Ungvár
Bár beszélőinek számát tekintve távolról sem tekinthető világnyelvnek a magyar, földrajzi elterjedését nézve már majdnem az, hiszen a világ minden pontján találkozhattunk magyarokkal, vagy legalábbis magyarul beszélőkkel. Vagy ha nem is az egész világon, de az egész Szovjetunióban. Sokszor évek óta ismert emberek szólalnak meg magyarul, akikről korábban el sem tudtuk ezt képzelni. Így aztán igazán kellemetlen szituációkba kerülhetünk, ha arra számítunk, hogy majd nem értik, amit mondunk...
Sötétedés után jöttek, mint mindig, ki tudja, hányadszor már. Megállt a ház előtt az autó, berúgták a kiskaput és már zörgetett is az ajtón a három bőrkabátos. A Burkus kutya ott őrjöngött a fáskamrában, minden este ide zárták, mert amikor legelőször jöttek, le akarták lőni. Nagyapámat mindig elvitték Ungvárra, a belügyi székházba, jól megverték, aztán hazahozták. Mindig rosszabb és rosszabb állapotban ért haza. Hogy pontosan mi volt a bűne, nem lehetett tudni...
Az ungvári képviselő-testületnek ama szótöbbséggel hozott határozatát, mely a magyar nyelvnek az ungvári városházán való hivatalos használatát beszüntette, a magyar pártok az országos hivatalhoz megfellebbezték. A fellebbezés azon az alapon történt, hogy a nyelvrendelet nem a valamely nemzetiséghez való tartozástól teszi függővé a hivatalos nyelvhasználatot, de, miként a 17—926. számú kormányrendelet 81. cikk 3. bekezdése tartalmazza, valamely nyelvhez való tartozástól. Már pedig Ungváron a magyar nyelvhez a lakosságnak jóval több, mint 20 százaléka tartozik...
Gyermek-és ifjúkoromat Kárpátalján éltem meg, a hatalmas és rettenthetetlen Szovjetunió kötelékében. Sajátságos egy világ volt ez, melyet a mai fiatalok már egyáltalán nem értenek, sőt, azok az idősebbek sem, akik kimaradtak belőle. Ám az biztos, hogy mint minden elnyomó rendszer, ez is számtalan túlélési fortélyra tanította meg polgárait...
A nyolcvanas évek második felében rovatvezetőként dolgoztam Ungváron a megyei lapnál. Egyszer aztán jött az ukáz, hogy az egyik kollégámmal két hétre Kijevbe kell utaznunk, továbbképzésre. A képzés, melyre egész Ukrajnából érkeztek rovatvezetők, főszerkesztők, illetve alacsonyabb rangú pártmunkások, várakozásainkkal ellentétben, nagyon tanulságos volt...
A Kárpátalja tudósítása szerint Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnöke az ungvári iskolaavatón rossz hírnek nevezte, hogy az ukrán–magyar kapcsolatok a remények ellenére nem javulnak. Szerinte ennek tudható be, hogy nem érkezhetett meg Kárpátaljára Potápi, aki nemzetpolitikai államtitkárként felügyeli a bázisiskola-programot. A KMKSZ elnöke számára továbbra is érthetetlen, hogy miért történnek ilyen akciók, amelyek nem segítik elő a két ország viszonyának javulását, pedig az a jövő szempontjából rendkívül fontos lenne...
A címzettek listája bővült. Csütörtökön „csupán” a Beregszászi Városi Tanács, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség, Magyarország Beregszászi Konzulátusa, Magyarország Ungvári Főkonzulátusa, az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség és szerkesztőségünk kapott fenyegető üzenetet. Pénteken a GENIUS Jótékonysági Alapítvány, a KMKSZ Beregszászi Középszintű Szervezete, a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház, a Kárpátaljai Református Egyház, a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség, a Munkácsi Római Katolikus Egyházmegye, a Nagyszőlősi Városi Tanács, a Pro Cultura Subcarpatica civil szervezet és az Ukrajnai Magyar Demokrata Párt is megkapták a levelet...
Mindössze kétéves volt, amikor elveszítette anyját, Homonnai Drugeth Krisztinát. Rokonoknál nevelkedett Galgócon, majd apja újabb házasságát követően Ungvárra költöztek, ahol gyakori vendég volt II. Rákóczi Ferenc. Amikor az idősebb Bercsényi a bécsújhelyi fogságából megszökött Rákóczit követte Lengyelországba, a fiút a bécsi hatóságok a kassai jezsuitákhoz adták...