A múlt század harmincas éveiben született Kárpátalján, amikor az Csehszlovákiához tartozott. Bár a családban alig tudott valaki szlovákul, csehül meg pláne nem, apuka azt mondta:
- Adjunk ennek a gyereknek valami szép szlovák nevet! Meg akkor már legyen a nemzetisége is szlovák. Hiszen engem is annyit piszkálnak a hivatalban a magyarságom miatt.
Így aztán a gyermek Frantisek lett, ami szlovákul nagyon jól hangzik, persze, attól még otthon Ferikének, később Fecónak szólították, mert a nagymama a szlovák nevet meg sem tudta nevezni. De persze ez a hivatalos okmányokban sehol nem szerepelt.
Telt-múlt az idő és fordult a világ. Bevonultak a magyarok, mindenüvé begyűrűzött a hazafias szellem és a kis Frantisek papája úgy gondolta, gyorsan lépni kell. Igaza lehetett, mert a cseh hivatalnokoknak záros határidőn belül el kellett hagyni a vidéket. A papa tehát latba vetette minden hivatali összeköttetését és a kis Frantisekből Ferenc lett, a szlovákból pedig magyar.
Alig telt el azonban öt-hat év, közeledtek az oroszok. Még senki nem tudta, mi lesz ennek a vége, de azt lehetett hallani, hogy az oroszok a szlovákokat, a magyarokkal ellentétben, nem tekintik igazán ellenségnek. Így aztán a kis Ferencből megint Frantisek lett, mégpedig szlovák. Annál is inkább, mert bár Kárpátalja további sorsát illetően a köznép csak találgatott, az látszott a legvalószínűbb megoldásnak, hogy újra csehszlovák fennhatóság alá kerül.
Ám nem így lett, Sztálin rátette otromba kezét a vidékre. Frantisek papának szerencséje volt, nem csupán a lágert úszta meg, mint megbízható és képzett munkaerőt, tovább alkalmazták a városházán. Persze, éreztették vele, hogy ez a nagy szlovákság hosszú távon, az előmenetele szempontjából nem igazán jó ajánlólevél. A szovjethatalom nem sokat bajlódott a nevekkel, a hivatalos okmányokban mindegyiket oroszra fordította, ő pedig döntött, a kis Frantisek nem csak Fjodor lett, hanem orosz is. A félreértések elkerülése végett hamarosan beíratták a helyi orosz iskolába, ahová jobbára katonatisztek, pártfunkcionáriusok és gazdasági vezetők gyerekei jártak.
A kis Fjodor így nőtt fel, elvégezte az egyetemet, családot alapított, tisztes karriert futott be. Ám eljött a 90-es évek eleje, a Szovjetunió felbomlott, s létrejött a független Ukrajna, kebelében Kárpátaljával. Jöttek az átszervezések, korkedvezménnyel nyugdíjazták és élte volna kortársainak korántsem felhőtlen, de egyhangú életét.
- Apa, ez így nagyon nem jól van, én vagyok a hivatalban az egyetlen orosz, már mindenféle megjegyzéseket tesznek – jött haza egy napon a fia.
Fjodor tehát még egyszer nekiveselkedett és ukránosította az egész családot. Így aztán belőle is Fegyir lett.
Igen ám, de a bürokrácia (és Isten) malmai lassan őrölnek. Mire ez az egész lejátszódott, Fegyir fia a családjával áttelepült Magyarországra, majd magával vitte a papát is. Az állampolgárság gyors megszerzéséhez pedig elengedhetetlennek látszott bizonyítani, hogy a család magyar. Fegyir gyorsan előszedte hát a 40-es évekből származó papírokat, hamarosan magyar lett és Ferenc.
Amikor súlyosan megbetegedett és érezte, hogy már nincs sok hátra, behívta a fiát.
- Mindenem a tiéd lesz, bár nem gyűjtöttem nagy vagyont, de itt van ez a mappa, erre nagyon vigyázz! – mondta neki.
- Hát ebben mi van? – kérdezte az ifjabb Ferenc.
- Ebben van az összes okmány, amivel bizonyítani tudod bármelyik nemzetiségedet. Még szükséged lehet rá – mondta az öreg elhaló hangon.
Új hozzászólás