A morvák I. rész – A fiktív „Nagy-Morávia”
A morvák II. rész – A nép származása és eredeti önazonossága
A hivatalos történelemkép szerint „Nagy-Moráviát a honfoglaló magyarok 906-907 körül elsöpörték”. Az a körülmény, hogy a magyarországi hivatalos történetírás ugyanezt az eseményt 902-re teszi, már jól érzékelteti a morvákkal kapcsolatos történelemkép bizonytalanságait és ellentmondásait. Az úgynevezett „Nagy-Morávia” valójában soha nem létezett, csupán egy olyan fejedelemség, melynek központja a Morva folyó völgyében volt. Az itteni fejedelmek Attila király halála után a Kárpát-medence északnyugati részét is birtokba vették, elfoglalva a Vág és a Garam folyók völgyét egészen a folyók forrásvidékéig, délen pedig a Duna és az Ipoly folyók vonaláig. A rendelkezésünkre álló adatok alapján arra következtethetünk, hogy a terület lakói a magyarok második bejövetele idején még nem „morva szlávok” voltak, hanem szabír, hun, illetve hurri elnevezéssel illetett népek. Vagyis a bejövő magyarok ezen a területen is szkíta testvérnépeket találtak. Anonymus műve alapján és a bolgár történelem kapcsán már tárgyalt 898-as évszám tekintetbe vételével bizton állíthatjuk, hogy a Kárpát-medence északnyugati részének magyarok általi birtokbavétele nem a X. század elején, hanem a Zalán elleni hadjáratot megelőző évben, 897-ben történt. Ennek során a magyarok elfoglalták a Morva folyó vidéki fejedelemségnek a Morva folyón inneni részét, ám a Morva folyón túl a fejedelemség a maradék területen továbbra is fennmaradt.
A Kárpát-medence északnyugati részének magyarok általi elfoglalását Anonymus „A magyarok cselekedetei” című munkájának 34-37. fejezetében írta le. A Névtelen jegyző azt írja, hogy a terület lakosságát „csehek és rabszolgák” alkották, de ahogy ezt az előző részben már leírtam, mivel Anonymus nem akarta túlbonyolítani a problémát, melynek okaival valószínűleg ő maga sem volt tisztában, ezért inkább saját korának megfelelően, csehekről írt. Az Anonymus által említett „rabszolgákról” (sclauos) írásaimban már többször említést tettem; ők az Attila király és a hunok által felszabadított római rabszolgák leszármazottai, akik személyükben szabadok voltak ugyan, de még a magyarok második bejövetele idején is kívül estek a törzsi, nemzetségi kötelékeken. Korunk történelemhamisítói, a hivatásos történészek a magyarra fordítás során az Anonymus által használt latin „sclauos”, vagyis „rabszolgák” kifejezést arcátlanul a „szlávok” elnevezésre cserélik le. Ezért olvashatunk a legtöbb fordításban „csehekről és szlávokról”(!), ami jól érzékelteti azt a zűrzavart, amit egy hamis történelemkép erőltetése okoz.
Anonymus szerint a Zobor nyitrai vezér elleni hadjáratot Hülek fiai, Zovárd és Kadocsa, valamint a hét fejedelmi személy egyike, Huba vezette. A Nyitra folyó melletti ütközet során a magyarok foglyul ejtették Zobort, majd két nappal később ostrommal elfoglalták Nyitra városát. A nyitrai vezér felett a magyar hadvezérek szigorú ítéletet mondtak. A halálos ítélet nem egy „szláv morva” fejedelmet sújtott, hanem a Morva-völgyi hatalmi központ képviseletében a népet a magyarok elleni testvérharcra vezető és ezzel értelmetlen vérontást előidéző helyi vezetőt.
A magyarok ezután tovább harcoltak Attila király örökségének birtokbavételéért, elfoglalva a Vág völgyének stratégiailag fontos várait és a területet egészen a Morva folyóig hódoltatva. A Névtelen jegyző így ír a Vág völgyét elfoglaló magyar hadakról:
„...továbbvonultak egészen a Morva folyóig, Boronáig és Sárvárig erős torlaszokkal jelölték ki az ország határát.” (Anonymus: A magyarok cselekedetei, 37.)
