Fekete István, akit az ávósok vakítottak meg...

Fekete István volt az egyik legismertebb ifjúsági írónk, a Tüskevár és a Téli berek, no meg az állatregények természetbolond szerzője. Forgatókönyvektől kezdve oktatófilmeken át felnőtteknek szóló regényekig igen sok mindent letett az asztalra. Az már más kérdés, hogy a rendszer ellenségeként megpróbálták egész írói munkásságát, sőt őt magát is tönkretenni.

Fekete István 1900 január 25-én született Göllén. Kalandos, igazi falusi gyerekkoráról sokat mesél ő maga a Ballagó idő vagy a Cönde című könyveiben. Egészen kiskorától nyilvánvalóvá vált, mennyire szereti és érti a természetet, az élővilág működését. Nem csoda, hogy felnőve híres vadász és mezőgazdász lett belőle. Az akadémián töltött évek alatt már írt kisebb-nagyobb novellákat, és az írást akkor is folytatta, amikor 1929-ben megnősült, majd feleségével, Piller Edittel Ajkára költözött, ahol gazdatisztként kapott állást. A holland származású Nirnsee Ferenc birtokán annyira felvirágoztatta a gazdaságot – fellendítette a tej- és sajtipart, búzamagot nemesített, díjnyertes kosokat tenyésztett –, hogy országos hírnevet szerzett. Hogy mégsem csupán gazdálkodó eredményeiről híres, azt írói tehetségének köszönheti.

Eleinte vadászkalandjait jegyezte csak le, amiket a Nimród című vadászlapban rendszeresen meg is jelentettek, de Feketében ennél sokkal több lakozott. Lírai elbeszélései, novellái, a természetről, gyerekkoráról, a paraszti életről, erős istenhitéről, emberségéről szóló művei szintén nagy sikert arattak már a kezdeti próbálkozások idején is. Kittenberger Kálmán biztatására egyre komolyabban foglalkozott az írással. Sehol nem volt még ekkor a Vuk vagy a Tüskevár. Fekete A koppányi aga testamentumával és a Zsellérekkel nyert díjakat. Ez utóbbi könyv még nagyon fontos lesz a későbbiekben. Akkor hatalmas sikernek számított, 1939-es megjelenése után hétszer adták ki négy éven belül. Ez tehát Fekete egyik legsikeresebb könyve. Hogy miért nem hallottunk akkor róla, miért nincs a kötelező olvasmányok között? Erre a kérdésre nem lehet egyszerű választ adni.

Fekete István kifejezetten sikeres szépirodalmi írónak számított. Első írói virágzása idejében alkotta meg novelláit, amiket a Herczeg Ferenc szerkesztette Új Idők című folyóiratban adtak közre. Ekkor került a neve olyan szerzők mellé, mint Gárdonyi Géza. Hajnalodik című színdarabját, forgatókönyveit elismeréssel fogadták (a legnagyobb sikert a Dr. Kovács István című film forgatókönyve hozta, de a többit is elolvashatjuk, ugyanis a Fekete István Társaság kiadta őket). 1940-től a Kisfaludy Társaság tagjává és az ország 15 legjobb írójának egyikévé választották. Olyan barátokkal vadászott, mint az íróként és a Nemzeti Színház főrendezőjeként ismert Csathó Kálmán, gróf Széchenyi Zsigmond, Kittenberger Kálmán vagy Tőrey Zoltán, a Magyar Filmiroda igazgatója. A siker évei azonban 1946-ban lezárultak.

Fekete István saját kora áldozatává vált. Soha nem politizált, ám az igazat mindenről megírta, a vörös terrorról is. Ez utóbbi jelent meg a Zsellérek című könyvében, amit 1946-tól az akkori rendszer tiltólistára tett. Ha ehhez hozzávesszük még Fekete mély és nyilvánosan vállalt istenhitét (lánya, Edit 1949-ben apáca lett), konzervativizmusát, máris értjük, miért bántotta annyira a szemét a kommunista vezetésnek. Apropó szem… A Zsellérek betiltása, elégetése, Fekete írói pályájának teljes zárolása nem volt elegendő büntetés. Az írót egyik nap az ÁVO emberei elkapták, elcipelték az Andrássy út 60.-ba, és úgy megverték, hogy búcsút kellett mondania fél veséjének és a fél szemének is. Fekete túlélte a súlyos bántalmazást, ahogy azt is, hogy másnap reggel egyszerűen kidobták egy katonai autóból a János kórház mellett. Két járókelő segítségével jutott be a kórházba, ahol hetekig kezelték.

