Egy szemtanú emlékei

Az igazat megvallva nem ilyen megemlékezésre készültem, amelyre az alábbiakban sor kerül, hanem egy tényekkel, forrásokkal alátámasztott elemző írásra a háborúba való belépéstől egészen a kiugrási kísérlet sikertelenségéig. Elmondva, hogy Magyarország sem földrajzi, sem politikai helyzeténél fogva nem kerülhette el a háborúba való belépést és a háborús részvételt. A kiugrás sajnálatos módon, kül- és belpolitikai okok miatt késett, de a világ urai a hazánk sorsáról régen döntöttek már…

S még valami!

Utólag lényegesen könnyebb elemezni és értékítéletet hozni és kritikát megfogalmazni az egykor történtekről, ám elődeinknek ott és akkor kellett dönteni a jövőjükről.

Szóval a témából adódó számos vélemény helyett, olvassuk inkább egy egykori szemtanút, aki a háborúból való kilépés kísérletét az események közvetlen közelében élte meg:

„Sokan tanácsolják, hogy ki kell ugrani a háborúból, de senki sem tudja megmondani - hogyan? Azt mégsem tehetem, hogy kiállok a Vár erkélyére és elkiáltom magam: Átálltam! A németek 24 órán belül Szálasit hoznák.” (Horthy Miklós mondta Kádár Gyulának, 1943 nyarán Kenderesen)

 

EGY SZEMTANÚ EMLÉKEI

-1944. október 15-

 

Az ausztráliai Magyar Élet Hungarian Life 1988 évi számában Deseő Walter, a Budapesti Rádió korabeli bemondója emlékezik:

„Magyarország 1944 októberében a teljes felbomlás stádiumában volt. Az ország harctérré vált, mindenfelé „rohamcsapatok” és „ellenállómozgalmak” alakultak. A Lakatos-kormány kinevezése után nem volt kétséges, hogy Horthy kormányzó különbékére készül a szövetségesekkel. Csobánkán, a főváros szomszédágában, Szálasi Ferenc a németek támogatásával nyilaskeresztes kiképzőtábort állított fel. 

1944. október 15. az újkori magyar történelem egyik legdrámaibb napja. A nyilas hatalomátvétel első lépése a Rádió birtokbavétele volt. A közönség egész nap lélegzetvisszafojtva ült rádiókészüléke mellett, s míg a hangszóró szüntelenül indulókat harsogott, senki sem sejtette, hogy mi játszódik le a Sándor utcai stúdió épületében, Én szemtanú voltam. Előző este éjfélig voltam szolgálatban, kettő körül kerültem ágyba, így későn keltem. Budapest felhős, esőre hajló, szomorú napra ébredt. A késő délután sorra kerülő „Hangképet a vasárnap sportjáról” című műsor számára tizenöt perces hangképsorozatot kellett készítenem egy labdarúgó mérkőzésről, amely két órakor kezdődött a Beszkárt-pályán.

Az egyik csapat a Gamma volt, a másikra bizony nem emlékszem és közvetítési naplómban nem szerepel, miután ez a felvétel már nem került lejátszásra. A technikusokkal abban állapodtunk meg, hogy fél egykor indulunk a stúdióból.

Budapest lakosságának fantasztikus hírszerző szolgálata volt. A város apraja-nagyja tudott mindenről akkor is, ha az újságok nem írták, a rádió nem mondta. Így mindenki tudta, hogy egy héttel előbb Otto Skorzenny vezetésével a fővárosba érkezett a német SD (Sicherheitsdients) egy elit csoportja. Skorzenny neve előző évben vált világszerte ismertté, amikor Mussolinit kiszabadította Gran Sasso-i fogságából.

Három nappal Pestre érkezése után Bakay altábornagy, Budapest városparancsnoka eltűnt. Késő éjszakáig dolgozott hivatalában és csaknem éjfél volt, amikor hivatali kocsijával megérkezett az Astoria szálló elé, ahol akkor lakott. Szárnysegédje kíséretében kiszállt és a sűrű ködben elindult a szálló ajtaja felé. A sofőr futólépéseket hallott, majd egy mellékutcából egy autó indulását. Másnap egész Budapest tudta. Azt is, hogy ki volt az emberrabló. Ezen a sorsdöntő vasárnapon, október 15-én reggel tíz órakor Skorzenny emberei megsebesítették, elfogták és elhurcolták ifj. Horthy Miklóst, a kormányzó fiát. A fiatal Horthynak egy Eskü úti magánlakásban titkos találkozója volt Tito ügynökeivel. Itt támadták meg a németek. Horthy revolvert rántott és védekezett. A lövés zajára az egyik szobából berohantak az őt kísérő testőrök, a másikból az SS-katonák. A fiatal Horthy megsebesült, az egyik testőr meghalt, több SS-katona megsebesült és a budapesti Gestapo helyettes parancsnoka sebeibe később bele is halt. A fiatal Horthyt végre lefegyverezték, de továbbra is olyan elszántan védekezett, hogy végül is egy perzsaszőnyegbe csavarták be és úgy vitték le az SS-csapat autójába. Mint említettem, ez tíz óra körül történt.

