Alig félesztendővel első sikertelen visszatérési kísérlete után, IV. Károly, az utolsó magyar király, 1921. október 20-án ismét megpróbált visszatérni Magyarországra és átvenni a hatalmat Horthy Miklós kormányzótól.
De kanyarodjunk vissza kicsit az időben…
IV. Károlyt, 1916. december 30-án koronázták meg Budapesten. Ő volt az első Habsburg uralkodó, akinek megkoronázásakor a magyar himnuszt énekelték, nem az osztrákot. Trónjáról 1918. november 13-án mondott le:
„Trónra lépésem óta mindig arra törekedtem, hogy népeimet minél előbb a háború borzalmaitól megszabadítsam; amely háború keletkezésében semmi részem nem volt.
Nem akarom, hogy személyem akadályul szolgáljon a magyar nemzet szabad fejlődésének, mely iránt változatlan szeretettől vagyok áthatva.
Ennél fogva minden részvételről az államügyek vitelében visszavonulok és már eleve elismerem azt a döntést, mellyel Magyarország jövendő államformáját megállapítja.
Kelt: Eckartsau ezerkilencszáz tizennyolc, november hó tizenharmadikán.
Károly”
Lemondását követően azért történt egy s más a világban és Magyarországon. Az ország nyögte az elveszített világháború következményeit, túl volt egy bolsevik diktatúrán, Budapest román megszállásán, tűrte Trianont.
Első visszatérési kísérletét Horthy még békésen le tudta szerelni, a nemzetközi helyzetre hivatkozva, a környező államok, a kisantant ellenállását emlegetve, lebeszélte a királyt az újbóli trónra lépésről. Károlynak az a próbálkozása amúgy is meglehetősen ötletszerű volt, még a saját híveit sem értesítette, hogy hazajön.
Másodszor azonban már jelentős támogatást tudhatott maga mögött, mikor dénesfai Cziráky birtokon leszállt repülőgépével. A nyugat-magyarországi felkelés miatt sok királypárti legitimista gyűlt össze az országrészben, rájuk támaszkodhatott.
Az ellenforradalom több prominens személyiségével ellenkormányt alakított és vasúton indult Budapest felé, hogy a hatalmat magához ragadja. Ostenburg-Moravek Gyula Sopronban állomásozó, csendőr csapatai csatlakoztak hozzá, hogy ezeket kiegészítse, megállt az útba eső katonai helyőrségekben.
A gyakori megtorpanások miatt nem éppen száguldó tempóban haladt Budapest felé. Másutt viszont csak úgy peregtek események…
A környező államok bejelentették, hogy amennyiben a magyarok nem gátolják meg a király visszatérését, majd ezt megteszik az ő csapataik. Különösen a derék magyarfaló, Edvard Benes – ne feledjük a nevéhez fűződő dekrétumokat! - igyekezett a történteket egy újabb megszállás és – remélhetőleg – Magyarország további csonkítása érdekében felhasználni. A jugoszlávok rá is bólintottak az ötletére, de a románok, ezúttal – ki tudja miért? – higgadtabbaknak bizonyultak.
A magyar kormánynak, Horthynak nem sok mozgástere maradt. Még ha akadtak is a kormányban a király visszatérését kívánók, egyszerűen nem dönthettek másként, mint az eltávolítása mellett. Már feltéve, ha nem akarták belevinni az országot egy újabb, az akkori erőviszonyok ismeretében, teljesen esélytelen háborúba.
A király vonata sűrűn meg-megállva – még arra is jutott idő, hogy tábori misén vegyen részt útközben -, döcögött Pest felé. Ahol az a komikus helyzet állt elő, hogy a törvényes kormány nem számíthatott a késlekedő hadseregre, de a különböző félkatonai szervezetek időhúzása is végzetesnek bizonyulhatott volna. Ekkor támadt Gömbös Gyulának az tréfás ötlete, hogy fegyverezzék fel az egyetemi diákságot és velük kíséreljék meg megállítani a királyhű erőket.
Károly nem akart katonai erőket bevetni a hatalom megszerzéséhez, inkább csak demonstratív céllal kereste fel - és eskette fel saját magára - útközben a katonai helyőrségeket.
Megbízásából, október 23. első óráiban érkezett a királypárti Hegedűs Pál altábornagy Budapestre, hogy a város katonai parancsnokát rábírja az átállásra. Ha ez sikerül neki, úgy vérontás nélkül vehette volna át az országot IV. Károly, aki eközben, a királyi vonattal, Tatán várakozott.
