Szovjetúnió
Horthy Miklós kormányzót és családját - az 1944. október 15-i sikertelen „kiugrási kísérlet” után - a németek védőőrizetbe vették és a bajor Weilheim város melletti Hirschberg kastélyba szállították, ahol fegyveres őrök felügyelete mellett tartották őket fogságban. A 7. amerikai hadsereg közeledtére az őrség elmenekült, de szabadság helyett - 1945. május 2-án - Horthy Miklós német fogságból amerikai védőőrizetbe került, ahonnan a tanúként való meghallgatása után 1945. december 17-én térhetett csak vissza Weilheim-be, a családjához...
Pártbéli pozíciója és egy hat hónapos törzstiszti tanfolyam elvégzése elégséges volt ahhoz, hogy alezredesi rendfokozatot kapjon, és az 1. Ejtőernyős Zászlóalj parancsnokává nevezzék ki. Elvégezte 1950-ben az öt hónapos parancsnoki tanfolyamot, mely elég volt ahhoz, hogy ezredessé léphessen elő. Beosztását tekintve a 12. lövészhadosztály parancsnoka lett vezérőrnagyi rangban...
1939. március 14-én a Jozef Tiso vezette szlovák kormány kikiáltotta Szlovákia függetlenségét. Erre válaszul Volosin is kikiáltotta a független Kárpát-Ukrán Köztársaságot és országának német védnökség alá helyezését kérte. A magyar katonai vezérkar azonban már kidolgozta a hadműveleti terveket a terület megszállására: három hadseregcsoportot hoztak létre, egyet Munkácson, egyet Ungváron, a harmadikat pedig Beregszászban...
A bejelentésre akkor került sor, amikor a két szakadár régióhoz hű erők és a kijevi csapatok egymást vádolják azzal, hogy a frontvonalakon keresztül heves lövöldözést folytatnak. Hétfőn Denisz Puszilin és Leonyid Pasecsnik, a DPR és az LPR vezetői Moszkva támogatását kérték függetlenségükhöz. Putyin elnökölt az orosz Biztonsági Tanács televíziós közvetítéssel közvetített ülésén, amelyen a kérés megvitatására került sor és amelyen magas rangú tisztviselők sürgették, hogy mindkét régiót ismerje el...
Malinovszkij és Tolbuchin szovjet marsallok valóságos versenyfutást rendeztek, hogy melyiküké lesz a dicsőség, ki éri el előbb Budapestet. És 1944. december 24-ére –egyáltalán nem várt és nem kívánt karácsonyi ajándékként megérkeztek… A 2. Ukrán Front és a 3. ukrán Front csapatai ostromgyűrűbe zárták a várost, valamennyi védőjével, körülbelül egymillió lakosával egyetemben...
Egy békeszerződés nem rózsaszín leányálom, legalábbis a vesztes fél szempontjából sosem az. Ezt úgy nagyjából az ókor óta pontosan tudhatjuk, mikor a gallok Brennus vezetésével betörtek a Római Köztársaságba. A hadisarc lemérésénél a gallok megcinkelték a mérleget, és ezt nem is nagyon titkolták. Amikor a római küldöttség tiltakozott ez ellen, Brennus a legenda szerint a képükbe nevetett, és így szólt: „Vae victis!”, azaz „Jaj a legyőzötteknek!”. És a kardját a mérleg serpenyőjébe dobta…
A nyilasok listázták az elhurcolásra kijelölt zsidókat, a fasiszta és hazaáruló rendszerükkel egyet nem értő civileket, papokat és minden állampolgárt, aki valamilyen módon mentette az üldözötteket. A listák alapján letartóztatások, gyilkosság sorozat, deportálás következett. Majd ugyanez a söpredék, amely a nyilas ámokfutásnak végrehajtója és kigondolója volt, átvedlett rákosista, moszkovita hazaárulónak, maradva a „Hűség házában”, s mint kommunista folytatta ugyanazt a tevékenységet, csak akkor már Horthy rendszer hivatalnokait, a koncentrációs táborokból hazakerült zsidó kereskedőt, a parasztot, a papokat és szerzeteseket listázták...
Budapest ostroma a magyar fővárosért folyó küzdelem volt a Szovjetunió és Románia, valamint a Harmadik Birodalom és Magyarország között 1944. december 25-től 1945. február 13-ig. Budapest 102 nap múlva adta meg magát. A védők mintegy ötven napig álltak ellen a szovjetek ostromának, habár készleteik legnagyobb részét már az összecsapás első napjaiban elvesztették, hiszen azokat külvárosi raktárakban tárolták, amelyek hamar az ostromlók kezére kerültek. A civil lakosság kitelepítésére nem került sor, ezért sok civil áldozatul esett a véres küzdelemnek, amelynek hevességét a kortársak a sztálingrádi csatáéhoz hasonlították...
Gyermekkorom hosszú téli estéin sokszor hallottam a Don-kanyarról. Szájtátva figyeltem keresztapám történeteit a kegyetlen orosz télről, a háború, a menekülés borzalmairól, s azokról a falubeliekről, akik sohasem tértek haza a Dontól. Az iskolában azonban a 2. magyar hadseregről, a 200 ezer megalázott hétköznapi hősről vagy inkább áldozatról nem volt ildomos beszélni...
Ha egy magyar ember azt hallja, Don-kanyar, 1943, II. Magyar Hadsereg, óhatatlanul elkomorodik. A kőkemény orosz tél, a hiányos felszerelés, a veszteségek. De akkor is, ott is, ragyogtak fel csillagok, születtek hősök. És volt, aki Don-kanyartól az egyetemi katedráig jutott... 1943. január 12-én, -30 °C fokos hidegben, (az egyik magyar hadtest naplója –42 fokot rögzít) erős harckocsi-támogatással megindult a szovjet támadás az arcvonal északi részén...