A középkori Magyar Királyság a története során belső-külső gondokkal egyaránt gyakran küzdött. De bármilyen veszély is jelentkezett, valahogy sikerült túlleni rajta, túlélni, és újrakezdeni. A 14. század közepén megjelenő törökök eleinte nem tűntek komoly fenyegetésnek, de a helyzet pár évtized alatt megváltozott. Egy másfél évszázadig tartó időszak kezdődött melyben a magyarság minden erejét latba véve próbált ellenállni az egyre csak erősödő nyomásnak, ami minden egyes évvel csak erősödött. Időnként még ellentámadásra is futotta, és a törökök egy életre megtanulták a Hunyadi nevet tisztelni. De minden igyekezett ellenére az idő nem nekünk dolgozott. A Magyar Királyság elindult a lejtőn lefelé, amihez hozzájárult a királyi hatalom hanyatlása, a belpolitikai acsarkodások egyaránt. De voltak olyan emberek, akik számára a haza volt az első, akik akár az életüket, vagyonukat is képesek voltak feláldozni csak, hogy megvédjék országukat. Ezek közé a tragikus hősök közé tartozik Tomori Pál is, akinek élete jól példázza a Magyar Királyság bukásának folyamatát, az utolsó évek küzdelmeit. A Mohács előtti évek drámájának talán legszimpatikusabb, ha nem egyetlen igazi hőse ő.
A mohácsi csata előtt három évvel már elkeseredett harcok dúltak Magyarország déli határán a török ellen, és ekkor még sikerült legyőzni őket nyílt ütközetben. 1523. augusztus 6-7. között Tomori Pál serege a végvidéki főúri bandériumokkal együtt a Nagyolaszi-Rednek-Szávaszentdemeter háromszögben három ütközetben szétveri a Ferhád ruméliai pasa, és Bali nádorfehérvári bég Szerémséget pusztító hadait. Megsemmisítette az átkelésüket biztosító szávai flottillát. Korabeli írások szerint a törökök vesztesége 7 ezer, a magyaroké 600 fö volt...
Két évvel Nándorfehérvár, Zimony és Szabács eleste után a Szerémséget is egyre több török támadás érte. Tomori Pál az 1523-ban kinevezett déli végvidéki főkapitány nehezen, de szívós kitartással szervezte a határvédelmet. Saját pénzén fogadott katonákat.
1523 augusztusának elején Ferhád boszniai pasa és Báli nándorfehérvári bég mintegy 12.000 főnyi serege a Szerémségre tört, pusztított, majd Rednek várának bevételére indult.
A magyar és rác határvédő katonáknak, Tomori Pál távollétében, Bárdy István volt a kapitánya. Rednek alatt csaptak le a törökökre augusztus 6-án. A harc másnapig tartott három helyszínen, Rednek, Szávaszentdemeter és Nagyolaszi mellett. A véres ütközetben nagyjából 700 keresztény és többezer (talán 3-4000) török esett el. Elpusztították a törökök szávai sajkáit is.
A siker hatalmas visszhangot váltott ki, és bár Budán is nagyon örvendeztek, jól jellemzi a helyzetet, hogy úgy jellemezték az eseményt: „csodának, semmint emberi erővel kivívott eredménynek” tartották.
Források:
Magyarország hadtörténete, Zrínyi katonai kiadó, Budapest 1985. szerk.: Liptai Ervin;
1521-1525-ig tartó korszak eseményei Magyarországon;
Révai nagy lexikona. Budapest: Révai Testvérek Irodalmi Intézet;
Új hozzászólás