„Attila (Atli, Etzel, Etel, Etele) (Kaukázus?, 410 körül – Tiszántúl?, 453 márciusa) az európai hunok leghíresebb királya. Kora egyik leghatalmasabb nomád birodalmát uralta 434-től, befolyása Közép-Európától a Kaszpi-tengerig és a Dunától a Balti-tengerig terjedt. A 440-es években két hadjáratot vezetett a Balkán-félszigeten a Keletrómai Birodalom ellen, magát Konstantinápolyt is fenyegetve. 451-ben a korábban szövetséges Nyugatrómai Birodalom ellen fordult, egészen Orléans-ig törve előre. A fővárosából, Ravennából űzte el III. Valentinianus nyugatrómai császárt, 452-ben. Bár birodalma halála után szinte azonnal szétesett, mégis Európa történelmének legendás alakjává vált. Nyugat-Európában a vad barbárság szimbóluma lett és az „Isten ostora” névvel illették. Ugyanakkor a hagyomány művelt és nemes uralkodóként tartja számon, ezt támasztja alá az egyetlen korabeli beszámoló szerzője, Priszkosz rétor is. Három viking sagában és a Nibelung-énekben is szerepel…" - olvasható a wikipédia oldalán a magyarok királyáról.
Attila halála a hivatalos történelemtudomány szerint a Krisztus utáni 453-as esztendőben következett be. Kálti Márk ugyanezen eseményt a 445-ös évre teszi. Egyes vélemények szerint az eltérés abból adódik, hogy Kálti véletlenül felcserélte Attila halála dátumának két utolsó számjegyét (???). Mivel azonban a 445-ös évszám csak a 454-es dátumból vezethető le ilyen módon, ezért sok kutató már eleve nem is 453-ra, hanem egy esztendővel későbbre, azaz 454-re teszi a magyar király halálát… eszméletlen, hogy mire nem képesek, pedig kis odafigyeléssel minden kideríthető lenne hamar. Sebestyén László a Kézai Simon védelmében írt őstörténeti vitairatában szintén Attila halálának 454-es dátumát valószínűsíti, megemlítve, hogy Bakay Kornél is ezt az évszámot fogadja el. De a korabeli évkönyvek között is találunk olyat, amely Attila halálát a 454-es évre teszi. (lásd: Marcellinus Comes: Chronicon, 454 év).
Attila halálának dátuma kiemelt jelentőséggel bír. A kora-középkorban tapasztalt elképesztő mértékű időrendi káoszban ez a dátum olyan, mint egy fix viszonyítási pont, amelyhez későbbi események egész sora kapcsolódik. Például Kálti Márk Képes Krónikája is Attila halála évéhez viszonyítva adja meg honfoglalásunk dátumát, amikor közli, hogy a magyarok második bejövetele 104 évvel a király halála után történt.