Az altábornagy először Horthyval, majd Bethlen Istvánnal tárgyalt. Bethlennél Thomas Hohler angol főmegbízott arról tájékoztatta, hogy Nagy-Britannia semmiképp sem fogja királynak elismerni Károlyt.
Míg Budapesten folytak a tárgyalások, Ostenburg-Moravek Gyula megindult csapataival Budaörs felé. Terve valószínűleg az volt, hogy erővel kényszeríti ki a döntést, de nem számított komolyabb fegyveres ellenállásra.
Az első összetűzés Törökugratónál történt, ahol beleütköztek az orvostanhallgatók előőrsébe. A hirtelenjében felfegyverzett fiúk, akiknek még tapasztalt vezetőjük sem volt, tüzet nyitottak. A vonatról kiküldött katonák elfoglalták a magaslatot, az összetűzés során többen meghaltak illetve megsebesültek.
A királypárti erők azonban nem tudhatták, hogy egyenlőre csak pár száz kiképzetlen egyetemista védi a várost. Károlynak, aki valóban nem akart vérontást, már ennyi is elég volt, hogy megállítsa az övéit, abban bízva, hogy a budapesti tárgyalások során megbízottai célt érnek.
A várakozás, halogatás azonban a bukást jelentette számára. Huszonharmadikán délelőttre megérkeztek Budapestre az első kormányhű katonai csapatok. Délutánra pedig már annyira megerősödtek, hogy visszafoglalhatták az immár nevezetessé vált Törökugratót.
Ezután a két fél fegyverszünetet kötött.
A rövid – és hála Istennek – kevés véráldozattal járó csata elveszítése katasztrofális következményekkel járt Károly számára. Hívei sorra pártoltak el tőle, még a nyugati megyékben, korábban rá felesküdött csapatok is. Másnap, a tárgyalásokon, ennek ellenére visszautasította a lemondás lehetőségét. Ezek után ismét szórványos lövöldözés tört ki, de a király visszavonulást parancsolt. Ostenburg egységét bekerítették és lefegyverezték a kormányhű erők. Ezzel valójában le is zárult IV. Károly második visszatérési kísérlete.
"Károlyt a tatai Eszterházy-kastélyban fogták el október 25-én. Egy pillanatra élete is veszélyben forgott, mert egy fegyelmezetlen különítmény meg akarta ölni. Horthyék azonban vigyáztak, hogy haja szála se görbüljön. A tihanyi apátságba vitték, s még jelképesen sem vették el a kardját. Vendég és fogoly volt egyszerre.
A királyjárások záróakkordja volt, hogy a nemzetgyűlés 1921. november 6-án kimondta a Habsburgok trónfosztását - Magyarország király nélküli királyság lett. A királyjárások ugyanakkor meggyorsították a magyarellenes kisantant (Csehszlovákia, Jugoszlávia, Románia) kialakulását.
Károly emberi tragédiája ezután következett. Tihany-Aszófőről vonaton Bajára vitték. Egy angol monitor (Glowworm) a Dunán, egy hadihajó (Cardiff) a Földközi-tengeren elvitte a királyi párt a Portugáliához tartozó, atlanti-óceáni Madeira szigetére, Funchalba. Az volt ez neki, mint Szent Ilona szigete Napóleonnak, bár szépen voltak látogatói. Egy idő után a szállodát sem tudták fizetni - hallatlan becsű gyémántjaiktól, ékszereiktől egy szélhámos már korábban megfosztotta őket. Az apanázsban az antant nem tudott megállapodni. Egy portugál bankártól felajánlott villában, de a luxus fürdőhellyel ellentétben, kedvezőtlen klímájú hegyen laktak. A kezdettől gyönge alkatú Károlyt hamarosan elvitte egy influenzából kifejlődött tüdőgyulladás. Családja körében, magányosan halt meg Quinta do Monten 1922. április 1-jén." (Szász Zoltán: Habsburg Károly életútja)
Az országot körülvevő hecckampány miatt a kormánynak sürgőssé vált, hogy megszabaduljon az utolsó Habsburg uralkodótól. A további bajok megelőzése végett eltávolították az országból. Tartózkodási helyéül Madeira szigetét jelölték ki, ahová egy angol cirkáló szállította el.
IV. Károly, az utolsó magyar király Madeira szigetén, Fuchsalban hunyt el, spanyolnáthában, 1922. április elsején.
Források: Wikipédia; Mult-kor.hu; Rubicon.hu; Historia.hu;
A borítóképen egyetemisták a budaörsi csatában/Ismeretlen fotós.
Új hozzászólás