A bolgár történelem rejtélyei I. rész – Az al-dunai bolgár állam alapítása
A bolgár történelem rejtélyei II. rész – A bolgárok fiktív uralkodói
A bolgár történelem rejtélyei III. rész – A borissza fejedelem és Anonymus igazsága
A bolgár történelem rejtélyei IV. rész – Az első magyar-bolgár szövetség és az ellenségei
A bolgár történelem rejtélyei V. rész – Vladimir fejedelem és a második magyar-bolgár szövetség
A bolgár történelem rejtélyei VII. rész – Simeon cár és a bolgárok elszlávosításának kezdetei
A bolgár történelem rejtélyei VIII. rész – Péter cár és a magyarok bizánci adószedő hadjáratai
Péter cár uralkodásának utolsó éveire a bolgár állam súlyos válságba jutott. Ennek a válságnak a magyarázata a „bolgár nyelv és kultúra virágkorának” nevezett időszak folyamataiban rejlik. Bulgáriában Simeon cár uralma óta nagyüzemileg folyt az ún. „szláv kultúra” megteremtése. Feltételezhető, hogy a Bizánc részéről a bolgároknak fizetett állítólagos „adó”, valójában a bolgár egyház egyre inkább nemzetközivé váló elszlávosító tevékenységéhez való anyagi hozzájárulás volt. A Bulgária kormányzása helyett vallási kérdésekben elmerülő Péter cár is nagy összegekkel támogatta a vallási köntösbe öltöztetett elszlávosító tevékenységet, melynek lényegével valószínűleg még ő sem volt teljesen tisztában. A fenti tevékenység anyagi hátterének biztosítása Bulgáriában súlyos adók kivetését tette szükségessé, ami a társadalmi egyensúly megbomlását idézte elő. A hivatalos egyház mesés gazdagsága a bolgár nép körében a bogumil eretnekség kialakulásához és elterjedéséhez vezetett, ami hozzájárult Bulgária további erkölcsi és politikai hanyatlásához. 965-ben a bolgárok követséget küldtek II. Niképhorosz Phokasz bizánci császárhoz, hogy kérjék a Bizánc által addig fizetett anyagi hozzájárulás további folyósítását, de a császár ezt megtagadta. A 963-tól uralkodó II. Niképhorosz „katonacsászár” volt, aki sokkal fontosabbnak tartotta a bizánci hadsereg fejlesztését, az elődei által bőkezűen finanszírozott nemzetközi elszlávosító tevékenységnél. A körülmények egyértelművé teszik, hogy az új bizánci uralkodó jövőbeli célja Bulgária meghódítása és a Bizánci Birodalomhoz való csatolása volt. Ennek a tervnek a megvalósításához és a magyaroknak való adófizetés megtagadásához, mindenképpen erős hadseregre volt szükség, amit a császár következetesen megteremtett. Egyébként a bolgárok és több más nép elszlávosítása ekkora már nagyrészt megvalósult és Bizáncnak egyre kevésbé állt érdekében, hogy tovább fizesse a „szláv nyelv és kultúra virágkorának” tetemes költségeit.
A magyarok bizánci adószedő hadjáratairól az előző részben olvashattak. Nyilvánvaló, hogy ezek a hadjáratok már a magyarok második bejövetele után néhány évvel elindultak. A bizánci császárok hosszú évtizedekig nem követelték a bolgár uralkodóktól, hogy akadályozzák a Konstantinápolyba igyekvő magyar hadak Bulgárián való átvonulását. De I. Péter cár is negyven évig átengedte országán a magyar „adószedőket” addig, míg aztán 967-ben II. Niképhorosz császár felszólította a bolgár cárt, hogy akadályozza meg a magyar hadaknak a Dunán való átkelését. Péter cár a császárnak írott válaszában bizánci katonai támogatást kért ehhez, de erre a kérésére nem kapott választ. Mindebből arra következtethetünk, hogy a bolgár uralkodó magyarokkal szembeni engedékenysége csupán jó ürügy volt arra, hogy Bizánc háborút kezdjen Bulgária ellen.
