Szenzációs bejelentést tett szombaton az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) kárpátaljai főosztálya, de konkrétumokat mégsem árult el. A kiszo.net szerkesztőségébe is eljuttatott hivatalos közleményükben az áll, hogy nyomozóik megakadályoztak egy merényletsorozatot Kárpátalján. Annyit árulnak el, hogy a támadások főszervezője azt tervezte, hogy felrobbant egy külképviseletet Kárpátalja egyik határ menti járásában. Ugyanitt külföldi rendszámú gépkocsik megrongálása volt a célja, és szeretett volna támadást intézni egy történelmi jelentőségű emlékmű ellen, valamint 30 ezer dolláros díjért cserébe bérgyilkost keresett, aki meggyilkolta volna az egyik ismert kárpátaljai civil aktivistát. Hogy ki lehetett a célpont, arra még utalás sincs, ellentétben a fentebb leírt tervekkel.
A titkosszolgálat szerint a merénylőnek az volt a célja, hogy destabilizálja a társadalmi-politikai helyzetet Kárpátalján, valamint aláássa Ukrajna nemzetközi tekintélyét. Az SZBU megyei főosztálya arról tájékoztat, hogy a felderített személy Luhanszk megyéből származik, akit beépített soraiba az orosz titkosszolgálat. Úgy tudják, a gyanúsított jelenleg Oroszországban bujkál.
A borítókép illusztráció, forrása: the independent/EPA.
Hozzászólások
Abszurdum, kimondottan az…
Abszurdum, kimondottan az ukrán titkos szolgálat van benne, ők rémizgetik a magyar szervezetet, beleértve a megmaradt magyar kisebbséget
Játék
Addig jár a korsó a kútra, amíg el nem törik.
Lassan lejár a sötétség ideje és olyan heves vihar söpri ki a szemetet a Magyar királyság területéről, amiről még évezredek múlva is mesélni fognak az emberek. Akkor, amikor ezek a mesék élni fognak, a magyarok még mindig a helyükön (a Kárpátok bércei között lesznek), de az olyan rohadt népek, akiket a mestereik alkottak és nem Isten teremtet, mint az Ukrán, a Tót, a Román stb. már csak emlék sem lesz.
Szóval vicces látni a vergődést egy sosem volt nép, sosem volt országának szánalmas karhatalmának, aminek még csak valós hatalma sincs.
Áldja az igaz magyarok szívét a mi szerető urunk és Istenünk, a mindenség és a magyarok királya Jézus a Krisztus!
Új hozzászólás