Varga Géza írta 2021. 01. 04., h - 04:17 időpontban

Genevieve von Petzinger, a kanadai Victoria Egyetem paleoptrológusa által végzett kutatások vetették fel ismételten a kérdést, hogy a barlangok mélyén lévő lineáris jelek az írás kezdetét jelentik-e. Amire igennel válaszolhatunk. Azt tehetjük hozzá, amiről ő nem szólt, hogy az általa feltárt kőkori jelek szinte kivétel nélkül azonosak a székely írás jeleivel. Ahogyan azt a korábbi dolgozatainkban és végül a Magyar hieroglif írás c. kötetben már közreadtuk. Gratulálunk a fiatal kutatónőnek az eredményeihez és köszönjük, hogy ezáltal - az eredményeinket nem ismerve - igazolta az álláspontunkat!

1. ábra. A Genevieve von Petzinger által európai barlangokban megtalált jelek és azoknak a székely írásban máig használatban lévő megfelelői

A kutatónő Európában 32 féle jelet talált, amiből arra következtetett, hogy ezeknek ismert jelentése volt.

Ez a szám - tehetjük hozzá - megfelelne egy átlagos ábécé jelszámának is, ám a kőkorban még nem voltak egyetlen hangot jelölő jelek (ebből következően ábécé sem, amelyben csak ilyenek lehetnének). Ezek a barlangi jelek szójelek, amelyek a legfontosabb ősvallási fogalmakat (többnyire istenek nevét és jelzőit) jelölték.

Genevieve von Petzinger kutatásaiból az is kiderült, hogy a modern emberek e jelek kétharmadát már akkor is használták, amikor először Európába telepedtek. "Ez nem úgy néz ki, mint egy vadonatúj találmány bevezetési szakasza" - írja a kutatónő egy nemrég megjelent: Az első jelek: A világ legrégebbi szimbólumai rejtelmeinek feloldása című könyvében. Azaz, amikor a modern ember először Afrikából Európába költözött, már biztosan magával hozta ezt a jelkészletét. Ez a következtetése pontosan megfelel annak, amit a Magyar hieroglif írás c. kötetben közreadtam.

Mi magyarok már tudjuk, hogy ez a most szenzációként terjedő hír nem is igazi újság. Számunkra sem a neolitikus írás, sem a barlangi írás léte nem meglepő.

Azt, hogy a székely jelek kőkori eredetűek, megelőzően már két kötetben is közreadtam. A legkorábbi ismert emlékek (a 15 000 éves Mas d' Azil-i és a 6000 éves Tordos Vincsa jelkészlet, meg a szintén kőkori eredetű indián népi jelek stb.) összefüggései alapján azt feltételeztem, hogy az írás a Közel Keleten alakult ki legalább 50 000 évvel ezelőtt s az onnan szétterjedő népcsoportok vitték magukkal a világ különböző tájaira. Genevieve von Petzinger felismerése ezt most megerősítette.

Varga Csaba a könyveimet olvasván kezdett a saját kutatásaiba és ennek során ő fedezte fel és említette hazánkban elsőként, hogy a kb. 30 000 éves barlangrajzokon megtalálhatók a legkorábbi ismert lineáris írásjelek is.

Most ugyaneztlátszik elismerni a nyugati írástudomány is. Genevieve von Petzinger igen sok barlangot végigjárt, vagy inkább kúszott és ezt a felismerést kiterjesztette lényegében az egész világ területére. A világ neolitikus barlangi íráshasználata nagyjából ugyanazokat a jeleket alkalmazta. Ez igazolja a feltételezésemet az írás monogeneziséről (egy központban való kialakulásáról).

Azt azonban még mindig nem sejti a nyugati tudomány, hogy e kőkori jelek legjobban a székely írásra hasonlítanak. A kutatónő által felmutatott európai jelek esetében elvégeztem az összehasonlítást a székely jelekkel (1. ábra). Az egyezés nagyfokú, szinte teljes azonosságról beszélhetünk.

A felismerés közzétételében a magyarországi sajtó és a "tudományos" folyóiratok szerkesztőségeinek segítségére az eddigiek alapján nem számíthatok. Mert amit a nyugati tudományos fórumok hajlandók tudományos eredményként elfogadni és közölni, azt a hazai fórumok csak jelzőosztogatással honorálják (a dilettánstól az elmebetegig). Az eltérés oka a súlyos szakmai és etikai deficit, ami a "tudományos konszenzust" az előző átkosoknak köszönhetően máig jellemzi. (1)

Von Petzinger publikációjának értékelése nem merülhet ki a jelhasonlóság felmutatásában. Tudunk egy s mást mondani ezeken felül a képi tartalomról, a jelentésről sőt a hangalakról is, mert a következő évezredekből ismert párhuzamok erre lehetőséget adnak. E segítő párhuzamok esetenként képszerűbbek és további jelek is társulnak hozzájuk, amelyek pontosítják az alapjel értelmét.

