Az erőszakos 1903-as belgrádi dinasztiaváltással fordulat következett be a szerb külpolitikában: A Monarchia-barát Obrenović Sándort meggyilkolták, és a trónra kerülő Karadjordjević Péter Oroszországhoz közeledetett. A szerb külpolitika fő céljának a középkori szerb királyság területeinek visszahódítását és a szerbek lakta területek bekebelezését tartotta. A kettő nem esett egybe, hiszen a török hódoltság alatt a szerb etnikai határ északabbra és nyugatabbra tolódott, miközben Koszovó albán többségűvé vált. Amíg a déli területek megszerzése a legyengült Török Birodalomtól reális célnak számított, a nyugati-délnyugati terjeszkedés a Monarchia érdekeibe ütközött. A szomszédos nagyhatalom tett is lépéseket a szerb terjeszkedés megállítására és érdekszférája védelmére, ezért okkupálta, majd annektálta Bosznia-Hercegovinát, és bábáskodott az önálló Albánia létrehozásában, elzárva Szerbiát az adriai kijárattól. A Monarchia és Szerbia 1906-os vámháborúja, s főként az 1908-as annexiós válság kiélezte az ellentéteket. Belgrád 1908-ban engedni kényszerült, de nem mondott le végleg Boszniáról. Ekkor hozták létre a Narodna Obrana (Nemzeti Védelem) nevű egyesületet, amely minden szerb testvériségét és összetartozását hirdette, és gyorsan bővítve hálózatát a nagyszerb mozgalom szócsövévé vált. S bár Bécs 1909-ben kicsikarta Belgrád ígéretét, hogy megakadályozza a Monarchia-ellenes propagandát, a Narodna Obrana védőernyője alatt féllegális és illegális szervezetek folytatták tevekénységüket (Ifjú Bosznia, Fekete Kéz). Az 1912–13. évi balkáni háborúk eredményeként a török végleg kiszorult a Balkánról, Szerbia déli hódításaival közel duplájára növelte területét, ami megerősítette tekintélyét a határon túli szerbek körében. Átmenetileg Észak-Albániát is elfoglalták, és csak Bécs háborúval fenyegető ultimátumára vonták ki onnan csapataikat.
Százhat évvel ezelőtt ezekben a napokban nagy volt a készülődés Szarajevóban, a közös osztrák-magyar igazgatás alatt álló Bosznia-Hercegovina fővárosában: a hatóságok, élükön a tartomány kormányzójával, Oskar Potiorek táborszernaggyal Ferenc Ferdinánd trónörökös méltó fogadására készülődtek. Eközben mások is szervezkedtek: hét fiatalember a trónörökös megölésére szőtt terveket véglegesítette. 1914. június 28-án Gavrilo Principnek sikerült megvalósítani minden terrorista álmát. Sikerült egy merénylettel - mindössze két pisztolylövést leadva - akkora zűrt kevernie, hogy világháború lett az ügyből.
Ferenc József már 1913-ban megparancsolta Ferenc Ferdinánd trónörökösnek, hogy látogasson el a következő év júniusában, Boszniában rendezendő hadgyakorlatra. Az öreg császárnak meg nem nagyon lehetett ellent mondani… Különösen Ferenc Ferdinándnak nem, aki már amúgy is Ferenc Jóska „bögyében volt”, Chotek Zsófiával kötött – az udvar szempontjai szerint – rangon alulinak minősülő házassága miatt. A trónörököst ugyan többen is megpróbálták lebeszélni az útról, veszélyessége miatt, de nem hallgatott a tanácsadókra. A főudvarmester még az előző nap – június 27-e – estéjén is igyekezett rávenni a főherceget a látogatás lemondására, de nem járt sikerrel.
Pedig minden olyan remekül indult! A vasúti szerelvényen, melyen a főhercegi pár utazott, több meghibásodás is észleltek. Ahogy megérkeztek a boszniai fővárosba, a pályaudvaron bomba robbant, tizenegy embernek okozva sérülést.