Amikor sok éves utánaolvasás és tanulmányozást követően eljutottam Tóth Gyula munkáihoz, eszembe sem jutott, hogy ennél még lehet ezt jobban tekergetni… Először éreztem azt, hogy közel állhatok ahhoz, hogy megértsem ezt a nagy zagyvaságot. Tóth könyvében rendszerszinten elemzi és teszi sorrendbe az eddig elcsúszott olyan hibákat, mint hogy pl. Kézai a krónikájában a 872-es dátumot közli a honfoglalásunk alatt, a Képes Krónikában ugyanezen a dátumot 549-ben látja a szerző. De van egy másik érv is, amit a Képes Krónika hitelessége ellen fel szoktak hozni, ez pedig Honorius császárral kapcsolatos. Kálti Márk ugyanis azt írja, hogy Honorius császár görög, azaz kelet-római császár volt! Ezen a ponton kezdenek el a nagyra becsült történészek harsányan hahotázni, mondván, hogy Honorius császár nem is kelet-római, hanem nyugat-római császár volt! Kálti ráadásul még cifrázza is, ugyanis szerinte Attila ennek a Honorius nevű görög császárnak a lányát vette feleségül, s e frigyből született a székelyek legendás Csabája. Honorius tehát nem más, mint Csaba anyai nagyapja, akihez az Attila halála után kitört hun belháborút követően Görögországba menekült! Íme egy idézet a Képes Krónikából:
„Tehát a legyőzött Csaba és öccsei, Attila királynak vele szemben álló fiai, szám szerint hatvanan, a hagyomány szerint tizenötezer hunnal Csaba nagyatyjához, Honoriushoz menekültek. Ámbátor Honorius görög császár Görögországban akarta megtelepíteni, ő nem maradt, hanem visszatért Szittyaországba, ősei székébe, hogy ott maradjon. Csaba tizenhárom évig volt Honoriusnál Görögországban, a veszedelmes és nehéz utak miatt még egy esztendeig tartott szittya földre való visszatérése. (...) a székelyek azt tartották, hogy Csaba odaveszett Görögországban; ezért mondja máig a nép általában: „Akkor térj vissza, amikor Csaba Görögországból." Csaba Attila törvényes fia volt, Honorius görög császár leányától; az ő fiait Edöménnek és Ednek hívták."
De ez még mindig nem minden! Honorius ugyanis a hivatalos történettudomány vélekedése szerint Kr.u. 423-ban már meghalt! Hogyan menekülhetett volna Csaba apjának, Attilának 453-ban bekövetkezett halála után (!) ahhoz a Honoriushoz, aki ekkor már harminc éve halott volt?! Ráadásul Kálti azt írja, hogy Attila halála I. Gelasius pápa idején történt! Annak az I. Gelasius pápának az idején, aki csak 492-ben (!!) lett pápa.
Nagyon úgy tűnik, hogy a krónikáink minden abszurditásának egyetlen oka a nyugatiak naptárhamisítása.
Tóth Gyulában (látva Kálti krónikájának ezeket a látszólagos abszurditásait) megfogant a gyanú, miszerint Attila nyugat-európai hadjárata, majd szerencsétlen halála valójában nem a négyszázas évek közepén történt, hanem ennél majdnem fél évszázaddal korábban, a négyszázas évek elején! Még pontosabban: a négyszázas évek első évtizedének vége felé, azaz éppen Honorius császár uralkodásának idején! Azonban Attila életének utolsó eseményeit, így például nyugat-európai hadjáratát is, későbbre csúsztatták el, egészen a négyszázas évek közepére!
Fölmerül a kérdés: hogyan tudták ezt megtenni?
Nos, az ilyen fél évszázados csúsztatások előidézésére a juliánuszi Era szerinti és a Krisztus szerinti dátumok között lévő 44 évnyi különbség a legkitűnőbb választás! De vajon alá lehet-e támasztani egy ilyen 44 éves többletet Attila uralkodási idejében?
A Képes Krónikában a következőket olvassuk:
„Attila negyvennégy évig királykodott, öt esztendeig vezérkedett, százhuszonnégy évig élt."
Igen erős a gyanú, hogy Attila nem királykodott negyvennégy évig, s erre a megjegyzésre csak azért volt szükség, mert Attila életének első szakaszát még Krisztus szerint datálták, életének utolsó szakaszát pedig a juliánuszi Era szerint! E két időszámítási rendszer között éppen 44 év differencia van! Előállt tehát egy 44 évnyi üres szakasz, mely Káltinál jobb híján „királykodással" telik! Ezzel magyarázható Attila extrém magas életkora is, s ez szakította el időben Csaba görögországi útját Honorius császár uralkodási idejétől!
Attila életének első szakaszát 44 év betoldással kellett elszakítani életének befejező szakaszától. Ennek oka bármilyen hihetetlen: Hispánia! Időre volt ugyanis szükség! Hogy mihez? A választ Uwe Topper: A nagy naptárhamisítás című könyvében találjuk meg, a 198. oldalon ugyanis ezt írja:
„Mert éppen ez volt a spanyol hamisítási akció célja: egy keresztény előtörténelem felépítése, amely megadja a jogot Ibéria ezen területeinek „visszahódítására"."
