A propaganda a latin propagare szóból ered, melynek jelentése „terjeszteni”. Amíg a hasonló jelentéstartalommal bíró fogalomként a reklám hírdetései a cégek által kereskedelembe hozott termékek és szolgáltatások ismertségét szándékoznak növelni a profitgyarapítás elérésért, a propaganda célja általában bizonyos ideológiák, nézetek elterjesztése, a befogadók véleményének befolyásolása, meggyőzése. A történelemben és a jelenben egyaránt leggyakrabban a politikai kommunikáció használja.
A propagandának több módszere is jól ismert:
- Az argumentum ad hominem (latinul „személy elleni érvelés”, „személyeskedés”), vagy röviden ad hominem olyan érvelési hiba, amely a vitapartner személyét, tulajdonságait, vagy személyes érdekeit veszi célba, esetleg cselekedeteit, szavait használja fel vele szemben, gyakran elvonva a figyelmet arról, amit a másik fél állít.
- A félelemre való rájátszás, az érzelmek, személyes érdekek és a pánik kihasználása elterjedt propagandafogásnak számít.
- Előfordul, hogy a megfoghatatlan fenyegetést egyetlen, démonizált személyhez kötik, a veszélyesnek tartott politika erőhöz egy ismert arcot társítanak. A sztálini Szovjetunióban Trockijt vádolták valamennyi ellenzéki, rendszerellenes tevékenység szervezésével, és ez az elfogult Trockij-kép szolgálhatott Orwell számára mintául Emmanuel Goldstein megalkotásakor. Újabban több publicista is felhívta a figyelmet az Oszáma bin Láden és Goldstein közötti párhuzamosságra.
- A náci kártya, más szóval Hitlerrel való párhuzamba állítás (reductio ad Hitlerum) széles körben alkalmazott retorikai fogásnak számít, mely alkalmas a vitapartner vagy a más véleményen álló politikai erő megbélyegzésére. (A „nemzetiszocialista” terminus helyett – Sztálin nézőpontjának megfelelően – a „fasiszta” vagy „hitlerista” kifejezés vált elterjedtté, így a politikai közbeszédben a nácizással egyenértékű a fasisztázás.) A módszer logikai hibái ellenére alkalmas arra, hogy az alapján vessenek el egy elképzelést vagy tevékenységet, hogy azt a nemzetiszocialisták is magukénak vallották.
- Egyes politikai döntések esetében vagy nagy veszteséggel járó háborúknál a mindenkori véleményformálók nagy hangsúlyt fektetnek az ellenség démonizálására, dehumanizálására, az atrocitások felnagyítására. Szinte minden történelmi korból adódhat példa: a Magyarország elleni 1521-es török támadást például Behram csausz – a valóságban meg nem történt – meggyilkolásával vagy megkínzásával magyarázták.
- Valótlan állítások tényekkel való szándékos keverése, melynek célja a széles tömegek félre tájékoztatása, valamely fél lejáratása. Például a második világháborút követően a szovjet propaganda úgy állította be a Képes Figyelő hasábjain Krudy Ádám egykori kassai repülőtér-parancsnok visszaemlékezéseiben a kassai bombázást, mintha azt egyértelműen beazonosított német gépek követték volna el, holott a valóságban nem sikerült teljes bizonyossággal megállapítani a támadó bombázók felségjelét. A feltételezések alapján szovjet, vagy román gépek voltak.
Új hozzászólás