Az ukrán állami nyelv védelméért felelős biztos azzal a felhívással fordult az újonnan megválasztott önkormányzati képviselőkhöz, hogy töröljék a regionális nyelvek használatáról szóló határozatokat. Tarasz Kreminy szerint Az ukrán nyelv állami nyelvként való működésének biztosításáról szóló, 2019. július 16-án hatályba lépett törvény 1. cikkének 7. része értelmében Ukrajna egész területén az ukránt, mint egyetlen állami nyelv használatát teszi kötelezővé.
Ennek értelmében az államhatalom és a helyi önkormányzat valamennyi szervének a törvény hatálybalépésétől számított hat hónapon belül biztosítania kellett volna szabályaik jogharmonizációját. Egyes önkormányzatok ennek még a mai napig nem tettek eleget, és még mindig regionális nyelven vezetik nyilvántartásaikat ami a jelenlegi jogszabályok megsértését eredményezik.
Az ombudsman ezért levelet intézett Ukrajna főügyészéhez, melyben a korábbi önkormányzati rendeletek bírósági úton való visszavonását követeli.
Az állami nyelvpolitika alapelveiről szóló № 5029-VI törvényt még Viktor Janukovics elnök írta alá 2012. augusztus 8-án. A törvény előírta a regionális nyelvek hivatalos használatának bevezetését azon önkormányzatok munkájában, amelyek területén a lakosság legalább legalább 10%-a az nyelvhordozó.
A Kárpátaljai Megyei Tanács ugyanezen évben regionális nyelvé nyilvánította területén a magyar, a román és a ruszin nyelvet. Ezt akarják most semmisé tenni!
KárpátHír nyomán
Új hozzászólás