Csokonai Vitéz Mihály egy időben Csurgón, mint segédtanár lendítette fel a korabeli magyar oktatásügy színvonalát. Hogy ez színvonal milyen lehetett, arra bizonyos fokú garanciát nyújt a költő személye, de a munkáért járó fizetség akkoriban bizony más utakon közlekedett. Csokonainak a vizsgákon nem ártott volna tanárhoz illő öltözetben megjelennie, de csak egy kopott, elnyűtt ruha lógott a nyomorúságos szobája fogasán.
Mit volt tennie? Az iskolát fenntartó református egyházközség kurátorához fordult segélyért, mivel feltehetően még nem értesült arról, hogy a segély csúf dolog, nem illik az emberi métósághoz. Csak a kemény munka viszi előre a dolgozót az életben!
"Tekintetes Fiscalis úr, nagyérdemű vicecurator uram!
Minthogy már a gondviselés és az urak engemet ebbe a státióba rendelni méltóztattak: tudom, úgy kívánják azt általam folytattatni, hogy avagy csak valami kis díszére legyen az az oskolának. Ehhez képest a tekintetes Fiscalis úrhoz folyamodni bátorkodom afelől: mi módon lehessek elég tehetős az exameni solennitásra (Vizsgaünnepélyre.) egy ruhát készíttetni, mert nincsen magamnál letett kincs ama napra.
Merjem-e magamat biztatni annyi jutalommal, hogy egy ruhányira contót tehessek, avagy valakitől 30 forintot kölcsönözhessek?
Merni talán vakmerőség, nem merni bizodalmatlanság.
Méltóztassa a tekintetes Fiscalis úr elejébe terjeszteni a tekintetes Főbíró és Főcurator úrnak az én alázatos tiszteletem mellett; és ha valami dispozíciót tenni méltóztatnak, méltóztassa a tekintetes Fiscalis úr még a héten valami móddal tudtomra adni, hogy az is élessze az én szükséges kedvemet.
Én még most is rosszul vagyok és szobámba teszem a leckéket másfél hét olta. Talán, talán csak meggyógyulok az examenre? Talán!
Alázatos tiszteletem mellett állandóul maradok stb.
Csokonai Mihálj."
Forrás: Ráth-Végh István - Hatalom és pénz
Borítókép: Csokonai Vitéz Mihály. Morelli Gusztáv fametszete. Megjelent Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben (1887–1901) kiadványban.
Új hozzászólás