Anonymus leírása alapján megállapíthatjuk, hogy a magyarok már a kezdetektől a Morva folyót tekintették leendő államhatárnak és nem kívánták elfoglalni a Morva folyón túli területet. Ám mivel ez a határvidék volt a Kárpát-medence egyik legnehezebben védhető határszakasza, így érthető, hogy őseink gondoskodtak a megfelelő határvédelemről. („Borona” és „Sárvár” településeket a régebbi kutatók Trencsén vármegyében lokalizálták.) Úgy tűnik, hogy a magyaroknál már kezdetben jelen volt az a szemléletmód, mely a Kárpát-medence teljes területének birtoklásán túl, más területek elfoglalását csak akkor tartotta megengedhetőnek, ha ez a Kárpát-medence védelme érdekében szükséges volt. Ez azt jelenti, hogy a Morva folyó völgyében székelő szabír fejedelmek 897 után is önállóan uralkodhattak a Morva folyón túli fejedelemségben. Anonymus szerint az államhatár végleges rögzítésére Zsolt fejedelem (907-946) uralkodása idején került sor. A Névtelen jegyző a következőket írja erről:
„A csehek irányában (Zsolt fejedelem) a Morva folyónál jelölte ki a határt, mégpedig azzal a feltétellel, hogy fejedelmük évi adót fizet Magyarország fejedelmének.” (Anonymus: A magyarok cselekedetei, 57.)
Ahogy ezt sorozatom második részében már leírtam, Anonymus csupán kényszerűségből használta a „cseh” elnevezést, mintegy gyűjtőnévként. Ugyanakkor fontos kiemelni, hogy ekkoriban még nem a Fehér-Kárpátok hegyvonulatán húzódott végig a magyar határ, hanem azon túl, a Morva folyónál. Ez egészen pontosan azt jelenti, hogy a Fehér-Kárpátokon túl és a Morva folyón innen, volt egy olyan terület, mely I. András uralkodása idején még biztosan a Magyar Királysághoz tartozott. Ez volt az egykori Sas vármegye északi része. Mivel a hivatalos történelemképbe nem illik bele az a tény, hogy a szóban forgó terület még a XI. században is magyar uralom alatt állt, ezért nem is szokták emlegetni, bár a vonatkozó magyar történelmi térképekből kiolvashatóak a terület uralmi viszonyai. Elszlávosított szabír-morva testvéreink becsületére legyen mondva, hogy ezen a területen két település mindmáig a nevében őrzi a magyar uralom emlékét: az egyik Magyarbród (Uhersky Brod), melyről még a magyarországi hivatalos történetírás egyik közismert alakja, a szlovák származású Kristó Gyula is leírta, hogy a várát 1049-ben I. András magyar király építtette(!), a másik pedig Magyarvárad (Uherské Hradiste).
Fentiek alapján több mint különös, hogy a Morva folyón túli fejedelemség 897 utáni történetéről semmit nem tudunk. Bár azok után, hogy a fejedelemség 897 előtti valódi történetét sem ismerjük, ez egyáltalán nem meglepő. Az mindenesetre nyilvánvaló, hogy a magyarokat mind a mai napig olyan bűnnel vádolják, amit soha nem követtek el. A X. században elszlávosított és morvának elnevezett nép függetlenségét ugyanis nem a magyarok, hanem 929 után a csehek vették el. Bár ennek pontos idejét és körülményeit egyáltalán nem ismerjük.
A morvák IV. rész – A múltjától megfosztott nép
A borítóképen a Morva folyó vidéki szabír fejedelemség területe látható. A rózsaszín terület Zobor nyitrai vezér legyőzése és a Vág völgyének elfoglalása után a Magyar Nagyfejedelemség része lett (897). A sárga vonallal határolt fehér területen tovább élt a független Szabír Fejedelemség, mely Metód bizánci ügynök velehradi tartózkodása idején (917-929) alakult át a Morva Fejedelemséggé.
Új hozzászólás