Én fél tizenkettőkor hallottam részletesen a villamoson, útban a stúdió felé. A Rádióban szokatlan kép fogadott. Vagy másfél századnyi fegyveres katonaság nyüzsgött a stúdió udvarán. K. Halász Gyula műsorigazgató egyenruhában izgatottan tárgyalt az udvar közepén néhány tiszttel. Egy őrmester géppuskát helyezett tüzelőállásba az egyik emeleten, pontosan a főkapuval szemben. A rádiósok izgatottan kérdezősködtek a szokatlan intézkedések oka felől, de a különböző, egymástól eltérő válaszokból nem lettek okosabbak. Minél többet kérdeztek, annál kevésbé tudták, hogy tulajdonképpen ki ellen is irányul a védekezés, és hogy vajon ez a katonaság egy esetleges puccs megakadályozására, vagy éppen annak végrehajtására szállta meg az épületet. Senki sem tudott biztosat. A műsor egyelőre még zavartalanul folyt, de éreztem, hogy ez a nap aligha fog ,,műsorváltozás” nélkül elmúlni.

Dél felé a főbejárat előtt gépkocsi állt meg. Bereczky bácsi az öreg portás, első világháborús huszárőrmester, szolgálatkészen kinyitotta a kocsi ajtaját, melyből nagy meglepetésre Hlatky Endre, a Rádió elnöke és Hável Béla alelnök szállt ki. Vasárnap nemigen szoktak bejönni hivatalukba, s érkezésüknek ezért a Rádióban mindenki különös jelentőséget tulajdonított. Korán érkeztem, várnom kellett a technikusokra, hogy lejöjjenek az emeletről felszerelésükkel és elindulhassunk. Leültem a Szőts-csarnokban és rágyújtottam. Az V. számú stúdióban Mátrai-Betegh Béla készülődött a ,,Vasárnapi króniká”-ja felolvasására. Az ajtó még nyitva volt és amikor felnézett, beszóltam: ,,Szervusz Béla, hogy vagy?” Mosolyogva válaszolt: ,,Idegesen, mint mindig.” Ekkor kinyílt a VI számú stúdió ajtaja, ahol az előző műsor éppen befejeződött és megjelent Tavaszy Sándor, az ügyeletes bemondó, hogy bekonferálja Bélát. Ebben a pillanatban az emeletről levezető lépcsőn feltűnt Hlatky elnök és Hável alelnök. Hável benyitott a stúdióba. ,,Az adás elmarad, adjatok szünetjelet. Tavaszy, kérlek, gyere ki egy pillanatra...” - mondta. 

Kint a Szőts-csarnokban az elnök kéziratot nyújtott át fiatal kollégámnak. ,,Olvasd át”- mondta halkan. A szpíker átfutotta az első sorokat, hirtelen elsápadt, s kezében remegett a papír. ,,Vállalod?” - kérdezte Hável. ,,Vállalom”- hangzott a válasz.

A hosszú, kínos percek óta tartó szünetjel hirtelen elhallgatott. Tavaszy útközben meglazította nyakkendőjét, szólt Mátray-Beteghnek, s míg az gyorsan felállt és elhagyta a stúdiót, felhajtott egy pohár vizet, majd becsukta az ajtót, aztán lenyomta az indulás” feliratú gombot. Kigyulladt a piros lámpa s a következő pillanatban Horthy Miklós szózatát sugározta a budapesti rádió. Mátra-Betegh Béla leült mellém, s míg százezrek hallgatták a bemondó izgalomtól remegő szavát, kint a folyosón Hlatky és Hável sápadtan, cigarettázva sétáltak fel és alá, az egész épületet megszállva tartó katonák pedig betöltött fegyverrel álltak őrt. Az eredeti elgondolás szerint a Kormányzó maga olvasta volna fel proklamációját. E célból vasárnap reggel kellett volna a Rádió műszaki osztályának a vonalat a Várba kivezetnie. Ezt a tervet azonban az utolsó pillanatban megváltoztatták, attól tartva, hogy azt elárulják és a németek megakadályozzák a proklamáció felolvasását. Így a Rádió két vezetője vette át a kormányzótól a kéziratot és hozta a Várból egyenesen a stúdióba. A proklamáció elhangzása után indulókat játszott a Rádió, én pedig a műszaki emberek társaságában kocsiba ültem, hogy kihajtsunk a pályára.

