A Szent István-i életmű nemzetünk történelmének legidőtállóbb alkotása, amely egy évezred távlatában is erőt adó fundamentuma országunk létének és jövőjének – mondta Debrecen polgármestere augusztus 20-án a belvárosi Dósa nádor téren, ahol felavatták az első király egészalakos szobrát.
Papp László (Fidesz-KDNP) hozzátette: ez a szilárd alap adta meg az esélyt nekünk, magyaroknak arra, hogy az évszázadok viharait átvészelve ma is erős és büszke európai nemzetként képviseljük a szent király által örökül ránk hagyott eszmét, a keresztény magyar államiságot.
Trianonra utalva azt mondta, ez az év annak a békediktátumnak a 100. évfordulója, amely szétverte a Szent István-i magyar állam egységét, de amely minden törekvése ellenére sem tudta szétszakítani a magyar nemzet összetartozásának erős kötelékét.
A történelem úgy rendelkezett, hogy nem ünnepelhetünk a Szent István-i Magyarország határai között, de ez nem akadályoz meg bennünket abban, hogy anyaországi és határontúli magyarok együtt ünnepeljék Európa egyik legrégebbi államisággal rendelkező nemzetének megszületését...
– hangoztatta a polgármester.
MTI nyomán
Új hozzászólás