1918. november 11-én Lengyelország visszanyerte függetlenségét. Azon a napon Józef Piłsudski, miután kiszabadult a madgeburgi erődítményből, a Régenstanácstól átvette a katonai hatalmat, majd három nap után a civil hatalmat, hogy végül a "Lengyel Hadsereg főparancsnokaként [...] értesítse a semleges és harcoló kormányokat és nemzeteket" arról, hogy az "Újjászületett és Független Lengyel Köztársaság" visszatért a világ térképére. 123 év után Lengyelország szuverén állammá vált, és visszanyerte alanyiságát a nemzetközi színtéren.
Öt nemzedék harcolt a felkelésekben, életben tartotta a lengyelség szellemét, ellenállt a németesítésnek és az oroszosításnak, hogy 1918 novemberében a lengyelek élvezhessék a szabadságot. Józef Piłsudski, Roman Dmowski, Ignacy Jan Paderewski, Józef Haller tábornok, Ignacy Daszyński, Wincenty Witos és Wojciech Korfanty államférfiak, akik a Független Lengyelország atyái voltak. Különböző politikai háttérrel érkeztek, de 1918-ban közös céljuk az volt, hogy a lengyelek újjáépítsék saját országukat.
Ennek a különleges pillanatnak a hangulatát Jędrzej Moraczewski akkori miniszterelnök írta le: „Lehetetlen átadni ezt a mámort, ezt az örömrohamot, amely abban a pillanatban végigsöpört a lengyel lakosságon. A kordonok 120 év után eltűntek. Szabadság! Függetlenség! Egység! Saját állam! Mindrökké! Káosz? Az semmi. Minden rendben lesz. [...] Aki nem élte át ezeket a rövid napokat, aki abban az időben nem ujjongott és örült az egész nemzettel együtt, az az életében nem éli meg a leghatalmasabb örömet”.
A hivatalos ünnepségek díszszemlével, zászlófelvonással és az ismeretlen katona sírjának megkoszorúzásával zajlottak. Nagy tömegeket vonzottak a délutáni felvonulások is a különböző lengyel nagyvárosokban. A krakkói és varsói meneteken magyar felvonulók is gyakran képviseltetik magukat.
Új hozzászólás