"Summáját írom Egör várának,
Megszállásának, viadaljának,
Szégyönvallását császár hadának,
Nagy vigaságát Ferdinánd királnak."
- Tinódi Lantos Sebestyén: Egri históriának summája (részlet)
1552. szeptember 9-én kezdődött a magyar hadtörténet egyik legdicsőbb, magyar győzelemmel záródó ostroma. Az 1526-os mohácsi vereség nem csupán katonai szempontból volt súlyos csapás a Magyar Királyság számára. II. Lajos utód nélkül halt meg, a cseh és magyar rendek Habsburg Ferdinándot választották utódául, akit azonban a magyar nemesek közül nem mindenki támogatott. Trónviszály következett: a katolikus nemesség Ferdinándot, míg a protestánsok Szapolyai Jánost akarták inkább a magyar trónon látni. Ez a kritikus helyzet polgárháborúban csúcsosodott ki, ami kedvezett a terjeszkedő Oszmán Birodalomnak. Bár az 1538-as Váradi béke Ferdinándnak ígérte a magyar trónt Szapolyai halála esetén, azt fia, János Zsigmond születésekor megszegte, ami miatt Ferdinánd megostromolta Buda várát. Szapolyai hívei szultáni segítséggel visszaverték az ostromlókat, majd az oszmánok csellel elfoglalták a várat, amit ezután 1686-ig birtokoltak. Az ország három részre szakadt: a nyugati, úgynevezett „királyi Magyarország” (hivatalosan továbbra is Magyar Királyság) Habsburg Ferdinánd birtokolta, a középső országrész a törökök által megszállt hódoltsági terület, míg a „Keleti Magyar Királyságot” vagyis Erdélyt névleg János Zsigmond uralta, a politikai hatalom azonban Fráter György kezében volt.
Több kísérlet is volt az ország egyesítésére az ország egyesítésre, a legjelentősebb 1551-ben történt, amikor Habsburg Ferdinánd számára Fráter György felajánlotta Erdélyt. Júniusban mintegy 7000 zsoldos érkezett Erdélybe Giovanni Battista Castaldo vezetésével, ami miatt Szapolyai János özvegye, Izabella királyné lemondott a trónigényről, így Erdély Ferdinánd ölébe hullott. Később Fráter György saját politikai manővereinek áldozata lett, Ferdinánd tudtával Castaldo zsoldosai megölték.
Az 1552-es magyarországi török hadjárat ennek megtorlására indult. A másik indok az előző évi török sikerek voltak: 1543-ban Pécs, Fehérvár, Esztergom, Vác, Nógrád, és Szeged végvárait sikerült elfoglalniuk, valamint Fráter György sikeres ellenállása Erdélyben véget vetett az 1547-es Drinápolyi békének. Szulejmán szultán legfőbb célja az volt, hogy elvágja az összeköttetést a Magyar Királyság és Erdély között, valamint közelebb jutni a Felső-Magyarországhoz és a gazdag bányavárosokhoz. Egernek kulcsfontosságú szerepe volt Ferdinánd számára is, akinek hadiútja Felső-Magyarországon keresztül erre vezetett Erdély irányában. Ha a töröknek sikerül elfoglalnia Egert, úgy megnyílhat az út észak felé.
A hadjárat Kara Ahmed pasa főparancsnokságával indult, melynek során többek közt Temesvárt, Veszprémet, Lippát és Szolnokot is elfoglalta, ahonnan Eger irányába vette útját. Szeptember 9-re a körülbelül a mintegy 40000 fős támadó sereg megérkezett a várhoz, ami ekkorra felkészülten várta a veszedelmet.
A 13. században épült, eredetileg püspöki lovagvárként szolgáló vár a 16. századra elavultnak számított, az ágyútűz ellen szinte védhetetlen volt. Korszerűsítése az 1540-es években kezdődött Alessandro da Vedanó itáliai hadmérnök vezetésével, munkájának hála a tüzérséggel szemben is ellenállóvá vált.
Eger ostroma az Oszmán Birodalomnak abban az évben a Magyar Királyság területén folytatott hadjáratának az utolsó hadieseménye volt, melyet az egri diadal elnevezéssel illet a magyar történelemtudomány és a nemzet emlékezete. Az 1552-es török hadjárat a királyi Magyarország és az Erdélyi Fejedelemség 1551-es egyesítési kísérletének megtorlására indult. A törökök kitartó várostromokkal igyekeztek meghódítani a végvárrendszerrel megerősített Magyar Királyságot. Ez a végvárrendszer hatékonyan működött és egészen az 1510-es évekig ellenállt az oszmán törökök hódítási kísérleteinek.
A „Nagy” és „Dicsőséges” I. Szulejmán szultán a ruméliai (európai) haderőt vetette be a pártharcoktól megosztott Magyar Királyság ellen. Az egyesített török seregek, ősszel a közeledő tél előtt szokatlanul későn, 1552. szeptember 9-én kezdték el ostromolni Eger várát és azonnal erős tüzérségi tűzzel próbáltak rést ütni a falakon.
Az egri várban kis létszámú, többségében magyar várvédő katona állt szemben a szultán hadseregével. A vár ostromára korábbi források szerint 75 ezer török érkezett, míg Tinódi Lantos Sebestyén szerint 1935 védő szállt szembe a 150 ezer főt kitevő, két egyesült török sereggel. Az új évezred történelmi kutatásai alapján a török had létszáma vélhetően 30-40 ezer fő volt, ennek ellenére még így is veszedelmes túlerőt jelentett harcedzettségével és fegyverzetével. A törökök 38 napig ostromolták Eger várát. Pauler Gyula szerint a török hadsereg 140 ágyúval lövette a várat, és a védők 24 ágyúval védekeztek, míg a többszörös török létszámfölénnyel szemben 2364 magyar várvédő nézett farkasszemet.
A törökök 1552. október 17-én a hadiszezon lejártával befejezték az ostromot. A védősereg a túlerővel szemben, ötheti ostromban védte meg a várat és az idő haladtával, a betegségekkel, a közeledő hideg időjárás a török ostromlókat visszavonulásra kényszerítette.
Ha időben sikerült volna a törököknek a várat birtokba venniük, akkor elvághatták volna egymástól a Habsburgok által birtokolt északi és keleti országrészeket. Mivel Egert nem tudták bevenni, az északi hadi út fenyegetettsége felszabadult, és a felvidéki gazdag bányavárosok is megmenekültek egy későbbi török támadástól. Továbbá ez a magyar győzelem azt a politikai eredményt is hozta, hogy sikerült 1596-ig megállítani a további oszmán hódítást a Magyar Királyság ellen.
A hősies védők története ma is népszerű köszönhetően Gárdonyi Géza nagysikerű regényének, az 1901-ben megjelent Egri csillagoknak, amit tetézett az abból készült 1968-as film Sinkovits Imre főszereplésével.
Borítókép: Eger ostroma 1552-ben. Vízkelety Béla műve Franz Kollarž litográfiája alapján
Források: Wikipédia; Magyar Hadtörténeti Intézet; Sugár István: Az egri vár históriája, Budapest, 2002. Zrinyi kiadó; Szilágyi Sándor: A magyar nemzet története – Az 1552-iki hadjárat
Új hozzászólás