A Genevieve von Petzinger által bemutatott jelek kétségtelenül a kőkori ősvallás jelképei voltak.

A székely írásjelekkel való azonosításuk segített a hangalak és az akrofónia rekonstruálásában is, ami azt jelenti, hogy elvileg lehetőségünk van rövid kőkori szövegek elolvasására (a mondanivaló megértésére és kivételesen a hangalak megközelítésére is).

Ezekből ízelítőt adnak az alábbi képek. Bővebb magyarázattal szolgál a Magyar hieroglif írás c. kötet.

2. ábra. Az Éden egy forrásból négy irányba induló szent folyóinak térképe, a jelentése: Bél fiúisten

3. ábra. Az égboltot középen alátámasztó égig érő fa (a Tejút) rajza, a jelentése: ég

4. ábra. Az égig érő fa (a Tejút) egyfajta ábrázolása, a magyar címer része, a jelentése: Egy (nem számnév, hanem a fiúisten egyik neve)

5. ábra. A Tejút folyóként való ábrázolása a függőleges hullámvonal, e változat jelentése Ak "patak, Heraklész"

6. ábra. Az Istennel azonos égig csapó hullámtaraj rajza is a Tejút jelképe, a jelentése: jó "folyó, az Isten egyik neve"

7. ábra. A kör a Nap, a napisten és a véle azonosított forrás jelképe, jelentése: lyuk/Lyukó

8. ábra. A jel az égbolt ívét ábrázolhatja, de nem tudni, miért áll a feje tetején, a jelentése: nagy

9. ábra. Egy napábrázolás közepén lévő, a kapcsolatra utaló vonalka kivonata, a jelentése: ragyogó, szikra

10. ábra. A háromszög alakú jel lehet a hegyet ábrázoló sar "úr" hieroglifa, vagy (ha a feje tetején áll, mint esetünkben is) az anyaistennő vulvája, egyúttal a Tejút hasadékának egyfajta jele, amelyben a Nap karácsonykor felkél, jelentése: anya

11. ábra. A Tejút egyfajta, ágasfára hasonlító, a kunyhók központi oszlopára utaló jelképe, a jelentése: tengely

12. ábra. A jel képi tartalma talán a lenyúzott állatbőr ábrázolásának részlete, a jelentése később módosulhatott vas (vaske "őskő") jelentésre az állatbőr formájába öntött fém félkésztermékek rajza alapján

13. ábra. Felülnézeti világmodell a négy szent folyó jelzésével, ám a folyókat fatörzsként jelzi, mert a Tejútat (a folyókat) esetenként fa formájában ábrázolták

14. ábra. Az Istennel azonos fa (a Tejút) ábrázolása, a fenti világmodell részlete, a jelentése: szár "növényi szár, úr"

15. ábra. A 4-es számjegy

16. ábra. A 100-as számjegy, egyúttal az atya jele (az Orion csillagkép rajza) is

17. ábra. Egy Bél szár (mai magyarsággal Bél úr) alakban elolvasható szimmetrikus írásemlék, fogakból álló 16 000 éves nyaklánc eleme egy franciaországi temetkezési helyről

Egy fogon kitűnően elolvasható ismerős szöveg látható (17. ábra). Azért ismerős, mert ez egy jellegzetes szimmetrikus írásemlék, amelyikhez hasonlót többet is elolvastunk, az olvasás rendjét már tisztáztuk. A szimmetriára azért törekedtek eleink, mert az a mondanivalónak hangsúlyt adott. Az olvasást a középső Bél szójellel kell kezdeni és onnan jobbra, vagy balra (valamelyik szár "úr" szójelhez) haladva egyaránt az említett Bél szár (mai magyarsággal Bél úr) mondatot kapjuk. A két jel a székely írásban ma a "b" és az "sz" jele.

