Széchenyi István
Pozsonyban, 1807. február 10-én született gróf németújvári Batthyány Lajos Ferenc József, államférfi, Magyarország első alkotmányos miniszterelnöke. Vértanú. 16 évesen fejezte be intézeti tanulmányait. Ezután a zágrábi jogi akadémián tanult. 1826-ban katonatisztnek állt, és kadétként négy évre Itáliába ment, ahol a Miklós-huszároknál hamarosan hadnagyi rangot ért el. Eközben (itt a források ellentmondóak) valószínűleg 1827-ben diplomázott. Katonaként meglehetősen könnyelmű életet élt, és örökségére várva, nagy adósságot halmozott fel...
Budán, 1805. május 23-án született gróf szlavniczai és bajnai Sándor Móric az Ördöglovas (elhunyt: Bécs, 1878. február 23.) magyar főúr, császári és királyi kamarás, Bajna, Bia és Both uradalmak örökös ura, európai hírű lovas, úszó és vadász. Sándor Móric a Sándor család grófi ága utolsó férfisarjaként született. Édesapja gróf Sándor Vince császári és királyi kamarás, és édesanyja gróf szapári Szapáry Mária volt...
A döblingi elmegyógyintézetben, 1860. április 8-án halt meg gróf sárvár-felsővidéki Széchenyi István, valóságos belső titkos tanácsos, császári és királyi kamarás, író, polihisztor, közgazdász, a Batthyány-kormány közlekedési minisztere. Magyarországon a borzasztó esemény oly benyomást tett, melyet le sem lehet írni. Az első percben nem akarták elhinni, hogy „a legnagyobb magyar” valóban meghalt, s mikor ez iránt nem lehetett több kétség, a hitetlenség egyszerre más irányt vett: nem akarták elhinni, hogy öngyilkosság vetett véget Széchenyi életének...
A XVII. századi Magyarország már több, mint 100 éve három részre szakadt. Déli területeit a törökök tartották fennhatóságuk alatt, keleten az Erdélyi Fejedelemség próbált a nagyhatalmak közt egyensúlyozni, míg az ország északnyugati részén a Habsburg császár, I. Lipót uralkodott. A magyar és török csapatok közt rendszeresek voltak az összecsapások. Végül 1664-ben Zrínyi Miklósnak sikerült Szentgotthárdnál jelentős csapást mérnie az oszmán hadakra. A békekötés azonban már a császár feladata volt. I. Lipót azonban rendkívül kedvezőtlen feltételeket fogadott el, így nem véletlen, hogy az esemény „szégyenteljes vasvári békeként” került be a köztudatba...
171 esztendeje, 1849. november 20-án, délben, a Lánchíd átadásán nyoma sem volt a várt örömünnepnek. Nem volt jelen Széchenyi István, a megálmodó, nem volt ott William Tierney Clark, a tervezõ, Clark Ádám az építésvezető, de Sina György, a legbõkezûbb adományozó és a finanszírozás szervezõje sem...
Két esztendő után teszek újvást próbát, hogy jó Wesselényi Miklós nevét éltessem s eseménydús életét ismertebbé tehessem. S nincsen bennem nagyobb hívság vagy reménység, mint az előző közlésem előtt volt. A bugyuta TV-sorozatok, az okosnak mondott lebutító telefonok és a pillanatnyi tudást adó internet korában kit érdekelne a múlt, ami elmúlt? A jelen kell, „az itt és most” elfeledve a jeles ősöket és lassan már az előttünk álló jövőt is. Vajon ebből a valódi értékeket oly sokat nélkülöző „nihilből” vissza lehet még térni a személyes találkozások, az igazi kapcsolatok, a hamisítatlan hús-vér emberi közegébe, ahol nem on-line vagyunk, hanem valóban élhetünk? Nem tudom, de erős a reményem! Hiszek a magyarban. Megmásíthatatlanul.
Az eseményre az Év Széchenyi Vállalkozása Díjátadó ünnepség keretében, a Magyar Dráma Napja alkalmából került sor. A magyar nyelv ügyéért végzett munkássága és a művészi teljesítménye elismeréseként Fazekas István mellett Törőcsik Mari Kossut-díjas színművész, Farkas Árpád Kossuth-díjas író, költő, Eperjes Károly Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész, Koncz Gábor Kossuth-díjas színész, Serfőző Simon Kossuth-díjas költő és Szőcs Géza Kossuth-díjas író, költő kapta meg a díjat...