Dunakilitiben, 1870. október 28.-án született Boldog herceg németújvári Batthyány-Strattmann László Antal János Lajos, a "szegények orvosa". Az ősrégi főnemesi gróf németújvári Batthyány család sarja. Apja, gróf németújvári Batthyány József, császári és királyi kamarás, Vas vármegye örökös főispánja, a Lipótrend lovagja, a magyar főrendiház örökös tagja, anyja, gróf németújvári Batthyány Ludovika. Batthyány László hatodik gyermekként jött a világra. Gyermekkorára árnyat vetett, hogy édesapja elhagyta családját, evangélikus lett, hogy újból megházasodhasson, miután megismerte gróf göncruszkai Kornis Antóniát, akivel végül 1879. május 21-én kötött házasságot. Édesanyja, gróf Batthyány Ludovika, fiatalon halt meg, amikor László még csak tizenkét éves volt.
László tíz éves korától a jezsuiták kalksburgi, majd kalocsai intézetében nevelkedett. 1890-ben érettségizett, utána a bécsi Gazdasági Akadémián, majd a Rudolphiana Tudományegyetem kémia szakán tanult. 1896-ban bölcsészdoktorrá, az orvosi kar elvégzése után, 1900- ban orvosdoktorrá avatták. Orvosi pályáját sebészként kezdte meg. Közben - 1898. november 14-én - feleségül vette Coreth Mária Teréziát.
1901-ben az atyjától kapott köpcsényi uradalom kastélya mellett húsz- , később harmincágyas kórházat rendezett be szegény betegek számára. Kórházat létesített a körmendi kastélyában is, s kora legmodernebb gyógyászati eszközeivel szerelte föl. Maga is készített ilyen eszközöket. Kórházaiban sebészként főleg szemműtéteket végzett. A szegényeket ingyen kezelte, látta el orvossággal, a nincsteleneket pedig ruhával és pénzzel is támogatta. Három vármegye betegei keresték föl, naponta 60-100 beteg érkezett. Mindig a legelhagyatottabbakkal kezdte, a gazdagokat lehetőleg más orvoshoz küldte. 1921-től évenként általában ötezer beteget látott el a körmendi kórházban; életében mintegy 30.000 szemműtétet végzett. A saját költségén segítőtársakat, orvosokat, ápolónőket fogadott föl. Mindez fölemésztette vagyona nagy részét, az állam mégis a teljes vagyona után vetette ki az adót, amit ő - utánajárásra nem lévén ideje - meg is fizetett.
Az első világháború alatt a bevonult köpcsényi orvos teendőit is ellátta. Legfőbb segítsége a felesége volt.
1916-ban feleségével, Ödön fiával s sógornőjével (Coreth Lilivel, aki később bencés apáca lett) belépett a ferences harmadrendbe. Operáció előtt és alatt mindig imádkozott, s gondoskodott betegei lelki gondozásáról is. Távozásukkor egy-egy vallásos kiadványt vagy legalább egy szentképre nyomtatott imádságot adott a kezükbe.
Ritkább műtéteiről orvosi lapokban számolt be, évi jelentéseit kinyomatta. Több magas kitüntetést kapott, de legkedvesebb kincse a Mária kongregációs érme volt, melyet halálos ágyán László fiára bízott. Németújváron temették el a ferences templom alatti családi sírboltban, az oltár mellett.
Bécsben, 1931. január 22-én hunyt el Boldog herceg németújvári Batthyány-Strattmann László Antal János Lajos, magyar főnemes, a "szegények orvosa".
Már másfél évtizeddel a halála után elindították boldoggáavatási ügyét, amely a következő évtizedek politikai helyzete miatt hosszú időre megtorpant. A perújrafelvétel és az azt követő eljárás azonban eredményes volt: Batthyány-Strattmann Lászlót 2003. március 23-án II. János Pál pápa boldoggá avatta.
Források: wikipédia, Katolikus.hu, Diós István: A szentek élete.
Hozzászólások
a történethez tartozik
Dunalkiliti alja cselédnépe hálából elégette a család könyvtárát és bútorait!
Új hozzászólás