Temesváron, 1456. november 23-án V. László magyar király szent esküvéssel fogadta meg Szilágyi Erzsébetnek, hogy nem áll bosszút Hunyadi Lászlón – Hunyadi János idősebbik fián – Cillei Ulrik haláláért. Nem tartotta meg a szavát… És napra pontosan egy esztendővel később, 1457. november 23-án meghalt az esküvőjére készülődő ifjú király.
Szilágyi Erzsébet „szelíd kérlelésének” tanácsos volt engednie. Hiszen Hunyadi János özvegyének egyetlen szemvillanására ezrek ugrottak… És, ha ez nem lett volna elegendő, még mindig ott volt a nagyasszony bátyja, Szilágyi Mihály, aki szintén nem a türelmes béketűrő természetéről híresült el. Hiszen később, Hunyadi Mátyás királlyá választásakor is néhány ezer lovassal érkezett, hogy a magyar urak el ne tévesszék véletlenül, kire kell szavazniuk… Az ifjú király persze, hogy megígérete: a két Hunyadi fiún nem áll bosszút. Mit tehet egy tapasztalatlan, támasz nélküli kamasz fiú, ha ilyen halálos politikai játszmákba bonyolódik?
V. László, vagy, ahogy gyakorta nevezik: Utószülött László, 1440. február 22-én született, négy hónappal apja halála után. Első Habsburg királyunk, Albert fiaként. Édesanyja, Luxemburgi Erzsébet előrelátóan már csecsemőként, 1440. május 15-én megkoronáztatta, ugyanis a magyar rendek inkább Jagelló Ulászlót szerették volna a trónon látni. A koronázás egyébként teljesen törvényes volt, mindenben megfelelt az akkori szokásjognak, tehát Fehérvárott, a magyar Szent Koronával és Szécsi Dénes, az akkori esztergomi érsek közreműködésével történt. A Szent Koronát természetesen nem tették az alig három hónapos csecsemő fejére, Cillei Ulrik tartotta a gyermek feje fölé.
Cillei gróf, Magyarország egyik leghatalmasabb ura, Cillei Borbála királyné unokaöccse, Luxemburgi Erzsébet magyar királyné unokatestvére, tanácsadója és legfőbb bizalmasa, valamint a férjének, Habsburg Albert csehországi helytartója volt. Albert király halála után, a bekövetkező trónöröklési harcokban az özvegy Erzsébet pártjára állt, aki az ő tanácsára lopatta el a Szent Koronát, hogy fiát, a későbbi V. Lászlót királlyá koronázhassák.
A helyzet fokozása érdekében azért a trónkövetelő Jagelló Ulászló is megkoronáztatta magát, 1440. július 17-én, Szintén Székesfehérváron, szintén Szécsi Dénessel – akit mellesleg mindenféle vidám fenyegetésekkel vettek rá a ceremóniára -, de nem a Szent Koronával, hanem egy, Szent István ereklyetartójáról leszerelt koronával. Ez tehát nem számított törvényesnek, de ez senkit nem akadályozott meg abban, hogy a két király hívei polgárháborút kezdjenek. Felmerült ugyan az az ötlet, hogy Ulászló vegye feleségül Albert özvegyét és így egy huszárvágással megoldódott volna a vita, de ez Luxemburgi Erzsébet ellenállásán megbukott.
A polgárháború - amire rettentő nagy szüksége volt az országnak, hiszen csak egy hódításra kész világbirodalom - a török - mozgolódott a határoknál – békésen folydogált és a közben megkötött béke ellenére, valójában csak Ulászló halálával ért véget. 1444. november 10-én, a szomorú emlékezetű várnai csatában elesett a király. Hunyadi János kevés vesztett csatáinak egyike volt ez… Bár az is tagadhatatlan, ezúttal Ulászló számított a főparancsnoknak.
Ezután úgy tűnt, helyrezökkennek a dolgok. Magyarországnak immár csak egy királya volt, amit mindenki el is fogadott. De rögtön felmerült következő hézag, a mind nagyobb hatalomra szert tevő Hunyadiak és a Cillei Ulrik vezette nemesi csoport közötti ellentét. Az országot a gyermek király helyett Hunyadi János kormányozta, a kis király III. Frigyes német-római császár – szintén Habsburg – udvarában ragadt. Anyja menedéket keresve küldte oda a belháború idején, de III. Frigyes - szinte fogolyként - maga mellett tartotta a vész elmúltával is.
Magyar kézre a szerencsétlen sorsú gyerek csak akkor került, mikor az alsó- és felső-ausztriai rendek, a magyar rendek, amelyekhez csatlakoztak a cseh és morva rendek megszorongatták Frigyest. Bécsújhelyen a szelíd rábeszélésnek, valamint az őt bekerítő tizenhatezres osztrák és cseh seregnek engedve átadta a még ekkor is csak 13 éves királyt Cillei Ulriknak. Csöbörből vödörbe – mondhatnánk.
Cillei azonban nem rabként tartotta az ifjú királyt, éppen ellenkezőleg: etette, itatta, minden földi jóval ellátta, minden igényét kielégítette. Csak, hogy eszébe ne jusson az ő szándékai ellen cselekedni… A kiújuló ellenségeskedés megelőzésére a magyar főurak javaslatára Hunyadi Mátyás, mintegy túszként Prágába kerül, Cillei leánya Erzsébet pedig Vajdahunyad várába, azzal az elképzeléssel, hogy később összeházasítják őket, s ha két család egyesül nem lesz értelme a továbbiakban az ellenségeskedésnek. Ez a nagyszerű ötlet azon az apróságon bukott meg, hogy Cillei Erzsébet Vajdahunyadon hamarosan, megbetegedett és meghalt.
