Miközben a világ nyugati felén egyre nagyobb teret és egyre erősebb legitimációt nyernek az úgynevezett LMBTQ-jogok, több kelet-európai ország inkább szigorítana az alternatív nemi identitásúakat is érintő szabályozásokon. Andrzej Duda lengyel elnök nemrég az azonos nemű párok számára a gyermekek örökbefogadását tiltó alkotmánymódosító javaslatot írt alá, Magyarországon pedig nemrég törvényt hoztak a biológiai nem anyakönyveztetéséről. Ezzel kapcsolatban ütköztettük Rétvári Bence parlamenti államtitkár, valamint Bodrogi Bea, a Transvanilla Transznemű Egyesület jogi szakértőjének érveit.
Februárban nagy visszhangot kapott az a Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes által benyújtott törvényjavaslat, amelynek egyik paragrafusa értelmében az anyakönyvi kivonatba ezentúl a kromoszóma alapján meghatározott biológiai nemet kell bejegyezni. A javaslat benyújtásakor számos szervezet és médium emelte fel a hangját, sérelmezve a transznemű személyek nemváltoztatásának bejegyzését érintő paragrafust. Számos szervezet a nemzetközi színtéren kért segítséget.
Sokan úgy gondolták, a kormány a koronavírus-járvány miatt bevezetett rendkívüli jogrendet kihasználva szerette volna gyorsan elfogadtatni a javaslatot. Rétvári Bence szerint azonban az időpontnak nincs jelentősége, hiszen a jogalkotás a járvány miatti veszélyhelyzet alatt is két szinten működött: számos törvényt normál menetrendben, néhány intézkedést pedig a rendkívüli jogrendhez kötődően vitatott meg a parlament. A biológiai nemek anyakönyveztetéséről szóló törvényjavaslatot a házszabály szerinti rendben, normál menetrend szerint tárgyalta az Országgyűlés. – Az ellenzék szeret az ilyen ügyek köré stíluselemeket társítani, ezért nyilván végigjárták a témával a nyugat-európai sajtót, akárcsak azzal, hogy nem működik a parlament. A magyar parlament azonban működött, szemben azzal, hogy a fővárosi közgyűlést például a járvány ideje alatt nem hívták össze – jegyezte meg az államtitkár.
Magyar Nemzet nyomán
Hozzászólások
álláspontom
Augusztus 14. és 23. között nemzetiszínű nyakbaakasztós tartón fogom viselni a telefonomat, bérletemet vagy bármi mást. Az aktuális rendezvényről nem ejtek szót, nem veszek róla tudomást, arról szóló cikkeket, híreket nem fogok olvasni. Megközelítése kizárt!
Nem lenne hiábavaló, ha más is követné a példámat!
Új hozzászólás