Szótlanul ültünk egész úton. A pályán a lelátók üresen tátongtak. Talán ezer néző sem volt. Alig kezdődött el a mérkőzés és én a pálya szélén álltam a mikrofonnál, amikor egy rendőrtiszt és egy gyalogos tiszt közeledett felém. Mindkettő bal karján nyilaskeresztes karszalag. Miután a közvetítés nem egyenesben ment, hanem csak hangképeket készítettem hangszalagra, leállítottam a felvételt és rájuk néztem.

„Legjobb lesz, ha abbahagyják a közvetítést és visszamennek a stúdióba” - mondta az egyik. „Miért, mi történt?” - kérdeztem. „A volt Kormányzó fegyverletételi parancsa érvénytelen. A Nemzetvezető parancsot adott a harc folytatására. „Kitartás! Éljen Szálasi!”

Miután a technikusoknak jó időbe telik, amíg leszerelik a vonalakat, úgy döntöttem, hogy villamossal megyek vissza a stúdióba. Egy megbolygatott méhkas temetőnek tűnik ahhoz képest, ahogy Budapest abban az órában kinézett. Emberek ezrei rohantak mindenfelé, csüngtek a villamosokon és az utcák tele katonákkal, németekkel, harckocsikkal és nyilas suhancokkal. A Rákóczi úton leszálltam és az Eszterházy utcán át közelítettem meg a Sándor utcát. Éppen e két utca sarkára értem, amikor puskalövés zaja verte fel a környéket. a kiállított őrszemek lélekszakadva rohantak be a kapualjba, s mögöttük döngve csapódott be a hatalmas tölgyfaajtó. A következő pillanatban katonai tehergépkocsi közeledett őrült iramban a Rákóczi út felől a Szentkirályi utcán. Éles kanyarral befordult a Sándor utcába és a hirtelen fékezéstől nagyot zökkenve, pontosan a Rádió kapujával szemben állt meg, tőlem mindössze negyven méternyire. Beugrottam az első kapualjba és így lettem közeli szemtanúja a Rádió elfoglalásának.

A kocsiról rohamsisakos német katonák ugráltak le. Egy szempillantás alatt két folyószórót helyeztek el a járdára, aztán valamennyien a Stúdióval szemközti oldalon álló házak kapualjaiba húzódtak. (Vagyis közvetlenül mellettem.) A következő pillanatban eldördültek a fegyverek, s a Stúdió ablakai csörömpölve hullottak a kövezetre. A járókelők még fel sem ocsúdtak és csak annyi idejük volt, hogy a kapu alá húzódjanak, amikor kézigránát-köteg vágódott a Stúdió kapujához, s hatalmas robbanás rázta meg a szomszédos házak falait. A gomolygó füstfelhő leple alatt előreszegezett puskával a német egység benyomult a Rádióba. Az a magyar különítmény, amelyet pár órával ezelőtt az udvaron láttam, háromszorosa volt ennek a német osztagnak. Vártam az ellenállást, vártam a Rádió védelmét, vártam, hogy az ablakba helyezett géppuska lemészárolja a támadókat. Hiába vártam. Egyetlen kis pukkanást hallottam csupán. Bereczky bácsi kiállt az udvar középére és pisztolyával rálőtt a németekre.

A környező házak lakói ijedten húzták le ablakaik redőnyeit és legtöbbjük a légópincékbe rohant, de a nagy robbanást nem követte már egyetlen puskalövés sem. Amikor a járókelők néhány perc múlva előmerészkedtek a kapualjakból, a Sándor utcában már minden csendes volt, s a Stúdió két sarkán ismét ott álltak a fegyveres őrszemek, csak ezúttal már nem magyarok, hanem németek. Hogy mi történt, csak később tudtam meg. Röviddel azután, hogy fél egykor kihajtottunk a Stúdióból, a Mária Terézia laktanya jelentkezett telefonon. Az őrség parancsnokát kérték a készülékhez. 

„Századával azonnal vonuljon be!” - hangzott a drót másik végéről. Néhány perc múlva a Rádió megerősített őrsége felsorakozott az udvaron és parancsnoka vezetésével kivonult a Rádióból. Horthy kormányzót elárulták.

Jellemző a Stúdióban uralkodó zűrzavaros, hogy senkinek sem jutott eszébe, hogy a parancsot telefon-visszahívással ellenőrizze. Hogy a telefonutasítás hamis volt, és hogy nem is a Mária Terézia laktanyából jött, csak akkor derült ki, amikor már késő volt. A Rádió épületében mindössze néhány hiányosan felszerelt és rosszul kiképzett önkéntes maradt.

Kiléptem a kapu alól, és a kihalt utcán elértem a villamosmegállót. Felszálltam az első Buda felé döcögő villamosra és otthon bekapcsoltam A nyilas indulók harsogását csak időnként szakította meg egy ismeretlen és ismétlődő hang: Beregfy vezérezredes azonnal jöjjön Budapestre! Beregfy vezérezredes azonnal jöjjön Budapestre!”