Edvard Beneš
1918. október 28-án alakult meg a Csehszlovák Köztársaság a széteső Osztrák–Magyar Monarchia ausztriai és magyarországi, zömében cseh illetve szlovák lakosságú országrészeiből: a régi Csehországból, Morvaországból, Szilézia egy részéből valamint a Magyarországtól elcsatolt Felvidékből. Határait politikai alapon vonták meg a saint-germaini és a trianoni békeszerződések, azok az etnikai határokkal szinte sehol sem estek egybe...
Alig félesztendővel első sikertelen visszatérési kísérlete után, IV. Károly, az utolsó magyar király, 1921. október 20-án ismét megpróbált visszatérni Magyarországra és átvenni a hatalmat Horthy Miklós kormányzótól. De kanyarodjunk vissza kicsit az időben… IV. Károlyt, 1916. december 30-án koronázták meg Budapesten. Ő volt az első Habsburg uralkodó, akinek megkoronázásakor a magyar himnuszt énekelték, nem az osztrákot...
1884. május 28-án született Eduard Benes cseh politikus, a csehszlovák állam egyik megteremtője, az ország második elnöke. Akiről bizonyos dekrétumokat neveztek el és akinek mi magyarok oly sokat „köszönhetünk”. Azt szokták mondani: halottról jót, vagy semmit. Akkor mondom a jót: Benes úr kiváló politikus volt. És a maga szempontjából a legjobb időben, a legjobb helyen került „helyzetbe”.
A románok először nem kívántak csatlakozni a szövetséghez, mert Franciaországban eleinte nem nézték jó szemmel Magyarország ekkora mértékű elszigetelését. 1920 őszén azonban gyökeres fordulat állt be a francia külpolitikában: Philippe Berthelot lett a külügyminiszter és ő már teljes szívvel támogatta a kisantant gondolatát. A magyarok iránti „barátságát” már a trianoni békeszerződés aláírásakor kimutatta. Állítólag a tárgyalások megkezdésekor tette fel a nevezetes kérdést: „Különben is, kik a magyarok?” De ő minden erőfeszítése ellenére is csak ezüstérmes lehet a jó Beneš mögött a magyargyűlölők képzeletbeli rangsorában...
Nem sokkal trónra kerülését követően már a különbéke megkötésének lehetősége foglalkoztatta, de erőfeszítései nem jártak sikerrel. Az antantnak nem volt érdeke, hogy a Monarchia területi egységének megőrzésével fejezze be a háborút. Hiszen akkor miből „fizették” volna ki szövetségeseiket? Érdekes, hogy mikor 1918 elején megfordult a hadiszerencse - Oroszország a bolsevik forradalomnak köszönhetően „kiesett a partiból” és az olasz fronton is váratlanul nagy sikereket ért el a Monarchia hadereje, már a franciák ajánlgatták a különbéke lehetőségét...
Kulturális rendezvényeink legkiemelkedőbb eseménye volt az 1937-ben rendezett Mécs-est, amikor Mécs László papköltő saját verseit szavalta. A zsúfolásig megtelt városi színház falai keveset láttak olyan tapsorkánt, mint amilyennel Munkács magyarsága Mécs László költőt jutalmazta. Munkácson az egyedüli magyar középiskola a kereskedelmi akadémia magyar tagozata volt. 1937-ben olyan sokan kérték felvételüket, hogy a magyarellenes igazgatóság helyhiány miatt örömmel tudta több, mint a felét elutasítani. Interpellációt készítettem és Hokky képviselő elvitte Prágába...
Kitelepítések, jogfosztások, ütlegek, marhavagon – háromnegyed évszázada kezdődött meg a felvidéki magyarság igazi kálváriája. 1945. augusztus 2-án Edvard Beneš csehszlovák elnök kiadta hírhedt rendelkezéseit, részben a magyarok kisöprésének szándékával az újratákolt duplaállamból. A náci faji törvények szellemében írt, jogfosztó jogszabályok azóta is hatályban vannak, Pozsony és Prága konzekvensen megtagadja azok felülvizsgálatát – azaz, ahogy Nagy Tibor ügyvéd lapunknak fogalmazott, politikai akarat nélkül nem megy...