A bolgár cárnak küldött bizánci felszólítás és az arra adott, Bizánc szempontjából nem kielégítő válasz alkalmas volt arra, hogy „casus belli”-ként szolgáljon egy Bulgária elleni bizánci támadáshoz, ami még ugyanabban az évben bekövetkezett (967). A cél a bolgár uralom alatt álló Észak-Trákia elfoglalása volt, amit a II. Niképhorosz császár által vezetett haderő végre is hajtott. Mivel a Balkán-hegység vonulatai jól védhetőek voltak és a bolgár cár mindenképpen a Bizánccal való megegyezés lehetőségét kereste, ezért békekötésre került sor, melynek során a békeszerető Péter cár a két fiát, Boriszt és Románt ajánlotta Bizáncnak a béke zálogául. A bizánci császár ilyen ajánlatot ugyan nem utasíthatott vissza, de Bulgária felszámolásáról sem mondott le.
Niképhorosz új terve az volt, hogy ráveszi a kijevi fejedelmet a maradék al-dunai Bulgária elfoglalására, majd miután ez megtörtént, ő távozásra bírja az oroszokat és a bizánci sereggel bevonulva, birtokba veszi a területet. A bizánci császár közel fél tonna arannyal vette rá a kijevi fejedelmet arra, hogy támadja meg Bulgáriát. A szlávosított nevén „Szvjatoszlávnak” nevezett kijevi fejedelemről a bizánci történelemhamisítók azt terjesztették, hogy „megdöntötte a Kazár Birodalmat”, ami nyilván csak abban az esetben lett volna lehetséges, ha a szóban forgó „birodalom” a valóságban is létezett volna. A kijevi fejedelem szlávosított neve ne tévesszen meg senkit, mert ez a név egyértelműen utólagos manipuláció eredménye! A kijevi fejedelemnek kétféle nevét ismerjük és mindkettő szlávosított formában maradt ránk. A nevek eredeti formája: „SZVATO” (szlávosítva: Szvjato-szláv), illetve „SVEND” (bizánci forrásokban görögösen szlávosítva: Szfendo-szlabosz). A két név a magyar nyelv segítségével játszi könnyedséggel értelmezhető, már csak azért is, mert egyértelműen ragadványnevekről van szó. Az első név „SZABAD”, a második név pedig „SZÍVE NAGY” formában értelmezhető. A két ragadványnév magyar olvasatát a későbbi történések igazolják. Egyébként a kijevi fejedelem harcosait még a bizánci krónikák is szkítáknak nevezik.
Tehát Svend a bizánci császár aranyát elfogadva 968-ban megtámadta Bulgáriát és elfoglalta a Kis-Szkítiának nevezett területet (Dobrudzsa), ám a bolgár uralkodó székhelyét, Preszlávot csak a következő évben, 969-ben. Ekkor azonban valami olyan történt, ami a bizánci császár tervei között nem szerepelt: Svend fejedelem látva a bolgár nép kiszolgáltatott helyzetét és felismerve Bizánc végső célját, a bolgárok mellé állt. A bizánciak a váratlan fordulatot a propaganda eszközével próbálták a saját hasznukra fordítani és azt terjesztették, hogy a kijevi fejedelem letaszította trónjáról Péter cárt és maga ült a helyére. Azt is terjesztette ez az ördögi propagandagépezet, hogy Péter cár a bizánci császár segítségét kéri az oroszok ellen. A valóság ezzel szemben az, hogy Péter cár az adott helyzetben kénytelen volt lemondani, mivel csak így látta biztosítottnak fiainak Bizáncból való hazaengedését (969). Borisz végül hazatért Bulgáriába, II. Borisz néven trónra lépett és Svenddel együtt erős szövetséget hozott létre, melyben a bolgárok mellett az oroszok, a magyarok és a besenyők vettek részt.
