„... nincsen olyan hagyomány, vallás, amely Szent Lászlót ne a maga uralkodójának tudja, ha a vallások szintjén keressük nagyságát. Az orosz ortodox egyházfık mind a mai napig Szent Lászlót nem nyugati katolikus uralkodónak tekintik, hanem keleti katolikus uralkodónak. Itt lehet érzékelni egy félelmetes magaslatot. Szent László az a csúcsa az emberiség történelmének, amit nem lehet kikerülni. Tehát ha valaki Bizáncból keresi az örök királyt, az egyetemes uralkodót a világkirályt, a népek királyát, kiderül hogy Szent László király jelenik meg számukra...” - Szántai Lajos.
Az elmúlt évtizedekben egy kicsit megkopott Szent László király ismerete, tisztelete a magyarság körében, pedig ő volt az egyik legnagyobb királyunk, akinek munkássága Szent Istvánhoz mérhető. Kőkemény törvényeivel stabilizálta, kardjával a kezében pedig védte, gyarapította hazánkat. Igaz magyar, keresztény, jó király volt.
Már a születése is regébe illő. Apja, Béla herceg – a későbbi I. Béla királyunk – valószínűleg Vazul fia volt, bár néhány krónika Szár Lászlót jelöli meg atyjaként. Bélának testvéreivel – Endrével és Leventével – külhonba kellett menekülni a hazai trónvillongások miatt. A hercegek Morvaországban találtak menedéket, ahol szívesen látták őket. Itt találkoztak II. Mieszko bujdosó lengyel fejedelemmel, akit országába kísértek. Béla itt érdemelte ki a „Bajnok” előnevet – és egyáltalán nem mellesleg – Richezának, a fejedelme lányának kezét. Így esett meg, hogy László lengyel földön látta meg a napvilágot. Az első lengyel krónikaíró szerint csaknem lengyellé is vált, hiszen még a neve is szláv eredetű, a Vladislav magyarítása.
Apja 1048-ban tért vissza Magyarországra családjával, köztük a még igencsak gyermek Lászlóval. Hamarosan azonban ismét menekülniük kellett. Abban az időben még nem volt teljesen elfogadott, hogy mindig a legidősebb fiú a trónörökös s gyakran még az is vita tárgyát képezte, hogy egyáltalán ki az idősebb. Az újabb trón körüli ellentétekben – I. Béla váratlanul, egy balesetben elhunyt – Salamon nyugatról kért segítségül, akik mindig örömest avatkoztak a magyar belügyekbe. A három ifjú hercegnek, Lászlónak, Gézának és Lampertnek ismét menekülnie kellett. Vissza Lengyelországba. Ahonnan sereggel tértek meg újra…
Salamon így természetesen már hajlandó volt tárgyalni. A hercegek jókora területeket kaptak birtokukba. Eleinte úgy tűnt, minden rendben van, még az országba betörő ellenség ellen is közösen léptek fel.
Ezekből az időkből származik László egyik legendája, nevezetes párviadala a kun vitézzel Kerlésnél. Ez úgy esett, hogy a kun vitéz elragadott egy magyar leányt és László űzőbe vette. Nem sok esélye volt, hogy utolérje, hiszen lova megsebesült, ráadásul jóval nagyobb súlyt is kellett cipelnie az átlagosnál, hiszen László „vállal magasodott ki” a vitézek közül. (Megjegyzés: a szövegben királyként említek Lászlót, de ekkor még nem volt az.)
„A király üldözőbe vette a leányrablót, de nehéz páncélos lova hamar fáradni kezdett, és látni lehetett, hogy nem bírta a versenyt a könnyűlábú kun lóval.
- Szép húgom! - kiáltott oda a király a leánynak.
- Százszorta jobb a halál, mint a rabszolgaság! Rántsd le a gonoszt magaddal együtt a lóról, s a többit bízd az Úr-Istenre!
A leány megfogadta a tanácsot, s megkapaszkodva elrablójába, oldalra vetette magát egész súlyával. A ló kiszaladt alóluk, s mindketten a földre zuhantak. Leugorva lováról, a király párviadalban megölte a kunt, és megmentette a szépséges hajadont.” – Wass Albert: Szent László király.
Királlyá először nem is őt, hanem bátyját, Gézát koronázták.
1074. február 26-án a Kemejnél megvívott csatában Géza alulmaradt Salamon hadaival szemben. Menekülnie kellett. De – ahogy mondani szokták – ahol a legnagyobb a baj, ott a legközelebb a segítség. Géza Vác közelében találkozott a segítségére siető Lászlóval. A Képes krónika úgy tartja, hogy „csodás égi jelek jövendölték meg nekik a várható győzelmet” és Géza királlyá koronázását.
A koronázás után László rábeszélte testvérét, hogy a helyen, ahol győzelmüket megjósolták, templomot építtessen. Mikor a megfelelő helyet keresték – íme egy újabb csodás legenda – egy gímszarvas jelent meg előttük, agancsán égő gyertyákkal. Azon a helyen kápolnát, majd bazilikát építtettek. És alig három esztendő múltán László ide temettette el testvérét…
A Géza és László pártján álló magyar urak, hogy megelőzzék Salamon minden újabb „trükkjét”, Lászlót választották királynak, annak ellenére, hogy Géza után két fiú utód is maradt: Kálmán (a későbbi Kálmán királyunk) és Álmos hercegek.
