bölcsesség

A magyar és külhoni eredetmondák és krónikák a hun-magyar származást, a szkíta ősiséget vallják magukénak, míg a hazánk egyes történészei a finnugor eredet mellett törnek kopját. Honi tudósaink sziklaszilárd, megingathatatlan tudományos tételként utasítják el a „történelmi képzelgéseket”, elfogultsággal vádolva a mást gondoló kutatókat...

Azt mondják a nálamnál bölcsebbek, hogy a tegnap régen volt, az már a múlt. Míves beszédjüket úgy folytatják, hogy a jelen bírja, a jövő meg elvárja a tetteket. Honnan is venném én a bátorságot, hogy a kútfejekkel vitára menjek, vagy cáfolatukra próbát vegyek? A hangos szó helyett, inkább a fölém tornyosuló templom keresztjére nézek s egészen halkan, úgy mondom a maroknyi enyéimnek...

"Tudom, hogy a magyaroknak nehéz összetartást hirdetni. Mégis meg kell tennem ezt is. Tehetem, mert bár nem visz rá a lázadó, büszke, egyéni természetünk, felbuzdulásunkban mégis mindig össze tudtunk fogni, és ha ököllel az asztalra vágtunk, mondván: "most pedig ezt csináljuk", csodákat tudtunk művelni. Most pedig olyan időket élünk, amikor mindnyájunknak az asztalra kell csapni, hogy "most pedig összefogunk".

Nimród a szkítáknak, Atilla a hunoknak, Baján az avaroknak, Árpád a magyaroknak volt a vezére. Ők adtak példát a szkíta bölcsességre, a hun becsületre, az avar jellemességre és a magyar tisztességre. Így követték egymást az idők során, s így követték őket övéik is a példájuk után. Addig, amíg nem térünk vissza a régi értékeikhez, amíg hagyjuk, hogy kufárok élősködjenek rajtunk, amíg hagyjuk, hogy idegenek döntsenek a nemzetségünk sorsáról, addig elveszejtésre van ítélve az íjfeszítők népe...