Rejtő Jenő

Ott álltunk a kocsma teraszán, a „nehezek”, a jassz vagányok, akik közben a háború miatt katonák lettünk, és nem szégyellettük a könnyeket. Az író, a „világcsavargó”, a kabaré- és színpadi szerző, a balegyenesek legjobbika, nincs többé… Háború volt. Borzalmas, senkinek sem jó háború. A Zokogó Majom ajtajára már régen lakat került, a vagányokból vén bunyósok lettek. Ám, ha magyar szót hoz felénk a kikötőből a szél, mi régiek, mind reá gondolunk…

A lebujba jórészt a marseillei „nehezek”, jassz vagányok és apacsok jártak a légiósokon kívül, ill egy sovány, magas homlokú magyar-zsidó fiú. A kocsma neve „Zokogó Majom” volt, a srácé Reich. Kedvenc szólása ez volt: "Nem lehet minden pofon mellé egy forgalmi rendőrt állítani." Mindig valami Magyarország nevű helyről beszélt, meg Budapestről, mikor a bárszéken ült. Imádta a hazáját a srác, aki, amikor kicsit többet ivott az abszintból és többet szívott a Gitanes cigarettából, akkor Piszkos Fredről, Török Szultánról, Tuskó Hopkinsról és még egy csomó ismeretlen barátjáról áradozott.