„Amikor a magyar nemesek meghallották, hogy Magnus király meghalt, egész sokaságuk öccséhez, Lászlóhoz gyűlt, és egy értelemmel, közös szóval és egyetértő akarattal őt választották az ország kormányzására, vagyis helyesebben buzgó és állhatatos kéréssel rákényszerítették” - Képes krónika (Geréb László fordítása).
Ismét csak a legendák szerint, az új király nem is engedte megkoronáztatni magát, hiszen ő „égi koronára vágyott”.
„Szent László király az ország felzavart nyugalmát, békéjét és jólétét nemcsak az által törekedett helyreállítani, hogy Salamonnal kibékült, hanem azonnal trónra lépése után igazságos és jó törvényekről is gondoskodott. Salamonnak pártoskodással tele uralma alatt a közbiztonság az országban teljesen megrendült. Erőszakoskodás, tolvajlás, csalás hatalmasodott el mindenfelé. Telve volt az ország kóborló tolvajokkal, hatalmaskodó urakkal. László király erős kézzel vette kezébe a kormányt. Azonnal országgyülést hivott egybe Pannonhalmán s ott megalkották ama törvényeket, melyek a magyar törvénykönyvben manap is megvannak s László király igazságos és erélyes kormányzásának maradandó emlékei.
A pannonhalmi országgyülés törvényei az országban eláradt bajok és visszaélések megszüntetését czélozták.” - dr. Karácson Imre: Szent László király élete.
De nem csak kemény kézzel fogott hozzá a „rendcsinálásnak”, ő volt az első királyunk, aki hódító külpolitikát folytatott. A pápaságot is támogatta IV. Henrik német-római császár elleni invesztitúraharcban annak ellenére, hogy sosem fogadta el a pápa véleményét, miszerint a magyar királyi méltóság Rómából ered.
A magyar király senkinek sem a hűbérese!
Politikája – és hadviselése - olyan eredményes volt, hogy - a Képes krónika szerint - Franciaországból, Britanniából és Spanyolországból követek keresték fel, hogy felkérjék: legyen ő a keresztes hadjárat vezetője. Ez állítólag megint csak legenda, de az bizonyos, hogy semmiképpen sem tehetett volna eleget a felkérésnek. Az aktuális cseh-morva trónviszály itthon marasztalta. Rokonának, egykori szövetségese, a cseh Ottó herceg fiának, Konrádnak nyújtott segítséget. Moráviában azonban súlyosan megbetegedett. A cseh-magyar határ közelében, 1095. július 29-én hunyta le örökre szemét.
Művét (Könyves) Kálmán fejezte be...
Először Somogyváron, majd 1113 körül Váradon helyezték örök nyugalomra.
„Halála után Nagyváradon temették el Lászlót, s a róla elnevezett templom előtt, ahol bebalzsamozott teste nyugszik, lovas szobrot állított emlékezetére a nemzet. Erről a szoborról mondják, hogy amikor a törökök ellen harcolt Nagyvárad alatt egy maroknyi magyar sereg, s már a törökök javára fordult a csata sorsa, egyszerre csak megjelent valahonnan hatalmas lovon egy sisakos, páncélos óriás, és mázsás buzogányával, rettenetes kardjával rávetette magát a pogányra.” – Wass Albert: Szent László király.
„15 Nagy lovon ült a nagy férfi, Arca rettentő felséges; Korona volt a fejében, Sáraranyból, kővel ékes; Jobb kezében, mint a villám, Forgolódott csatabárdja: Nincs halandó, földi gyarló Féreg, aki azt bevárja.
16 Mert nem volt az földi ember, Egy azokból, kik most élnek, Feje fölött szűz alakja Látszott ékes nőszemélynek; Koronája napsugárból, Oly tündöklő, oly világos - Monda a nép: az Szent László És a Szűz, a Boldogságos.” – Arany János: Betét a Toldi estéje Ötödik énekéből.
Olyan termetű volt, mint az évszázados tölgy az erdőben, fejnyivel magasodott vitézei fölé, Karja erős, lelke nemes, igazi bálványa volt a magyarságnak. Jelleméhez illő, kőkemény, de világos törvényekkel uralkodott népe fölött. Megszilárdította a magántulajdon tiszteletét, a keresztény hitet és egyházat. Ha ma is az ő törvényei szerint élnénk, akkor a nemzet harmada félkarú vagy törvénytisztelő lenne, semmi mutyi, lopás... mert nem csak törvényt alkotott, hanem be is tartatta azokat főurakkal és jobbágyokkal egyaránt - ezért nevezhetjük igazságosnak.
1192-ben ezen a napon avatták szentté. Isten éltessen minden Lászlót, a maguk szintjén legyenek méltók Szent Lászlóhoz! Legalább ma.
Források: cabe.blog.hu; kazi világa blog; wikipedia
Borítókép: Digitális Képarchívum - Oszk Szent László átkel a Dráván
Új hozzászólás