A Cseh Televízió csütörtökön közvetítette a cseh parlament alsóházának képviselői által a kormányfőhöz intézett kérdéseket és az azokra adott választ.
"Úgy gondolom le kell nyugtatnunk ezt a feszült légkört, amit az érzelmek táplálnak…" – mondta Babis. Megemlítette azt a lehetőséget is, hogy Csehország felkerülhet az Oroszországgal barátságtalan országok listájára, amelyet az Orosz Külügyminisztérium jegyez.
"Nem tudom, talán ez (felkerülés az Oroszországgal barátságtalan országok listájára) nem elég Önöknek?" – kérdezte a miniszterelnök a törvényhozóktól. "Diplomáciai kapcsolataink válságban vannak." – tette hozzá.
A kormányfő biztosította a képviselőket arról, hogy a cseh hatóságok megfelelően reagáltak a vrbeticei hadianyagraktárban 2014-ben bekövetkezett robbanásokra, amiért Prága az orosz titkosszolgálatokat gyanúsítja. "Szuverén államként jártunk el. Szövetségesein szolidaritást tanúsítottak (az EU-ban és a NATO-ban)." – mondta Babis.
A cseh kormányfő visszautasította azokat a sajtóértesüléseket, amelyek szerint a vrbeticei raktárban nemzetközi egyezményekben tiltott taposóaknákat tároltak.
Kérdésre válaszolva a miniszterelnök megerősítette, hogy Csehország kizárta az orosz Roszatom vállalatot a dukovany atomerőmű befejezésére kiírt pályázatból.
A cseh hatóságok a London által a Szkripal-ügyben is vádolt Ruszlan Bosirovot és Alekszandr Petrovot gyanúsítják a vrbeticei hadianyagraktárban 2014-ben bekövetkezett robbanásért. Csehország április 17-én kiutasított 18 orosz diplomatát. A barátságtalan lépésre válaszul Oroszország kiutasította a moszkvai cseh nagykövetség 20 alkalmazottját.
Borítókép:cz/zpravy
Új hozzászólás