1848–49-es forradalom és szabadságharc

Európában, de talán az egész világon nincs még egy nemzetnek olyan történelme, mint a magyar történelem. Mátyás király halála óta, máig(!) vagy ránk erőltetett, vagy szabadon választott igában élünk. Mindig valahová tartoznunk kellett, s mindig voltak olyan hazaárulók, akik az éppen rajtunk uralkodó hatalom érdekeit pénzért kiszolgálták. Arra, hogy a magyar politika szerkezetében évszázadok óta rosszul működik valami, sajnos tragikus és kézzelfogható bizonyítékokat rejt a valóság: Rákóczi hamvait hazahozták egykor Magyarországra – Kassára (ma Kosice). Hunyadi földi maradványát Gyulafehérváron (ma Alba Iulia) temették el, királyaink közül tizenegyet Pozsonyban (ma Bratislava) koronáztak, Szent László Nagyváradon (ma Oradea) pihen...

1849. október 6-án végezték ki Aradon a magyar szabadságharc tizenhárom honvédtábornokát, Pesten pedig Batthyány Lajos grófot. Elrettentésül a holttesteket estig az akasztófán hagyták, ám az ellenkező hatást érték el: a kivégzés helye valóságos búcsújáró hellyé vált...

A Magyarországon rendszeresen visszatérő válságok nem termelési anarchia következményei voltak. A rejtőzködő szuperkartell, vagyis a pénzügyeket a háttérből irányító érdekcsoport, idézte elő a válságokat, mégpedig úgy, hogy Magyarország nemzetgazdaságának egészét az ellenőrzése alá vonta, és átvette a többi alkartellnek tekinthető kisebb kartell irányítását is. A szuperkartell a bécsi Rothschild-érdekeltség irányítása alatt álló, bécsi központból szervezett és ellenőrzött termelési és pénzügyi viszonyokat hozott létre...

Amikor a temesvári katasztrófáról s az ottani magyar fősereg felbomlásáról Guyon tábornok meghozta Aradra az írásos jelentést, Kossuth azt minden megjegyzés nélkül küldte át Görgeynek. Akiről pedig tudta, hogy ilyen körülmények között nem folytathatja az immár értelmetlennek tűnő harcot. Az ország különböző részein szétszórt honvédcsapatok egyesítésére nem volt mód...

A Délvidéken a császáriakat ekkor Josip Jelačić horvát bán, míg a magyar csapatokat az Angliában született, francia származású Guyon Richárd vezette. Guyon július 8-án Kishegyes, Szeghegy és Feketehegy között vert tábort azzal a céllal, hogy bevárja, illetve egyesüljön Kmety György tábornok hadosztályával, hogy aztán július 15-én megütközzön a komoly győzelmi sorozattal érkező Jelačićcsal...

Miután két portyázó különítmény és az előző csatából kimaradó I. hadtest beérkezett az erődvárosba, Görgei július 9-re határozott támadást rendelt el Haynau serege ellen. Minthogy a tábornok még alkalmatlan volt a támadás levezénylésére, Klapka György volt hivatott azt végrehajtani. Sajnos Klapka először, kihasználva Görgei újabb eszméletvesztését, elhatározta, hogy csata helyett elvonul Szeged felé a folyó északi oldalán, majd a magához tért Görgei fenyegetőzésére, hogy lemond, a már elvonult csapatokat visszahívták. A vezérek ellentéte a közkatonákig ért, akik csak annyit tapasztaltak, hogy összevissza meneteltetik őket parancsnokaik. Így a támadás Klapka hibájából csak július 11-én történhetett meg, s ez lett az úgynevezett Harmadik komáromi csata.