Hozzászólások az academia-edu-n

Szegedi Kristóf István: Kedves Varga Géza! Ezek az „eredmények” maximum a saját pszichoszociális terében igazolják Önt. Valóban nagyon izgalmasak az őskőkori szimbólumok, de a jelentésük örökre rejtély marad. Nyilván el lehet olvasni azokat magyarul, ugyanúgy, ahogy az ilyen gondolatok olvasásakor összeráncolódó homlokom vonalait is lehet olvasni. Üdv, SzKI Martoni Viktor: Kedves Szegedi Kristóf István! Egyetértek Önnel abban, hogy nem ért egyet Varga Gézával. Viszont nem értek egyet a módszerével: a bejegyzései ezen a szinten maradnak: "holdkóros elképzelés", "maradok a harsány nevetésnél" stb. Nem ártana, ha ezek helyett valami szakmai (ellen) érvvel állna elő. Nem kell ide doktorit írni, röviden is elég összefoglalni a lényeget. Nincs meg link van van a világon. Varga Géza: Kedves Martoni Viktor úr! Egyetértek azzal az álláspontjával, hogy a debil röhögés nem érv egy tudományos vitában. Ezt Ön jól tudja. Az azonban eltúlzott igény, hogy az álláspontommal szemben Szegedi Kristóf Istvántól valami komolyabb, meggyőzőbb, netán tudományos igényű érvet vár. Ilyesmire hiába vár. S nem csak azért, mert Szegedi Kristóf István - a jelek szerint - csak röhögésre képes. Hanem azért is, mert az állításaim tudományos igényű cáfolata elvileg sem lehetséges. Ugyanis az elvégzett matematikai valószínűségszámítás alapján a jelek hasonlósága a genetikai kapcsolatnak köszönhető. S ezt az érvet nem tudják sem megkerülni, sem átugrani. Marad az Önök számára a jelzőosztogatás, a debil röhögés, az elhallgatás, netán a cenzúra ...

Ám ha most megpróbálnák összeszedni a tudományos igényű érveiket, amelyekről úgy vélik, hogy cáfolni látszanak az álláspontomat, az sem vezetne az Önök számára kedvező eredményre. Csak az derülne ki, hogy azokra a felvetésekre már évekkel ezelőtt válaszoltam és bebizonyítottam az erőtlenségüket. Ismerem a kérdés szakirodalmát és sok hasonló vitában vettem már részt. Valójában a "tudományos konszenzus" álláspontja nincs alátámasztva és az alátámasztása nem is lehetséges. Nem csak azért, mert a képviselői szakmailag és etikailag is alkalmatlanok, hanem mert a kőkori jeleket és a székely írásjeleket genetikai kapcsolat fűzi egybe. Ez a tény és minden más ehhez képest huszadrangú. Minél hamarabb megemésztik, annál hamarabb lesz korszerű a tudásuk.

Jegyzetek

(1) Örökbecsű példája a hazai szerkesztőségek félreműködésének az Élet és Tudomány szerkesztőségével megesett történetem. Írtam ugyanis nekik kéretlenül egy kis cikket vagy 30 évvel ezelőtt, mert ki kellett javítanom egy korábbi, téves állítást tartalmazó cikküket. A cikk részleteire már nem emlékszem, mert írtam vagy 3000 hasonlót s nem vezettem róluk megfelelő nyilvántartást. Az vesse rám ezért az első követ, aki küldött a nem létező adminisztratív segéderőm fizetésére. Nos, a szerkesztőség ezt a cikket elküldte lektorálásra Grétsy László nyelvésznek. Ő azt a nem túl okos választ adta rá, hogy ehhez nem ért, de nem javasolja a közlését. A szerkesztőség pedig ezt a szakmailag tökéletesen megalapozatlan, egyébként pedig etikátlan lektori véleményt elfogadta. Időközben a főszerkesztő személye megváltozott, talán többször is, de az álláspontjuk a cikkem közölhetőségét illetően változatlan maradhatott. Az egyik későbbi főszerkesztőhöz beugrottam rákérdezni a cikk sorsára, mire ő kihúzta az asztafiókját és megmutatta: még mindig ott őrizte a cikkemet, ám közölni nem merte. Hasonló történetet tudnék mesélni a Magyar Nyelv és a Nyelvtudományi Közlemények portájáról is. Pedig a cikkeim közlése ismert hazai tudósok sorának erkölcsi és szakmai bukását segített volna elkerülni, például a karcagi csatkarika, vagy a "tprus" mondatjel értékelését illetően.

Érthető ez a csődsorozat, hiszen nem csak szaktudás kellett volna a cikkeim ellenőrzéséhez, hanem politikai bátorság is a közlésükhöz, ám ezek hiánycikknek számítanak azóta is. Az ilyen tájba simuló "tudósoknak" és szerkesztőségeknek, meg a hasonló "színvonalú" egyetemeknek köszönhető, hogy a magyarság tömegei ma sem ismerik igazán a tényeket a saját írásuk kezdeteiről. Szerencse, hogy Genevieve von Petzinger a jelek szerint kíváncsibb és szorgalmasabb volt annál, mint azt a magyarországi "tudományos konszenzus" helyesnek tartotta volna.

Irodalom