Osztrák-Magyar Monarchia

1666. december 19-én gróf Wesselényi Ferenc nádor, gróf Nádasdy Ferenc országbíró és gróf Zrínyi Péter horvát bán írásos szövetséget kötött I. Lipót politikája ellen. A Bécsben megfogalmazott oklevélben a három arisztokrata I. Lipót abszolutisztikus rendszerének letörését, az ország területének felszabadítását és a rendi állam maradéktalan helyreállítását tűzte ki célul...

1916. december 6-án magyar huszárok ügettek Bukarest utcáin. Ezen a napon vonultak be a központi hatalmak csapatai az elfoglalt román fővárosba. Mikor 1914-ben kitört az I. világháború – a Nagy Háború, ahogy akkoriban nevezték – Románia, bár a központi hatalmak szövetségese volt, nem lépett be a háborúba. A fegyveres semlegesség mellett döntöttek. Kivártak. Jobb ajánlatra… És nem is kellett csalódniuk. Megkapták azt a bizonyos jobb ajánlatot. Az egykori ellenségtől, az antanttól...

Az orosz katonai taktika már a cár alatt, a Nagy Háborúban is ugyanaz volt, mint később, a II. világháborúban. Kimeríthetetlen tartalékaik – ember és hadianyag, nyersanyagforrás – biztos tudatában nem számított a veszteség. Csak a cél elérése! Ezen alapult az orosz „gőzhenger” taktika – ahogy egy korabeli újságíró elnevezte a cári hadsereg hadviselési módszerét.

Saját elhatározásából lemondott a koronázásról és az ezzel járó eskütételről. Emiatt nevezte el Ányos Pál „kalapos királynak”, amely ragadványnév igen elterjedtté vált. A kalapos király mentesült minden kötöttségtől, amik elődei és a rendek egyezségeiből származtak: nem kellett garantálnia a rendi szervezetek, jogok megmaradását. Ez elengedhetetlen volt ahhoz, hogy saját elképzelései szerint átalakíthassa az államberendezkedést...

1934. október 9-én, kedden, egy borongós, de még enyhe őszi napon, francia időszámítás szerint délután négy órakor Marseille külső kikötőjében, a Quai des Belges (Belga rakpart) mentén lehorgonyzott a Dubrovnik jugoszláv hadihajó. Előző nap, hétfő este indult el Splitből, fedélzetén Sándor jugoszláv királlyal, Jevtić külügyminiszterrel és kíséretükkel...

1884. május 28-án született Eduard Benes cseh politikus, a csehszlovák állam egyik megteremtője, az ország második elnöke. Akiről bizonyos dekrétumokat neveztek el és akinek mi magyarok oly sokat „köszönhetünk”. Azt szokták mondani: halottról jót, vagy semmit. Akkor mondom a jót: Benes úr kiváló politikus volt. És a maga szempontjából a legjobb időben, a legjobb helyen került „helyzetbe”.

Az első világháború végén nemcsak az Osztrák-Magyar Monarchia került végveszélybe, hanem a királyság intézménye is. A háborús összeomlás, a kommunista diktatúra és a Trianon után talpra állni próbáló Magyarországon az egyik legmegosztóbb politikai vita az államforma körül bontakozott ki. A kérdés Horthy Miklós kormányzóvá választása után sem rendeződött: akadt, aki mielőbb változtatott volna a kialakult helyzeten...

Nem sokkal trónra kerülését követően már a különbéke megkötésének lehetősége foglalkoztatta, de erőfeszítései nem jártak sikerrel. Az antantnak nem volt érdeke, hogy a Monarchia területi egységének megőrzésével fejezze be a háborút. Hiszen akkor miből „fizették” volna ki szövetségeseiket? Érdekes, hogy mikor 1918 elején megfordult a hadiszerencse - Oroszország a bolsevik forradalomnak köszönhetően „kiesett a partiból” és az olasz fronton is váratlanul nagy sikereket ért el a Monarchia hadereje, már a franciák ajánlgatták a különbéke lehetőségét...

Alig egy hete kaptam a kezeimhez egy elemzést, Horthy levele címmel, melyet Kopátsy Sándor jegyez. Egy teljes mértékben szubjektív írást, amely maradéktalanul az író elfogultságán alapszik, és olyan gyűlöletet fogalmaz meg, amely szinte süt. Ilyenkor az ember elgondolkodik, hogy honnét az erős indulat, miért a nagy felindulás? Nem célom a szerző személyét lejáratni vagy minősíteni, de a cáfolat előtt tudnunk kell, hogy Kopátsy Sándor 1955-től az MSZMP elődjének a Magyar Dolgozók Pártjának volt a tagja, majd magának az MSZMP első szervezőinek egyike...

Életem alkonyán, amikor úgy éreztem, hogy személyemmel kapcsolatban már nem fog feljegyzésre érdemes esemény bekövetkezni, elhatároztam, hogy dióhéjban megírom életem történetét.Ezen elhatározásom tulajdonképpen néhai Földesy Gyula országgyűlési képviselőnek köszönhető, aki a janakievi internálótáborban már 1945-ben arra ösztökélt, hogy rögzítsem nehéz életünk főbb mozzanatait. Történetem bizonyosságul szolgál, hogy egy tőlünk távol eső esemény sokszor mily erős hatással tud lenni az egyén életformájának kialakítására...