Ugyanennek az évnek a végén Konstantinápolyban is uralkodóváltás történt. II. Niképhorosz Phokasz bizánci császár ellen hűtlen felesége merényletet szervezett. Az új bizánci uralkodó a császárné szeretője, a merényletben személyesen is részt vevő hadvezér, I. Ióannész Tzimiszkész lett. Az új császár nemcsak a kényes balkáni helyzetet örökölte meg, de a cél is változatlan maradt: Bulgária meghódítása. Mivel I. Ióannész az elődjéhez hasonlóan katona volt, a bolgárok számára nem sok jóval kecsegtetett a bizánci uralkodóváltás. Az új bizánci császár pénzzel próbálta rávenni a kijevi fejedelmet a Bulgáriából való távozásra, hogy aztán maga foglalhassa el az országot, de Svend hallani sem akart erről.
Végül a II. Borisz és Svend által kovácsolt szkíta szövetség indított támadást, célul tűzve ki a bizánciak által 967-ben elfoglalt trákiai területek visszafoglalását. A szövetség hadereje 970-ben a stratégiailag kiemelkedően fontos Philippopolisz (a mai Plovdiv) városát ostrommal bevette. A bizánci propagandagépezet ekkoriban azt a szemenszedett hazugságot terjesztette, hogy a Philippopoliszt elfoglaló orosz fejedelem kétezer(!) bolgárt karóba húzatott. Philippopolisz elfoglalásával megnyílt az út egész Trákia birtokbavételére. A szövetséges haderő 970 nyarára a Kelet-Trákiában lévő Arkadiopolisz erődjéig jutott, aminek elfoglalása után a szövetségesek már Konstantinápoly ostromára készülhettek volna. Bárdász Szklerosz bizánci hadvezér kerülte a nyílt összecsapást, amivel a szövetség túlerőben lévő haderejének harci morálját akarta lerombolni és ezt követően külön-külön, az ellenség táborait megrohanva akart leszámolni ellenfeleivel. A taktika bevált. A szövetséges haderő harmadát kitevő besenyő előhadat a bizánciaknak sikerült táborából kiugrasztani, csapdába csalni és szinte teljesen felmorzsolni. Ezután az orosz-bolgár, majd a magyar tábort rohanták le a bizánciak és mindkét esetben kemény, öldöklő harcban győzelmet arattak. A bizánci seregek ezután ellentámadásba mentek át és visszafoglalták egész Trákiát.
A bizánci offenzíva 970 őszén Trákia visszafoglalásával befejeződött, ám a háború ezzel még nem ért véget. 971 tavaszán az I. Ióannész császár vezette bizánci hadak a bolgár fejedelmi székhely, Preszlav ostromára indultak és végül bevették a várost. A bizánci császár a még harcoló bolgár haderő demoralizálása céljából kijelentette, hogy II. Boriszt elismeri bolgár uralkodónak és csak a bolgár területeket akarja megszabadítani az oroszoktól. A valóság természetesen egészen más volt. A bizánci császár ezután az utolsó nagyobb város, az orosz helyőrséggel védett Duna-parti Drisztra (a mai Szilisztra) elfoglalására indult. Svend, több mint két hónapos ostrom után, szabad elvonulás fejében, 971 júliusában adta fel a várost. Az orosz fejedelmet nem sokkal később, állítólag Bizánc által felbujtott besenyők ölték meg.
Miután I. Ióannész kifosztotta II. Borisz kincstárát és megjavíttatta Preszláv falait, a várost a saját nevéről Ioanopolisnak nevezte el. A bizánci császár Bulgária elfoglalt részét a Bizánci Birodalomhoz csatolta, az önálló bolgár patriarchátust pedig megszüntette, beolvasztva azt a konstantinápolyiba. Az ország nyugati és dél-nyugati területein azonban továbbra is fennmaradt a bolgár állam. Boriszt és az öccsét, Románt a bizánci császár fogolyként Konstantinápolyba vitette, ahol a bolgár uralkodót nyilvánosan megalázva fosztotta meg uralkodói jogaitól (971).
A borítóképen az oroszok inváziója Bulgáriában. (Manasszész-krónika, 14. század.)
Új hozzászólás