. Az EU 2003-as thesszaloniki nyilatkozatában megígérték az euroatlanti integráció perspektíváját a délkelet-európai országoknak, ami utána egy bő évtizeden át az EU politikai sorvezetője volt, ám a Jean-Claude Juncker vezette Európai Bizottság 2014-ben látványosan behúzta a kéziféket.
Index.hu nyomán
Borítókép: AFP/Robert Atanasovski
Új hozzászólás