Egyszóval fel akartak építeni egy arab hódításokat megelőző Hispániai keresztény előtörténetet, amely jogalapot teremtett a félsziget visszafoglalásához, s a mórok elleni küzdelemhez. Ehhez azonban valahogy be kellett vonultatni Hispániába a nyugati gótokat, lehetőleg azelőtt, mielőtt még megérkeztek volna az arabok. Na de hogyan lehet ezt megtenni, ha egyszer sohasem jártak nyugati gótok Hispániában? Nos nem sokat teketóriáztak: odahazudták őket!
Ahogy Attilából megalkották Martell Károlyt, pontosan úgy alkották meg a Hispániába bevonuló nyugati gótokat is! De kikből? Nos Attila hunjaiból! Azokból a hunokból, akiket Miramammona szultán ellen küldött Hispániába! Tudjuk, hogy ezek a hunok lekésték a catalaunumi ütköztet, s Attilától való féltükben sosem tértek vissza Pannóniába! Ott maradtak Spanyolhonban, annak az országnak a lakosaivá lettek. Kézai Simon írta:
„A húnok spanyolországi hadjáratáról.
A sereg harmadik csapata pedig, melly Miramammona ellen volt rendelve, a késedelem miatt a csatában nem vehetvén részt, Ethele haláláig a katalaunok közt maradt s végre Katalaunia lakosaivá lett. Mert csupán a húnok, az idegen nemzeteken kívül, háromszázharminczezeren és harminczketten voltak. Ezen húnok közzűl többen voltak a seregben kapitányokká téve, kiket a húnok nyelvén spán-oknak hívnak vala s kiknek nevéről nevezték később egész Ispániá-t, holott előbb katalaunoknak hívták őket."
Itt nem egy csekély számú haderőről van szó! Háromszázharmincezer hispániai hun letelepedő az bizony már egy komplett honfoglalással egyenértékű! Itt van tehát ez a nagyszámú Hispániában rekedt és ott megtelepedett hun. Belőlük kéne valahogy gótokat gyártani! Hogy hogyan? ... Tessenek jó erősen megfogódzkodni! A hivatalos történelemtudomány szerint Honorius nem kelet-római, hanem nyugat-római császár volt, akinek az idején Galliában feltűnt egy trónbitorló, név szerint Constantinus. Kitört tehát a belháború Honorius és Constantinus között. Olvassuk csak az eseményeket a Nagy Képes Világtörténetből:
„De már ekkor Sarus, a gót származású tábornok rendeletet kapott, hogy a lázadót verje le s fejét hozza Honorius lába elé. (...) De Constantinus nem ijedt meg; a frank Edobichra és a brit Gerontiusra bízván a vezérletet, ezek addig serénykedtek, míg Sarust kiszorították Galliából. Ekkor arra gondolt, hogy Spanyolországot is hatalmába keríti. (...) Constantinus a főparancsnokságot Constans fiára ruházta, ki előbb szerzetes volt, s a honoriánok ezredeit - így neveztek Honorius tiszteletére némely barbár csapatokat, melyek katonai fegyelem alatt voltak - rá bízta, ennek sikerült magát keresztülvágnia. (...) A tartomány most a honoriánok őrizetére bízatott s ezek siettek rablásvágyukat kielégíteni. Nem törődtek a szorosok őrizetével, és a barbárok 409. őszén Spanyolországba törtek és a tartományt elárasztották."