V. László 1455 februárjában rövid látogatásra érkezett Budára, de mivel nem tetszett neki a hely, meg a fogadtatás, májusban már vissza is tért Bécsbe. Nem sokkal ezután, a világraszóló nándorfehérvári diadalt követő pestisjárványban, augusztus 11-én meghalt Hunyadi János. A királyt mindenben irányító Cillei Ulrik elérte, hogy helyette az 1456. októberi futaki országgyűlésen őt válasszák Magyarország kormányzójává. Hunyadi László, aki immár a Hunyadi család feje és a párt vezetője viszont azt harcolta ki, hogy az apja által kezelt királyi vagyonról nem kellett elszámolnia, de megígérte, hogy Nándorfehérvárat átadja a királynak.
V. László 4000 fegyveressel és Cillei Ulrikkal, 1456. november 8-án érkezett me g Nándorfehérvárra. Hunyadi László élt a gyanúperrel, hogy ekkora sereggel nem szokás látogatóba menni és ezért csak a királyt, Cilleit és néhány kisérőjüket engedte be a várba. Ott viszont térden állva nyújtotta át a királynak a vár kulcsit…
És eljött a másnap, a végzetes november kilencedike. A király reggel misére ment, Cillei Ulrik pedig Hunyadi Lászlóhoz, eleget téve a meghívásának. Az ifjú Hunyadi Cillei szemére hányta mesterkedéseit, hogy bábot csinált a királyból, hogy továbbra is áskálódik a Hunyadiak ellen. Szó szót követett, aztán jöttek a keményebb érvek is. A feljegyzések szerint először Cillei rántott kardot és vágott Hunyadi László felé. Az puszta kézzel védekezett, gyűrűjén elcsúszott a kard, csak a kezét sebezte meg.
A csatazajra Hunyadi-hívek rontottak a szobába és nem sokat kérdezősködtek. Levágták Cilleit.
V. László miután megtudta a történteket, büntetlenséget ígért Hunyadi Lászlónak, valamint azt, hogy megkapja apja valamennyi tisztségét. Ha pártatlan szemmel nézzük, nem is igen tehetett mást, ott ült a Hunyadiak várában, a Hunyadiak katonáival körülvéve, az ő serege meg a váron kívül…
Ezt az ígéretét erősítette meg november 23-án, Szilágyi Erzsébet színe előtt. Kevés olyan ember akadt a történelemben, akinek a politikai ígéreteire alapozni, a szavára adni lehetett volna. V. László nem tartozott ezek közé…
Sosem dönthetett maga – tán nem is lett volna képes rá -, mindig valakinek a felügyelete állt, még élete utolsó évében is a két nagyhatalmú bárói liga – a Garai-Cillei és a Hunyadi-Szilágyi – játékszereként csak reprezentált a trónon, mindig engedve az éppen erősebb „széliránynak”, amely gyakran változott…
Egy újabb, török elleni hadjárat előkészítésének ürügyén Budára hívatta Hunyadi Lászlót. Mikor azonban az ifjú Hunyadi – bízva a király ígértében, melyet írásban is megerősített – Budára érkezett, nem a haditanács várta, hanem egy felségárulási per. Az ilyen pereknek meg kényelmetlen szokása, hogy gyorsak és hatékonyak…
Hunyadi Lászlót 1457. március 16-án lefejezték. A legenda szerint a hóhér háromszor sújtott le rá pallosával, de Hunyadi nem halt meg. A hagyomány szerint ilyen esetben a királynak kegyelmet kellett volna adnia, V. László ezt azonban nem tette meg, majd parancsára a bakó negyedszerre is lesújtott...
Mátyást, a fiatalabb Hunyadi fiút a király magával vitte Bécsbe, majd onnan Prágába, ahonnan igencsak nehezen szabadulhatott a későbbi nagy magyar király.
V. László Prágából indított követséget Párizsba, hogy várja jegyesét, VII. Károly francia király legkisebb lányát, a 13 éves Magdolnát, hogy megköthessék a házasságot. Egy királynak gondolnia kell az utódlásra is illik dinasztiát alapítania… Lászlónak ez sem sikerült. Sohasem találkozott személyesen jövendőbelijével. Az esküvői előkészületek közepette 1457. november 23-án, gyors, mindössze három napos betegséget követően meghalt. Halála után azonnal mindenféle híresztelés kapott szárnyra a halál okáról — a skála a mérgezéstől (amivel Podjebrád György feleségét, Johannát gyanúsították) a bubópestisig terjedt. A modern kutatások szerint, feltehetően leukémiában hunyt el.
Történetéből Arany János verset írt, Erkel Ferenc, Egressy Béni librettójával pedig operát. Pedig nem is volt valami nagy király… Csak egy szerencsétlen kis srác, a politika meg a történelem játékszere…
"Létünk ábrándképpel rokon,
Hisz minden a sírba bukik,
S menedékre nincs alkalom.
Még csak egy kérdés van soron:
Hol van Ulászló, a csehek
Ura? S nagyapja? Semmi nyom!...
S a hős Nagy-Károly hova lett?!"
- François Villon: Ballada eltűnt idők lovagjairól (részlet, Szabó Lőrinc fordítása)
Források: Wikipédia; Rubicon,hu; Doksi.hu Szalay József-Baróti Lajos: A magyar nemzet története;
A borítóképen Székely Bertalan festménye: V. László és Cillei Ulrik.
Új hozzászólás