1961. október 30-án az SZKP (Szovjet Kommunista Párt) kongresszusa egyhangúlag úgy döntött, hogy Sztálin testét el kell távolítani a Lenin mauzóleumból.
1961. október 31-én, naplemente után rémregénybe illő események tanúja lehetett volna a moszkvai Vörös téren az arra tévedő. De nem tévedhetett arra senki, a rendőrség gondoskodott róla. A teret jó előre kiürítették, a környező utcákat lezárták.
A kilakoltatást folyamatba helyezték…
A Lenin-mauzóleumban megszüntették a társbérletet. Joszif Visszarionovics Sztálin méltatlannak találtatott arra, hogy a bolsevik állam nagy alapítója, Vlagyimir Iljics Uljanov, azaz Lenin mellett tölthesse el az örökkévalóságból hátralévő napjait. Sztálin 1953-ban bekövetkezett halála után a generalisszimusz bebalzsamozott földi maradványait Lenin mauzóleumában helyezték el. A Vörös Téren álló épület 1953 és 1961 között Lenin–Sztálin Mauzóleum nevet viselte.
Az úgynevezett desztalinizációs folyamat már 1956-ban, a Szovjet Kommunista Párt XX. kongresszusán elkezdődött, mikor az új vezér, bizonyos Nyikita Szergejevics Hruscsov krokodilkönnyeket ontva tárta fel - a felháborodástól el-elcsukló hangon – a Népek Atyjának jogtiprásait és rémtetteit. Mert utólag természetesen kiderült, hogy mindenről egyedül csakis ő – meg tán még néhány cinkosa – tehetett.
Ezután gyorsan kopott a generalisszimusz népszerűsége. A mélypont valószínűleg az a pillanat volt, mikor XXII. pártkongresszuson 1961-ben Dora Lazurkina szólalt fel. Az érdemes hölgy, az SZKP tagja - aki Sztálin jóvoltából 10 esztendőt „vendégeskedett” a gulágokon - mélyen ateista és dialektikusan materialista alapokon kifejtette, hogy megjelent neki Lenin és tájékoztatta arról őt, hogy nem szeretne egy ekkora csibész mellett nyugodni.
Ilyenkor szokták mondani polgártársak: „Na, erre varjanak gombot!”
Az ülés nem fulladt közröhejbe, mert materializmus ide, ateizmus oda, ésszerű a szellemvilágból érkező üzeneteket komolyan venni. Különben sem illik a kongresszuson röhögni, mert Szibéria tágas hely…
A döntés gyorsan megszületett, de persze nem akarták olyan nagyon nagydobra verni. A görcsös titkolózás jegyében, akár egy jobb rémfilmben, a sötétség leple alatt ásták a hatóság emberei az új sírt, a Kremlt körülölelő fal egyik félreeső részén.
Sztálin teste az üvegkoporsóból egy közönséges koporsóba került, a zubbonyán lévő aranygombok és váll-lapok nélkül. Minek az neki a föld alatt?
Beszélik, a tetem olyan jó állapotban volt a szovjet balzsamozási technikáknak hála, hogy úgy festett, mint aki épp a feltámadására készül. Talán ezért temették vastag betonréteg alá, vagy, hogy az élelmes ereklyegyűjtőknek megnehezítsék a dolgát, ki tudja ma már.
Az azonban biztos, hogy a pesti pletykákkal ellentétben, nem úgy temették, hogy réteg szódabikarbóna, egy réteg föld. Hogy a föld ki ne hányja magából…
Források: Wikipédia; Mult-kor.hu.
A borítóképen Lenin és Sztálin "fénykorukban".
Új hozzászólás