Figyeljük csak meg: 409-ben járunk, amikor a Honorius tiszteletére HONORIÁNOK-nak (!!!) nevezett „barbár" (vélhetőleg gót?!) csapatok betörnek Hispániába, és elárasztják a tartományt! Era szerinti 44 év korrekcióval élve ez az esemény egybeesik Attila nyugat-európai hadjáratával, amikor a Miramammona ellen Hispániába küldött HUNOK a tartományban rekednek! S ki törődik már olyan apró ellentmondásokkal, hogy ezek a honoriánok meghazudtolva nevüket éppenséggel Constantinus oldalán, Honorius császár ellen (!) harcolnak! De mi van akkor, ha ezek a honoriánusok nem is Honoriusról kapták a nevüket? Mi van, ha ezek valójában hunok? Esetleg HUNOR népe, azaz HUNORIÁNUSOK!
„Azt már tudjuk, hogy Martell Károly arabok fölött aratott 732-733-as győzelme voltaképpen Attila nyugat-európai hadjáratával analóg, azt ismétli, annak megmásított és nyugatiak által kisajátított duplikációja! Láttuk, hogy ha a poitiers-i csata hét évvel korrigált dátumából levonjuk a Heribert Illig által fiktívnek tekintett 297 esztendőt, akkor éppen 443-ba, vagyis Attila nyugat-európai hadjáratának Képes Krónikából adódó évébe érkezünk! Ha azonban a poitiers-i csata korrigálatlan dátumából vonunk le ezúttal nem 297 évet, hanem a Nagy Sándor-féle időszámítási korrekciónak megfelelő 323 évet, akkor a Krisztus utáni 409-es esztendőbe érkezünk! (732 - 323 = 409) S mit ad Isten: a Honoriusról elnevezett „honoriánok" éppen ennek a 409-es évnek az őszén özönlenek be Spanyolországba…" - Tóth Gyula: A kitalált középkoron túl.
Feltételezhető, hogy a Hispániában letelepedő háromszázharmincezer hun még sokáig emlékezett arra, hogy ők valójában hunok, Nimród fiának, Hunornak a leszármazottai (ezért hallani sok csodaszarvas-mondát a nyugati népektől is). Ezért aztán valahogy, szépen finoman és óvatosan meg kellett magyarázni nekik, hogy rosszul emlékeznek! Le kellett kommunikálni feléjük, hogy ők valójában nem is Hunor leszármazottai, hanem Honorius császárról „honoriánoknak" elnevezett gótok! Értjük már miért kellett Honorius görög császárból nyugat-római császárt csinálni? Hát ezért! Nagyon nehezen lehetett volna megmagyarázni, hogy egy kelet-római császárról miért neveznek el egy olyan sereget, amely a távoli nyugaton, a Pireneusokban harcol! Egy nyugat-római császárról ez már sokkal inkább elhihető! Honoriusból tehát nyugati császár lett, a tét pedig Hispánia arab hódítások előtti gót történelmének megteremtése! Az a tény azonban, hogy Honorius mellett megjelenik egy még nálánál is nyugatabbi császár, nevezetesen Constantinus, mint Hispánia, Gallia és Britannia ura, azt jelzi, hogy azért mégsem lehetett teljesen eltussolni, hogy Honorius valójában keleten uralkodott!
Igen ám, de mi lesz akkor, ha ezek a Hispániai hunok egyszer majd elkezdik fürkészni a történelmüket, és rájönnek, hogy Attila nyugat-európai hadjárata éppen abban az évben volt, amikor ők átkeltek a Pireneusokon, s birtokba vették jelenlegi hazájukat? Akkor már nem fogják többé elhinni, hogy ők Honoriusról kapták a nevüket! Tenni kell tehát valamit! Például Attila nyugati hadjáratát időben el kell mozdítani a 409-es évről és a juliánuszi Era szerinti datálást alkalmazva a négyszázas évek közepére kell tolni! Ezért kerül Kálti krónikájába Attila 44 évi „királykodása", ezért nyúlik meg Attila életének időtartama 124 évre, s ezért szakad el időben Csaba menekülésének ideje Honorius uralkodásának korától! Azt pedig, hogy Attila hadsereget küldött volna az arabok ellen egyszerűen le kell tagadni! De még jobb ötlet az iszlám indulását elcsúsztatni időben 297 évvel, s az Attila hunjai által kiűzött arabokról pedig megírni, hogy velük valójában Martell Károly nézett farkasszemet!
