Amikor a betyárokról esik szó, akkor az úri népség fölhördül, és rögvest megidézi Loucsikot meg a királybíró Rádayt. Rablónak meg martalócnak illeti őket, ám ezzel csak saját levükben főnek.
Hej pedig, ha tudná a sok kegyelmes- nagyságos- és méltóságos úr, hogy a puszta fia milyen, rögvest megváltozna a véleményük róluk!
Ejsze, a betyár, ha valakit a barátjának fogad, annak odaadja az utolsó korty borát, az egyetlen karéj kenyerét, de még a koporsójának a szögét is!
Oszt, ha a haza szót meghallja, hamarabb terem az első sorokba, mint a legdélcegebb katona, mert honszeretetét egyetlen magas rangú el nem veheti, meg nem szagolhatja!
Így esett meg ez tegnap a Kunságban is, ahol a jószerencsém a betyárok felé vitt. Feléjük vitt és meg is tartott közöttük. Engem, az urat, aki kissé meg is szégyenlette magát közöttük.
Mert nagyobb urak ők ott, ahol a magyar nemzet zászlaját fennen tartják, urak ők ott, ahol sokszor az úr a betyár!
Isten áldja őket erős kegyelemmel, ember segítse őket, igaz szeretettel!
Zetényi-Csukás Ferenc
A borítóképen betyárok támadás közben, alkotó: Bachmann-Hochmann. Megtekinthető: Magyar Nemzeti Múzeum
Új hozzászólás