Fekete ma Jókai Mór mellett Magyarország legolvasottabb írója. A negyvenes évek végétől azonban évtizedekig egyetlen betűt sem közöltek, amit ő írt volna le, sőt mezőgazdászként sem dolgozhatott. Az író patkányirtásból, uszálykísérésből tartotta fenn családját. 1951-től sikerült tanárként elhelyezkednie, rendszersemleges kis novelláit pedig a katolikus Új Ember és a Vigília közölte. Ekkortól kezdte el írni az állattörténeteket, illetve az olyan ifjúsági regényeket, mint a Tüskevár. Kénytelen-kelletlen vált ifjúsági íróvá: ezt engedték meg neki. 1960-ban még megérte, hogy utóbbiért József Attila-díjjal tüntették ki, de tíz évre rá a harmadik infarktusa már végzetesnek bizonyult. Jellemző a korra, hogy az író halála után özvegyének kellett elintéznie, hogy a szovjet könyvpiacon megjelenjenek Fekete művei oroszul – a magyarok semmiféle ajánlást nem tettek. Horváth Tibor elnök, a Fekete István Irodalmi Társaság elnöke mesélt az író munkásságáról, és arról, hogyan dolgozta fel a rendszer igazságtalanságát.

"A verésről Fekete István nyilvánosan soha nem beszélt, hiszen azzal még nagyobb bajba sodorhatta volna magát és a családját. Senki, ő sem tudhatta, hogy a Horthy-rendszerben megírt Zsellérek a Rákosi-rendszerben ekkora problémát fog okozni. Fekete onnantól, hogy a kor megkívánta, vigyázott arra, mit írt le: az 1947-es Gyeplő nélkül című művében nem véletlenül nincs egyetlen felismerhető személynév vagy helységnév sem. A Zsellérek azonban korábban, 1939-ben íródott. A kommunizmus ideje alatt a megjelent köteteket elégették, nekem van egy példányom belőle, annak is meg van pörkölődve a széle, valaki a tűzből szedte ki. Gyűlölték azt a könyvet, rettegtek tőle, pedig semmiféle vérlázítóan uszító nem szerepel benne. Csak a tények. Ez volt a baj. Megírta, hogy egy idős parasztot felakasztottak az árokparton. Ilyen ugyebár nem történhetett meg. Még a rendszerváltás után is csak olyan változatai jelentek meg a Zselléreknek, amikből kihagytak oldalakat. Azóta természetesen elérhető a teljes, csonkítatlan verzió, érdemes elolvasni. 

Nem véletlen az sem, hogy Fekete első állatregénye, az 1955-ben megjelent Kele egy sérült gólyáról szól, akit otthagytak a társai, és idegen közegben kell boldogulnia. Talán az író magára gondolt az írás közben. A Kele ugyanakkor egy kedves állattörténet, amibe nem lehetett belekötni, politikai veszélyt nem hordozott magában. Innentől kezdődnek hát az ifjúsági regények, ezt az ösvényt hagyták meg Feketének, ezen lépdelt tovább."

- mesélte róla Horváth Tibor elnök, a Fekete István Irodalmi Társaság elnöke a Dívány című webújságnak.

Írásai valamennyi korosztályhoz szólnak, műveit egyaránt olvassák fiatalabbak és idősebbek. Természeti megfigyelési alaposak és pontosak, szemléletesen ábrázolta az erdő, a füvek, a virágok, az állatok oly jelentéktelennek tűnő titkait. Könyveiből sugárzik a természet szeretete és az élővilág tisztelete. Keresztény világnézete, finom humora és öniróniája, valamint az írásaiból sugárzó optimizmus sajátos hangulatúvá varázsolják műveit. A nemzetközileg is ismert író, 1970. június 23.-án Budapesten hunyt el. A Farkasréti temetőben helyezték nyugalomra, viszont gyerekei kezdeményezésére hamvait 2004. augusztus 14-én temették újra szülőfalujában, a Somogy megyei Göllén, így az egyik legnépszerűbb magyar írónk végleg hazatért.

Források: divany.hu; vadaszerdo.blog; wikipedia