Egyugyanazon eseményből, ha azt különféle időszámítási rendszerek szerint datáljuk, így lehet akár három különböző eseményt gyártani! Attila nyugati hadjáratának Krisztus szerinti éve 409. De a juliánuszi Era szerinti korrekció már a négyszázas évek közepére tolja, míg Nagy Sándor-féle datálással 732-re kerül! Így lesznek aztán 409-ben honoriánusok, 451-ben hunok, 732-ben pedig Martell Károly frankjai!
A fentiek ismeretében így kapnak új értelmet krónikáink egyéb „badarságai" is: Ha Attila halála valóban nem a négyszázas évek közepén következett be, hanem 410 körül, és Csaba is ekkor menekül Görögországba anyai nagyapjához, Honoriushoz, akkor érthetővé válik, a Képes Krónika másik közlése is:
„Csaba tizenhárom évig volt Honoriusnál Görögországban..."
Csaba királyfi Honorius császárhoz való menekülésének története is teljességgel érthetetlen maradna, ha nem tudnánk, hogy Attila halálára és Csaba menekülésére valójában 44 évvel korábban került sor. Honorius ugyanis 454-ben már több mint harminc éve halott volt, 410-ben azonban még nagyon is élt! Ráadásul még épp 13 évig (423-ig) élt és lám: Csaba királyfi is épp 13 évet töltött Honoriusnál a Képes Krónika szerint, mielőtt visszatért volna Szkítiába.
Mindezek tudatában a 454-es dátum egy teljesen korrekt juliánuszi Era szerinti dátum volna, amelyet mindeddig hibásan értelmeztünk Krisztus születése szerint. Attila tehát a Julián naptár bevezetésétől számított 454. évben halt meg, ami az Úr Jézus Krisztus születésétől számítva a 410-es esztendőnek felel meg. Érdekes, hogy a Tárih-i Üngürüsz által közölt dátumok is Attila 410 körüli halálát valószínűsítik. Ott ugyanis a következőket olvashatjuk:
„Atiluszt méltónak látták a királyságra, mindnyájan meghódoltak, és engedelmességet fogadtak [neki]. A trónra és a koronára érdemesnek találták, és a Hazret-i Iszá időszámítása szerint a háromszáznyolcvanhetedik évben Atiluszt megkoronázták, a szultáni trónra ültették, és királlyá választották. Így tehát Atilusz lett a király, okosan és igazságosan kezdett uralkodni.”
Majd később Attila lakodalmának és halálának történetéről így számol be:
„Mivel a felesége meghalt, elhatározta, hogy újra megnősül. Tetrikusz királynak, Pedzs régi királyának, akivel Atilusz király a Firenk országok ellen viselt hadjáratot és aki a hadjárat folyamán elhalálozott, volt egy gyönyörű szépséges lánya. Atilusz király ezt a lányt vette el. A lakodalmi ünnepségre meghívták a környező tartományok bégjeit, és hatalmas lakodalmat rendeztek. (…) Azután Atilusz királyhoz vezették Tetrikusz király lányát, ivásba és mulatozásba kezdtek. De abban az időben Atilusz király már túlhaladta életének százhuszonnegyedik évét, nagyon megöregedett és elvénült. A lakodalom egyik napján a lány után való vágyódástól annyira elbódult, hogy holtrészegre itta le magát. Ekkor huszonnégy éve ült a királyi méltóságban. Mivel azon éjjelen a mámortól teljesen el volt bódulva, és a nászéjszakán magánkívüli részegségben feküdt eszméletlen állapotban magára maradva, megindult az orra vére, és annyira folyt, hogy a lelke elvált testétől, és életének deftere befejeződött.”
