A napokban még úgy volt, hogy a Facebook tiltani fogja azokat, akik azt állítják, hogy a vírus nem természetes, erre a WHO igazgatója nyilatkozik, hogy nem zárható ki, hogy a vírus mesterséges környezetből szabadulhatott ki. A WHO koronavírus eredetét vizsgáló kutatócsapatának egy tagja azt állítja, hogy Kína kérésük ellenére sem szolgáltatott nekik adatokat az első koronavírusos esetekről – írja a Reuters.
A kutatók 174 olyan fertőzöttről kértek ki adatokat a hatóságoktól, akik a járvány legkorábbi szakaszában, 2019 decemberében fertőződtek meg koronavírussal Vuhanban. A kínai hatóságok azonban megtagadták ezeknek az adatoknak az átadását és a delegáció tagjai csak egy összefoglalót kaptak ezekről.
Legalábbis ezt állítja Dominic Dwyer kutató, a Vuhanba látogató WHO-csapat ausztrál tagja. Dwyer azt is elmondta, hogy ezen adatok révén azt is megtudhatták volna, hogy milyen kérdéseket tettek fel a pácienseknek, mit válaszoltak a kérdésekre, illetve hogy a válaszokat miként elemezték ki az egészségügyi hatóságok.
Dominic Dwyer arra is kitért, hogy azért is akarták volna ezeket az adatokat megvizsgálni, mert ezeknek az embereknek csak körülbelül a fele járt annak a vuhani piacnak a közelében, amelyet korábban a járvány kiindulópontjaként emlegettek.
A tudós elmondta, hogy ő maga is csak találgatni tud a tekintetben, hogy a kínaiak miért nem adták át nekik ezeket az adatokat.
Nem jutott nyugvópontra még az a vita sem, hogy nem egy laborból szabadult-e el a vírus. Az Egészségügyi Világszervezet elnöke, Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz friss nyilatkozata szerint – amelyet az Euronews idézett – nem vetette el teljesen azt, hogy a vírus mesterséges környezetből szabadulhatott ki.
Érkezett néhány kérdés azzal kapcsolatban, hogy kizártunk-e egyes hipotéziseket. Beszéltem a csapat néhány tagjával, és meg szeretném erősíteni, hogy egyelőre minden hipotézist fenntartunk, és ezek további vizsgálatára van szükség. – idézte Tedrosz Adhanom Gebrejeszuszt a VilágHelyzete fordításában.
Borítókép: Northfoto
Új hozzászólás