A mai felfogás szerint már ekkor kimenekítették volna célszemélyeket, a főhercegi párt a helyszínről. Vagy legalábbis annyira megszigorítják a védelmet, hogy még egy eltévedt pillangó se juthasson az illusztris személyek közelébe. De mintha az akkori biztonsági emberek elfelejtették volna a szakmájukat…
28-án reggel kilenckor a trónörökös, feleségével – a hotelben rögtönzött kápolnában celebrált mise meghallgatása után – utolsó útjára indult. A merénylők már várták őket…
A főhercegi párra várakozó tömegben, az egyik merénylő egy rendőrtől (!) kérdezte meg, hogy melyik a főhercegi pár kocsija. Talán meg is köszönte az információt… Aztán biztos, ami biztos egy kézigránátot dobott „üdvözlésként” a kocsi felé. Azt, hogy ő célzott-e rosszul, vagy sofőr manőverezett ügyesen, már nehéz kideríteni, annyi biztos, hogy a gránát felrobban ugyan, de csak néhány repesz érte Ferenc Ferdinándék kocsiját. A „célpontok” nem sérültek meg. Egy másik autó utasai és a tömegből néhányan viszont igen…
Ez ismét egy olyan pont volt a szomorú események sorában, mikor bármelyik ép elmével gondolkodó felelősnek a napi program megszakítása és a menekülés mellett kellett volna döntenie. Nem fogják kitalálni, mi történt. Folytatták tovább.
A bombahajigáló Nedeljko Čabrinovićot menekülés közben elfogták és annak bizonyítékaként, hogy nem csak a főhercegi pár őrzésére kirendeltek nem voltak csúcsformában, de a merénylők sem, a bevett méregkapszulától csak hányt egyet. Mintha egy tragikomikus burleszket nézne az ember…
A helyzet képtelenségét csak fokozta, hogy a polgármester – aki természetesen semmiről nem tudott – jól begyakorolt köszöntőbeszédével fogadta az érkezőket. Kissé meglepődhetett, mikor Ferenc Ferdinánd félbeszakította:
„Polgármester úr! Idejövünk az ön városába látogatóba, s az embert bombával dobják meg! Ez megdöbbentő!”
A protokolláris események után megvitatták, hogy folytassák-e az utat, vagy a főherceg maradjon-e a városházán.
„Gondolod, hogy Szarajevó tele van merénylőkkel?” – érvelt Potiorek kormányzó, aki aznapra valószínűleg szintén kölcsön adta valakinek a józan eszét. A trónörökös kérésére a kórház felé indult a menet, ahová a bombamerényletben megsérült szárnysegédjét szállították.
Valaki mégiscsak gondolkodhatott a társaságból, mert az előre eltervezett útvonalat megváltoztatták. Azonban erről a helyi rendőrfőnök csak a legilletékesebbeket mulasztotta el értesíteni: a sofőröket.
Amikor Potiorek kormányzó rászólt a főhercegi kocsi sofőrjére, hogy elkeveredett, az kapkodva fékezett. A járdán álló tömegből pedig kivált Gavrilo Princip. Nem kellett mesterlövésznek lennie, alig pár lépés távolságból, zavartalanul tüzelhetett. Nem vétette el.
Korabeli rajz a merényletről
A főhercegné a férje ölébe dőlt. Egyes források szerint már a helyszínen meghalt.
„Es ist nichts!” (Semmiség) – hajtogatta Ferenc Ferdinánd, de tíz perc sem kellett s ő is elvérzett.
Mint ahogy elvérzett még jó pár millió ember a Nagy háború frontjain. Így már nem is olyan nevetségesek az elkövetett baklövések…
Források: cabe.blog.hu; Wikipédia; rubicon.hu
Borítókép: A főherceg és felesége Chotek Zsófia nem sokkal a merénylet előtt 1914. június 28-án, Szarajevóban (Wikipédia)
Új hozzászólás