Ha tehát Attilát „a Hazret-i Iszá” időszámítása szerint a 387. évben koronázták királlyá, és halálakor már 24 éve ült a királyi méltóságban, akkor ebből halála évének a 411-es év adódik. Ha pedig tekintetbe vesszük azt is, hogy a koraközépkorban két dátum közötti különbség kiszámításakor sok esetben a kezdődátumot is beleszámolták az évek sorába, az eredmény 410 lesz!
Tóth Gyula ezt a gondolatmenetet folytatva tanulmányaiban tovább vizsgálta Európa történelmét 44 évvel Attila kora előtt. A feltételezései igaznak bizonyultak és valóban későbbre csúsztatták Attila életének befejező szakaszát. Rábukkant a hun történetek egyes eseményeinek történelmi lenyomatára azok eredeti időbeli helyén is, vagyis a négyszázas évek legelső évtizedében. Tanulmányaiban kimutatta, hogy 44 év korrekcióval élve az tapasztalható, hogy Attila halálának éve egybeesik a „gót” Alarik halálának évével. Ez pedig már csak azért sem lehet pusztán a véletlen műve, mert tételesen kimutatható, hogy Alarik szinte a legapróbb részletekig ugyanazokat a dolgokat cselekedte, mint Attila 44 esztendővel később. A „baltok nemzetségéből származó” hős germán fejedelem tehát nem más, mint az elgermánosított másodpéldánya, akinek a történetét Attila eredeti, Krisztus szerinti időbeli helyén, azaz a négyszázas évek első évtizedében építették föl. Erről „A magyar krónikák és a kitalált középkor” c. tanulmányában részletesen beszámol.
Lehetetlen azonban nem meglátni, hogy milyen súlyosak a következményei annak, ha Attila korának eseményei időben 44 évvel korábbra kerülnek! Ha ugyanis Attilát visszahelyezzük eredeti időbeli helyére, vagyis a négyszázas évek elejére, akkor abban a megdöbbentő tapasztalatban lesz részünk, hogy a hun történelem időben „rácsúszik" a gót történelemre, s rögvest kiderül, hogy nincs is gót történelem.
Láthatjuk, hogy milyen szép rendben fejlődnek fel egymás mellé az eddig érthetetlen és kusza adatok! Ehhez azonban szükség volt a koraközépkori naptárhamisítás tényének ismeretére is!
És, hogy miért írom a nevét úgy, hogy Attila és nem pedig úgy, hogy Atilla?? Mert számomra ez nem fontos! A jelenlegi leírás módja pusztán a modern kori helyesírásbeli kérdés, semmit sem változtat Attila nagyságán az, hogy nevét hány t-vel és l-lel írják le. A vita egyébként azért is felesleges, mert a legkorábbi történeti krónikákban, a 14. században elkészült Bécsi Képes Krónikában a nagykirály egységesen Atyla néven szerepel, amit a fordítók hol Etelének, hol Attilának ferdítettek el. Sajnos, ennél korábbi forrásadat nem áll rendelkezésre. Oláh Miklós, esztergomi érsek a 16. században szintén a fenti módon- Atyla- írta le nagykirályunk nevét. Csak később, a magyar nyelv helyesírás állandósításával jött létre mindkét, fent említett modern forma, az Attila és Atilla. Így számomra részletkérdés, hogy hogyan írom…
Források: Heribert Illig: Magyarok a kitalált középkorban; wikipédia; Tóth Gyula: A kitalált középkoron túl; Nagy Képes Világtörténet; ntf.hu;
A borítóképen Attila halála, Paczka Ferenc festményén (részlet).
A “Tisztázzuk” sorozat eddig megjelent részei:
Tisztázzuk, mi az a „finnugor elmélet”
Tisztázzuk a zsidó katasztrófa valódiságát
Hozzászólások
A
A
Új hozzászólás